Wilhelm Busch JÖJJ HAZA! A tekozlö (elveszett) fiü törtenete EVANGELIUMI KIADÖ A könyv eredeti cf me es kiadöja: Komm heim; Verlag und Schriftenmission der Ev. Gesellschaft, Wuppertal © Evangeliumi Kiadö 1995 ISBN 963 8079 78 9 A magyarorszagi jogok tulajdonosa es a kiadaseit felel az Evangeliumi Kiadö es Iratmissziö 1066 Budapest, Ö utca 16. Felelös szerkesztö: Vohmann Peter Keszült a Makai + Makai Kft. nyomdajäban Tartalomjegyzek Elöszö az elsö nemet kiadäshoz............ 5 A tekozlo (elveszett) fiü törtenete a Bibliäban......... 7 A nagy leleplezes ........................ 9 Elszakadäs az Atyatöl.....................15 Tävol Istentöl............................21 Az ebredes ...............................28 Az ebredes - mäsodik resz.................33 Döntö elhatärozäs ........................38 A bünbänat.................................44 A megteres ................................50 Az atya pillantäsa........................55 Az apa szeretete .........................60 Esten irgalma ............................65 A megmentö szö ...........................70 A ki nein mondott mondat .................76 A valodi keresztyen ember öltözeke .... 80 Az ünnepi lakoma .........................85 A megteres hatäsa .........................91 A megteres csodäja.........................96 A nagy öröm ..............................101 Az idösebb fiü ...........................108 Isten ertekmeröi .........................114 Az önigaz ember ..........................121 Az Atya kerlel............................126 Az üjonnan nem született ember beszede . . 131 Nyilvanvalöva lesznek a szlvek ...........137 Dönles elött ällö ember ..................143 Meghfväs az örömre .......................149 Tanuljunk meg helyesen lätni..............154 Valösägos nyornor es valösägos segltseg . . 160 A hiänyzö bejezes.........................165 Elöszö az elsö nemet kiadäshoz Könyvtäramban szep gyujtemenyem van pre-dikäcios kötetekböl. Egyeseknek közülük mär csak muzeälis ertekük van. A bennük talälhatö pre-dikäciök a maguk idejeben talän mely hatäst keltet-tek - nein tudom. Mindenesetre ma mär egyältalän nincs mondanivalöjuk. Itt vannak peldäul a „Hä-borüs predikäciök a vaskorszakban”, a szäzadfor-dulö liberälis predikätorainak szellemdüs vitäi, vagy igehirdetesek a Harmadik Birodalomböl, amelyek tele vannak burkolt utaläsokkal, amelye-ket az akkori gyülekezet nyilvän megertett, a ne-hez felfogäsü Gestapo azonban nein. Kedvesebbek azonban szämomra könyvszek-renyem ama predikäciöi, amelyeket regi-regi idökben tartottak, es amelyek megis ügy szölnak hozzäm, mintha az igehirdetö ma ott ällna a szö-szeken. Ilyenek pl. Ludwig Hofacker, Gottfried Daniel Krummacher es C. H. Spurgeon igehir-detesei. Bärcsak en is igy tudnek predikälni, gondoltam, hogy meg szäz ev mülva is, ha valaki a predikäciöirnat olvassa, ältaluk hitre juthasson az Isten Fiäban. Ezert ennek a kötetnek a predi-käciöin valöszmuleg nern lätszik meg, hogy azokat a Harmadik Birodalom egyhäzi küzdelmenek legizgalmasabb idejeben mondottam el egy esse-ni templom nagy gyülekezete elött. Amikor a keziratot ätneztem, eszembe jutott, hogy az elsö igehirdetest egy börtöncelläban keszftettem el, hogy keszen legyen akkorra, amikor kinyflik majd a vasajtö. Es amikor kinyilt, es elsö fzben üjra a szöszeken ällhattam, eszrevettem, hogy nagyon sokan voltak a templomban olyanok, akik valamilyen kisebbfajta szenzäciöt värtak, hogy majd most szivböl ki fogom önteni haragomat. Pedig celom csak az voll, hogy olyan predikäciöt tartsak, amely megmutatja az embereknek az elet-re vezetö utat. E cel erdekeben szivesen elvisel-tem värakozök csalödottsäsfät. Orültem viszont, amikor meghallottam a kö-vetkezöt. Egy összejövetel utän, amelyet Niemöller tartott Amerikäban, az egyik hallgatö megjegyez-te: „Ez az ember het evet töltött koncenträciös täborban. Es ma megsem lud nekünk mäsröl be-szelni, mint Jezus Krisztusröl!” Hiszen ügy van ez, hogy a mi modern vilagunk alapjäban veve nein mäs, mint az a bizonyos „väm-szedöknek es bunösöknek” es „farizeusoknak es frästudöknak” ideje, akiknek az Ur Jezus elmondta a törtenetet az apäröl es a ket fiäröl. Ismcrek egy fiatalembert, aki a predikäciök nyomän julott hitre az Ur Jezus Krisztusban. Most azert imäd-kozom, hogy Isten ugyanezt vegezze el egyik vagy mäsik olvasömban a most nyomtatäsban megjelenö igehirdetesek ältal. Miöta ezeket a predikaciökat tar-tottam, toväbb magyaräztam a Lukacs evangeliumät a gyülekezetnek. S közben ahhoz a reszhez is elerkeztem, amely mintegy valasz az eppen el-mondott kivansägomra: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetseges” (Lk 18,27). Wilhelm Busch A TEKOZLÖ (ELVESZETT) FIÜ TÖRTENETE A BIBLIÄBAN „Egy embernek voll ket fia. A fiatalabb ezt mondta az apjänak: Atyäm, add ki nekem a va-gyon räm eso reszet. Erre megosztotta köztük a vagyont. Nehäny nap mülva a fiatalabb fiü össze-szedett mindent, elköltözött egy tävoli videkre, es ott eltekozolta a vagyonät, mert kicsapongö eletet folytatott. Miutän elköltötte mindenet, nagy elnnseg tämadt azon a videken, ügyhogy nelkülözni kezdett. Ekkor elment, es elszegödött annak a videknek egyik polgärähoz, aki kikiildte öt a földjeire disznökat legeltetni. O pedig szf-vesen jöllakott volna akär azzal az eleseggel is, amit a disznök ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magäba szällt es ezt mondta: Az en apämnak häny berese bövölködik kenyerben, en pedig itt ehen halok! Utra kelek, elmegyek apämhoz, es azt moadom neki: Atyäm, vetkez-tem az eg eilen es teellened. Nein vagyok többe meltö arra, hogy fiadnak nevezzenek, tegy engem olyannä, mint bereseid köziil egy. Es utra kelve el is ment az apjähoz. Meg tävol voll, ami-kor apja meglätta 6t, megszänta, elebe futott, nyakäba borult es megcsökolta 6t. A fiü ekkor i'gy szölt hozzä: Atyäm, vetkeztem az eg eilen es teellened, es nein vagyok meltö arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szol-gäinak: Hozzätok ki hamar a legszebb ruhät es adjätok reä, hüzzatok gyürüt a kezere es samt a läbära! Azutän hozzätok a hizott borjüt es väg-jätok le! Együnk es vigadjunk, mert ez az en fiam meghalt es feltämadott, elveszett es megta-lältatott. Es vigadozni kezdtek. Az idösebb fiü pcdig a mezön volt, es mikor hazajövet közeledett a häzhoz, hallotta a zenet es a täncot. Elölnvott egy szolgät, es megtuda-kolta töle, hogy mi törtenik itt. Mire a szolga igy felelt: A testvered jött meg, es apäd levägatta a hizott borjüt, mivel egeszsegben visszakapta 6t. Ekkor az megharagudott, es nein akart bemen-ni. De az apja kijött, es kerlelte. O azonban ezt mondta az apjanak: Lätod, liäny esztendeje szol-gälok neked, soha nein szegtem meg parancsodat, es te sohasem adtäl nekem meg egy kecskegidat sein, hogy mulathassak barätaimmal. Amikor pe-dig megjött ez a fiad, aki paräzna nökkel teko-zolta el vagyonodat, levägattad neki a hizott borjüt. O azonban azt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, es mindenem a tied. Vigad-nod es örülnod kellene, hogy ez a te testvered meghalt es feltämadt, elveszett es megtalaltatott.” Lukdcs 16,11-32 A NAGY LELEPLEZES Azutän (gy folytatta: Egy embemek volt ket fia. Liikacs 15,11 Pal apostol egyszer ezekkel a sajätos szavakkal fejezte ki az evangelium lenyeget: „Amit szem nem lätott, fül nein hallott es ember szive meg sein sejtett” - erröl van szö (IKor 2,9). Az evangelium tehät nem valami dogma, amelyet az egyhäz kigondolt, es makacs önfejüseggel igyek-szik mäsokra räkenyszeriteni. Az evangeliumban sokkal inkäbb üj es hallatlan dolgokröl van szö; nem olyan dolgokröl, amelyeket egy kutatö szem fedezett föl, nem olyan dolgokröl, amelyeket va-lamilyen kfväncsi fül fölszedett, nem is olyanokröl, amelyeket egy emberi sziv kitalält. Az evangeliumban teljesen hallatlan dolgokröl van szö, fgy is mondhatnänk: „leleplezesekröl”. Ahoi valamit lelepleznek, ott elöbb el kellett valamit titkolni. Ahoi lelepleztek egy sikkasztäst, ott elöbb valamit lepleztek es elrejtettek. Ezert a leleplezesek nagyon kinosak lehetnek. Azt hiszem, az emberek azert gyülölik a Bibliät, mert a benne foglalt leleplezesek kinosak szä-mukra. Ma csak egyetlen verset olvastam fei az evan-geliumböl. De micsoda nagy igazsägokat tartalmaz! * A Biblia arra tarnt, hogy a bünesettel ältalänos elleplezes törtent. A bün lenyege, hogy mindent homälyba hont, mindent titkol. A buneset elött minden vilägos, egyszerü es tisztän läthatö voll. De azutän jött: a buneset, es vele együtt az ältalänos älcäzäs. Az benne az ijesztö, hogy meg Is-ten is reszt vett abban. A buneset elött - olvassuk - Isten läthatö mödon järt-kelt az emberek kö-zött. A buneset azonban azt idezte elö, hogy Isten elrejtözött, es ma is elrejtözö Isten. Az emberek mindenfeie maszk mögött keresik, pk: „Nyilvän-valöan a termeszetben rejtözik!” De nincs ott. „Nyilvän a vilägtörtenelem nagy esemenyeiben taläljuk meg!” Ott azonban egeszen mäsfele ha-talmak vannak. „Nyilvän önmagamban van!” Onmagäban az ember sok mindenfeiet taläl, csak Istent nein. Isten elrejtözött. Es ha megjelenik, akkor is esetleg felhöoszlopban, amely eltakarja. Es meg amikor a Fitiban jelentette ki magät, akkor az Isten Fia is szolgai alakban rejtözött. Es az erte-lem nein ismerte fei Ot. De nemcsak Isten leplezi magät. Az ördög is. O nein tud ügy elrejtözni, mint Isten, ezert älar-cot tesz föl. A Biblia ezt mondja: „A Satan a vilägossäg angyalänak adja ki magät” (2Kor 11,14). Beszel a valläsröl. Azt ällltja, hogy elve-zeti az embereket az igazi szabadsäghoz es emberi meltösäghoz. Es mikor az embereket fektelenne, ingataggä es istentelenne fette, akkor az hangzik el, ami a Faust vegen: „De - mindaz, aini ide hajtott engem, 6 Isten!, olyan jo volt, olyan ked-ves! De nemcsak Isten es a pokol rejtözködik, ha-nem talän mindenekelött az ember. A büneset utän az ember elrejtözött a kert fai között. Ez meg primitiv rejtözködes volt. Azöta sokkal job-ban megtanultuk. Az istentelen ember üj tudo-mänyos es valläsos ismeretekröl beszel. A fösveny azt ällitja, hogy 6 takarekos. A lusta ember azt mondja: „nem vagyok Streber”. A szere-tetlen ember arröl panaszkodik, hogy öt nem ertik meg. Az erkölcstelen ember dicsekszik vi-talitäsäval. A rägalmazö magät „az igazsäg barät-jänak” nevezi. A bünös hazndik, jelszava: „Helyesen cselekszem es nein felek senkitöl.” Az aggodalmaskodö pedig, hogy hüseges a földi dolgokban. Micsoda karneväl! Micsoda maszklrozäs! Aki elsö Izben döbben rä, tigy erzi, meg keil fullad-nia a lätszatnak, a kepmutatäsnak ebben a vilä-gäban. Hol van hat az igazsäg? Vilägossäg? - Mcg-mondom nektek: Isten Igejeben. Leleplezi Is-tent, az ördögöt es az embert. Aki Istennek ezl az Igejet olvassa, az felnjjong: „ATe Iged bölccse tesz engem!” - es „A Te vilägossägod ältal lätnnk vilägossägot.” Isten kijelenti magät „Egy atyänak volt ket fia.” Isten ebben az egyetlen mondatban leleplezi magät. Kicsoda Isten? Isten nein „felsöbbrendü leny”, „sors”, „gondviseles”, „termeszeti erö”. Isten „Atya”. Ezt egyetlen ember sein tudta: ezt az evangelium leplezi le. Isten „Atya”. Mit jelent ez? Hiszen mi mind-nyäjan csak földi apäkat ismerünk. Es ezek -Istenhez viszonyltva - mind rossz apäk. Amikor a börtönben voltain, nehez harcokban csitltottam le szlvemet. Csönd volt körülöttem, es csönd volt bennein. Akkor egy napon hallot-tam, hogy kint valahol egy gyermek keservesen sfr. Nein lättam öt, csak hallottam. Azt kepzel-tem, hogy az enyeim egyike. Es összetört a belsö csönd. Szlvem tombolt bennem. Es akkor meg-ertettem, mit jelent „apänak” lenni: az ember szlve längol a gyermekeiert; jobban szereti öket a vilägon mindennel. Isten „Atya”. Mi pedig gyermekei vagyunk. Gonosz gyermekei. Töle elszakadt gyermekei. De - az O gyermekei. Az evangeliumban ez a boldogltö leleplezes! Gyermekek elhagyhatjäk szüleiket. Ferfiak -sajnos - elhagyjäk felesegüket. A barät elhagy-hatja barätjät. De elhagyhatja-e az atya a gyer-meket? A Biblia lelrja Absolon megrendltö törtenetet, aki felläzadt apja, David eilen. Dävidnak mene- külnie kellett, rettenetes harcokra került sor. S ezekben a harcokban Absolon meghalt. Amikor Dävidnak hfrül vittek a gyözelmet es Absolon halälät, jajveszekelesben tört ki: „O, en fiam, Absolon! Bärcsak en haltam volna meg helyetted!” (2Säm 19,1). Es Isten „Atya”, meg egeszen mäskeppen is „Atya”, mint ahogy mi ertjük. Tudjätok, miert oly boldogtalan a viläg? Mert megpröbäl az Atya nel-kül boldogulni. Isten elszaladt gyermeke, nezz a Gol-gotära, nezz a haldoklö Megvältö arcäba! Es rä fogsz döbbenni, hogyan szakad meg Isten szfve erted. Boldog, aki a szentekkel együtt tudja enekel-ni: „O, atyai szfv, 6 vilägossäg es eiet! O Immanuel, hüseges päsztor... Nein akarom többe a magam ütjät järni. Hadd uralkodjek ezutän az Atya gyermeke fölött.” Leleplezi az embert Igen, az embert is, teged es engem is leleplez ez a törtenet. „Egy embernek ket fia volt.” Ebben a ket fiüban kiäbräzolödik az egesz emberi-seg. Mindegyikünk magära ismerhet az egyik vagy mäsik fiüban. Mert micsoda az ember? Isten az igaz Atya. Es mi igaz gyermekek va-gyunk? Nein! Mindket fiü gonosz. Megkemenyedett es läzadö gyermekek. Mindketto megszakftotta kapcsolatät apjäval. Mindketto csak ellenseget vagy terhet lät benne. Ilyenek vagyunk! Isten a terhünkre van. Sok-kal kellemesebb volna szämunkra, ha Onelküle oszthatnänk fei a viläerot. o Csak ket fiü letezik. Csak ketfele ember. Az. egyik fiü eltävozik hazulröl, es könnyelmüen el, apja nelkül. A inäsik pedig otthon marad. De nein az apäröl van näla szö, hanem a jutaloinröl. Ilyenek vagyunk! Igy leplez le bennünket a Biblia! Ez a peldäzat feltärja együttal a viläg le-nyeget is. Mi a vilag? Isten borzalmasan szet-rombolt csaladja. Minden üjsag csupän tudösitäs erröl a csaladröl. Valaki talan azt kerdezi: Ez volna az evange-lium - ez a sülyos, elhordozhatatlan igazsäg, liogy mi Isten szetrombolt csaladja vagyunk? Az Atya elrejtözik es leplezi magät, a gyermekek pedig nyomorüsägban, szenvedesben es bünben pusz-tulnak el? O nein! Az evangeliuni többet mond. Hirdeti: Isten leleplezte magät. Az Atya elküldte egyszü-lött Fiat, hogy irgalmazzon nekünk. Ezert jött, ezert halt meg es ezert tämadt fei Jezus, hogy Isten szetrombolt csalädjät helyreällltsa. Adjätok hat fei dacos ellenällästokat! Terjetek haza! Higgyetek a Fiüban! Aki hisz a Fiüban, az elmondhatja: most mär nein idegenek es jövevenyek vagyunk Isten csa-lädjäban, hanem az Ö haza nepe (vö. Ef 2,19). Az Ür Jezus Gyülekezetenek azert is van olyan nagy jelentösege e vilägban, inert 6 Isten csaläd- jänak üj kezdete. Ö a jövö nagy fgerete a viläg minden nyomorüsäga közepette. „Egy embernek volt ket fia”. Bärcsak Isten igaz gyermekei lennenk: megaläzva - de btuibä-natra keszen, hazaerkezetten; egykor eltevelye-detten de most megterten lelkünk päsztorähoz es gondviselöjehez (vö. IPt 2,25). ELSZAKADAS AZ ATYATOL A fiatalabb ezt mondta ciz apjänak: Atyäm, add ki nekem a vagyon räm eso reszet. Eire megoszlotta köz-tük a vagyont. Nehäny nap mülva a fiatalabb fiü összeszedett mindent, elköltözött egy tävoli videkre, es ott eltekozolta a vagyonat, mert kicsapongö eletet folytatott. Lukäcs 15,12-13 Eletünk szärnos dolgäban az ok es az okozat oly szorosan összekapcsolödik, hogy amikor az egyik bekövetkezik, a mäsik szüksegszerüen ko-veti. Ha valaki a strandon ostobän kifekszik az erös napsütesre, mert gyorsan le akar barnulni, leegeti a böret. Es aki a penzet nein tudja ertel-mesen beosztani, az a hönap vegen ehezni fog. Tudjätok-e, hogy Isten Igeje is beszel az ok es az okozat törvenyeröl? A Jeremias 2,19-ben ol-vassuk: „Tudd meg es läsd meg: milyen gonosz es keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az Urat.” Alkalmazhatjuk ezt az Igel a vilägra. Sokszor megkerdezik töleni: „Hogy engedheti Isten ez( a sok nyomorüsägot a vilägban?” Erre csak egy välasz lehetseges: „Tudd nieg es läsd meg, mi-lyen gonosz es keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az Ural.” Alkalmazhatjuk ezt az Igel nepünkre is. Es ek-kor felelem es szorongäs tämadhat egyesekben. Mi azonban most alkalmazzuk önmagunkra. Az Igevel valö foglalkozäsnak mindig ez a leg-termekenyebb mödja. Ez a peldäzat härom felvonäsban mondja el, mi törtenik akkor, amikor az ember elhagyja Urät, Istenet. Elsö felvonäs „A fiatalabb ezt mondla az apjänak: Atydm, add ki nekem a vagyon räm eso reszet. ” Ez a mondat bemutatja nekünk a termeszeti embert a maga ältalänos ällapotäban, amikor meg hisz Istenben, es valläsa is van. Ugyanakkor mit sem lud az isteni üdvössegröl Jezusban, sein az üjonnan születesröl, sem pedig az Istennel valö eletröl. (Meg vagyok gyözödve arröl, hogy közülünk sokan räismernek önmagukra!) A ftü meg az Atyänal van, mint ahogy a termeszeti ember Isten közeleben született. A Biblia ezt mondja: „(Isten) nincs is messzire egyikünk-töl sem” (Csel 17,27). Söt, a fiü beszel is apjäval. De milyen nyomo-rüsägos ez az imädsäg! „Atyäm, add ki nekem a vagyon rärn eso reszet!” Jeges hideg csap itt meg bennünket. Igy all az üjonnan nem született ein-ber Isten elött: jeghideg sziwel. Lättam embereket, akik egeszen kijöttek a sodrukböl, inert elvesz-tettek papagäjukat vagy kutyäjukat. Istenert azon-ban egyetlen könnyet sein ejtettek. Lättam embereket, akik csak ügy sugäroztak a boldog-sägtöl, mert fölemeltek a fizetesüket. Az Atya Isten szeretetetöl azonban nem vert gyorsabban a szlvük. Vizsgäljätok meg magatokat, barätaim, nem vagytok-e ti is ilyen hidegek?! Mert akkor az em-ber minden valläsossäga ebenere elveszett, te-kozlö fiü. Hogyan imädkozik az ilyen? „Atyäm, add ki...”. Igen, az üjonnan nem született ember is imädkozik. De milyen szegenyesek az imädsägai! Ebben az imädsägban nyoma sincs a hälaadäs-nak az Atya minden jösägäert. Ez az imädsäg nem fejez ki szfvbeli szeretetet. O nem! „Atyäm, add ki nekem!” Csak azert van szüksegünk Atyära, mert akarunk töle valamit. (Ügy bänsz Istennel, mint valami pincerrel. Hogy kicsoda ez a pincer, azzal nem törödsz. Csak hozza azt, amit megrendeltel. Igy bänsz Istennel is.) Az ember akar töle valamit, de Ot rnagät nem. „Add ki nekem!” - mondja a fiü. Es ezzel meg-mutatja a szfvet. Igen, ilyen a szrvünk. Csak ön- maga körül forog. Mit erdekel engem az Atya -gondolja a fiü, es mit erdekel engem a testve-rem. En a penzemet akarom. „Atyäm, add ki!” Ez a maga reszet követelö „EN” vitte nyomorü-sägba a fiüt. Es ez az oka minden nyomorüsägunk-nak, nyugtalansägunknak, beketlensegünknek is. O, boldog megvältäs, bärcsak nagyra nött „EN”-ünk megfeszfttetne a Krisztussal! „Atyäm, add ki nekem.” Lätjätok, ez a peldä-zat egeszen valöszmütlen törtenet. Egy földi apa nyilvän megtagadta volna lia keresenek teljesl-teset. Esten azonban mäs. Engedi, hogy az ember a maga ütjät järja. Es ad, szüntelenül ad: eletet, egeszseget, penzt, földi javakat, etelt, ruhäzatot, napfenyt, esöt. Es odaadta egyszülött Fiat, hogy eletünk le-gyen es bövelkedjünk. Es ez a fiü elvette mindezt. De sehol sein ol-vassuk, hogy azt mondotta volna: „Köszönöm.” Ilyenek vagyunk. Mäsodik felvonäs „...elköltözött egy tävoli videkre.” Senki nein maradhat tartösan az iment lein ällapotban. „Valläsnak keil lennie” - mondjäk az emberek. Es ekkor azt gondoljäk: „Egeszen jö dolog, ha van Isten - menedekül es vigasztalä-sul. - Az Atya azonban azt követeli, hogy tartsnk meg parancsait: „Tiszteld atyädat es anyädat!” „Szenteld meg az ünnepnapot!” „Ne paräznäl-kodjäl!” „Ne ölj!” „Ne lopj!” „Ne tegy harnis ta-nübizonysägot!” Am ezek a parancsok terhere vannak a fiünak. Utövegre senki sein szeret szüntelen szemrehänyö pillantäsokat lätni, ha egy kicsit kirug a hämböl. Senki sein szereti, ha ällandöan rossz a lelkiismerete. - Egyszer valaki azt mondta: „Megteszem a kötelessegemet. Es ha Isten ennel többet követel, akkor szörszälhasoga-tö.” - Igy beszel a termeszeti ember, akinek kenyelmetlenne välik Isten közelsege. Es megfo-galmazödik benne az elhatärozäs. Nein azonnal. Egy pillanatra maga is visszaretten töle. Ezt ol-vassuk: „Nehäny nap mülva...” Utövegre nein kis dolog az, ha az ember hätat fordlt Istennek! De azutän megis elindul. „Elköltözött egy tävoli videkre.” A görög szöveget Igy is fordithatjuk: „tägas videkre”. O, igen, ez a viläg tagas Isten nelkül! Itt embermilliök elnek Onelküle, es bol-dogok es szabadok. Nos, rajta! Mi tart meg vissza ebben az elmaradott apai häzban? Haladnom keil a korral! Az Ur Jezus zsidö földön mondta ei ezt a pel-däzatot. Ezert ügyelnünk keil egyik sajätos vo-näsära. Abban az orszägban a disznökat tisztätalan ällatoknak tartottäk. Azon a tävoli videken azon-ban, ahovä a tekozlö fiü elköltözött, tartottak disznökat. Ott nein tett különbseget tiszta es tisztätalan között. Es ez vonzotta a fiatalembert. „Nagyszeru - mondta magäban egy videk gätläsok nelkül!” Ott minden fiatalembernek megvan a ma- ga „barätnöje” es senki nein botränkozik meg ezen. Ott hazudhat az ember, es ezert ügyesnek tartjäk. Ott veszekedhet, ätkozödhat ahogy csak akar. Igy azutän elköltözött. Nein: elosont. Tävol - az apätöl. Milyen sokan tävoznak el Istentöl. Ha van itt valaki, aki eppen csomagol, annak azt szeretnem mondani: mostantöl fogva ennek a fiatalembernek az elete fölött ott van az a mondat: „Tudd meg es läsd meg, milyen go-nosz es keserves dolog, hogy elhagytad Istene-det, az Urat.” Harmadik felvonäs „Eltekozolta vagyonät, men Idcsapongö eletet folytatott. ” Csodälatra meltö, ahogyan az Ur Jezns el-mondja ezt a törtenetet. Ugye, mi szeretnenk valarni közelebbit tudni erröl az idörol? A Biblia azonban ilyen. Amikor a bünröl beszel, mind-össze egyetlen mondata van: „Eltekozolta vagyonät, inert kicsapongö eletet folytatott.” Nein szükseges, hogy a Biblia reszletesen ecsetelje az Isten nelküli eletet. Hiszen ismerjük! Igy eit ez a fiatalember, mintha az egesz örökkevalösägig igy blhetett volna. De nein folytatödik igy! Nä-lunk sein. „Elrendeltetett, hog)' az emberek egyszer meghaljanak, azutän pedig az itelet következik” (Zsid 9,27). * Hagyjuk most a tekozlö fiut, es tekintsünk meg egyszer vissza. Mit tesz az Atya? Attöl az örätöl fogva, hogy fia elköltözik, värni kezdi, va-jon nem ter-e vissza a tekozlö fiü. A szeretet egesz folyamait küldi utäna. „Kitärtam kezemet naphosszat... feleje” - mondja Isten az O Igeje-ben (Ezs 65,2). Egy Burnand nevü festönek van egy megra-gadö kepe. Az apa ott all a häza lapos tetejen, es lesi a fiat. Kezet szeme föle tartva kemlel a tävolba. Szfve tele szeretettel es värakozässal. Tudod-e, hogy Isten fgy lesi a te hazaerkeze-sedet? De O meg ennel sokkal többet tesz. „Ügy sze-rette Isten a vilägot, hogy az O egyszülött Fiat adta, hogy aki hisz Obenne, el ne vesszen, ha-nem örök elete legyen” (Jn 3,16). TÄVOL ISTENTÖL Miutän elköltötte mindenet, nagy ehinseg tämadt azon a videken, ügyhogy nelkülözni kezdett. Ekkor elment, es elszegödött annak a videknek egyik polgä-rähoz, aki kiküldte öt a földjeire disznökat legelletni. O pedig szivesen jöllakolt volna akdr azzal az eleseg-gel is, amit a disznök ettek, de senki sem adott neki. . Lukäcs 15,14-16 Sok-sok beszelgetesem sorän, amelyeket az emberekkel az üdvössegröl folytatok, üjra meg üjra egy vegzetes tevedesre bukkanok. Ezt mondja az üjonnan nem született ember: „Hiszek Isten-ben.” O, barätaim, ha minden ezen mülna! A tekozlö fiü is hitt az apjäban! Egy pillanatig sein ketelkedett abban, hogy valahol a messze tävol-ban ott van apja is. Minden szerencsetlensege azonban onnet eredt, hogy tavol volt apjätöl! Igy vagyunk ezzel mi is. Hogy hiszünk-e Isten letezeseben, vagy sein - az lenyegtelen. Szä-munkra a kerdes ez: Bekessegünk van-e Isten-nel? Istennel es Istenböl elünk-e? Igenk megmutat egy Istentöl tavol levö eletet. Pontosabban: Az Ige megmutatja, hovä vezet egy eiet Istentöl tä-vol. Az Istentöl tävoli eletnek van vidäm es ör-vendezö oldala is. Erröl volt elözöleg szö: „Elköltözött egy tavoli videkre, es ott eltekozolta a vagyonät, inert kicsapongö eletet folytatott.” Nagy-szern mulatsäg volt. Es a viläg härom tnlajdon-keppeni uralkodöja: a szemek kfvänsäga, a test kfvänsäga es a kerkedö eiet vidäm eletet nyujtanak. Ez azonban csak rövid ideig tart. Azutän nyil-vänvalövä lesz, milyen valöjäban az Istentöl tä-vol levö eiet. E!et az ehmsegben „Miulän elköltötte mindenel..., nelkülözni kezdelt. ” Majd ezt olvossuk: „ Szivesen jöllakott volna okär oz-zal az eleseggel is, amit a disznök eltek, de senki sein adott neki. ” Hallottam egy csalädröl, amely ugyanazt tapasz-talta, amit a tekozlö fiü. Ez a csaläd jöletben eit. Es amikor az Ur Jezus egyik hüseges bizonysägte-vöje azt mondta nekik, engedjek be az Üdvözltöt häzukba es szrvükbe, csak fölenyesen mosolyog-tak. A ferfi Igy szölt: „O, ini enelkül is boldogu-lunk. Elvegre felvilägosult emberek vagyunk.” Nehäny ev mülva fiuk - egy nagy veszekedes utän - elment hazulröl. Az anya sülyos betegseg-ben szenvedett. HIvta a leänyät, de 6 mindig häzon kivül volt, hogy szörakozzek. A ferfi ket-segbeesetten ült irodäjäban, es megprobälta tönk szelen ällö üzletet megmenteni. „Ugy, es most merftsetek erbt, vigasztaläst es remenyseget a felvilägosultsägotokböl” - gunyolödott az ör-dög. „Es nelkülözni kezdtek.” De egyältalän nem keil a helyzetnek ilyen rosszra fordulnia. Gondoljatok csak Zäkeusra, aki ott ült ehes szfvvel a fügefän. Volt penze, gazdagsäga. Szegeny lelke azonban ehezett. Cicero, a hires szönok mondta egyszer: „Mi-utän mindent megpröbältam, vegül nem talälok semmit, ami nyugalmat hozott volna szämomra.” A nelkülözes azonban igazän a halälos ägyon välik nyilvänvalövä! Mondd, mi vigasztal meg majd halälos ägyadon? Az eletben elvezett gyö-nyörüsegeid? Ezek csak vädolnak. A penzed? Azl itt keil hagynod. Teljesftett kötelesseged? Az nem visz a mennybe. Ugy järsz majd, mint az istentelen angol kiräly, VIII. Henrik. Kiivott meg egy pohär bort, es azt mondta: „fgy, uraim, most mär minden oda van - orszäg, lelek, tesi es eiet.” A tekozlö fiüröl ezt olvassuk: „Nelkülözni kez-dett.” Nos, olyan rossz volt ez? Vegül is gazdag es tägas videken eit. De most, ahogy körülnezett, az egeszet üj szmben lätta: itt is van ehmseg! Igen, igy van ez. A viläg eieinte olyan nagy-szerünek lätszik. De ha az mseg lelkünkig hatol, akkor fölfedezzük: ez a viläg is ehezik! Csupa haldoklö, ehezö lelek! A lelek csupän Isten Ige-jeböl el. Es a bünösök Üdvözftojeböl, aki ezt mondta: „En vagyok az eiet kenyere.” Csakhogy a viläg ezt az eledelt megvetette es elvetette. Nein csoda, hogy kitört a nagy szellemi ehmseg. „Nagy ehmseg tämadt azon a videken.” Ez az ehinseg immär elkezdödött. Erröl olva-sunk Arnos 8,11-13-ban. „Jön majd olyan idö -igy szol az en Uram, az Ur -, amikor ehseget bocsätok a földre. Nein kenyerre fognak ehezni, es nein vfzre fognak szomjazni, hanem az Ur Igejenek hallgatäsära. Tämolyognak majd ten-gertöl tengerig es eszaktöl keletig. Bolyonganak es keresik az Ur Igejet, de nein taläljäk. Azon a napon elepednek a szomjüsägtöl a szep szüzek es az iljak.” Szegeny viläg! - Es niilyen jö dolgnk van Isten gyermekeinek! „Az igaz jöllakäsig eilet” (Peld 13,25). Ovek az eiet kenyere: Jezus Krisztus. Es dicsekszenek: „Erom es pajzsom az Ur, benne blzik szfvem. O megsegitett, ezert vidäm a szf-vem, es enekelve adok neki hälät” (Zsolt 28,7). ✓ Eiet a megaläztatäsban „Ekkor elment, es elszegödött annak a videknek egyik polgärdhoz, aki kiküldte öt a földjeire disznökat le-geltetni. ” Sanyarü kenyer volt ez az elkenyeztetett fia-talember szämära. De hat fgy van ez. Aki meg-veti az Atya szeretetet, az kenytelen megtapasztalni az emberek hidegseget. Aid nein hajlandö az Ur-hoz fordulni, annak emberektöl keil függnie es emberek szolgäjävä keil lennie. „Kiküldte öt a földjeire disznökat legeltetni.” Szö se volt sok beszedröl es bosszas kerlelesröl, csak kemeny szüksegessegröl. Igen, a vilag volt a fiü barätnöje, es a barätnöje kedveert elhagyta apjät es Istenet. S most a viläg a maga mödjän bänt el vele. „Tudd meg es läsd meg, milyen gonosz es keserves dolog, bogy elhagytad Istene-det, az Urat!” Nehäny szöt keil szölnunk erröl a „polgär”-röl, az Istentöl tävoli videk „polgär”-äröl. Theremin, a hires igehirdetö ezt mondta röla: „Ki-csoda ez a polgär, kicsoda ez az alak, akinek sze-melyet Krisztus keszakarva a homälyban hagyja, aki az emesztö, pusztftö ehseg videken lakik; az az ür, aki bermunkäsnak fogadja azt, aki Isten szolgälatät elhagyta? Nein akarjuk megnevezni öt. Csak eppen el akarjuk hatärozni, hogy me-nekülünk a büntöl, amely ältal uralkodik raj-tunk.” „Kiküldte 6t a földjeire disznökat legeltetni.” Az Or Jezus ezt a peldäzatot olyan orszägban mondta el, amelyben a disznökat tisztätalan äl-latoknak tartottak. Mindenki ertette az utaläst: a fiü inost mär teljesen belekerült a tisztätalan-säg vilägäba. Szolgälnia kellett azt. Igy van ez a bünnel! Elöször jätszadozunk ve-le. Azutän uralkodik rajtunk es megaläz. Elöször csak akarjuk - azutän mär kenytelenek vagyunk! Az ördög elöször mindenkinek szabad-sägot fger, aztän läncra veri. Mit sein hasznäl, hogy a tekozlö fiü a fogait csikorgatta megalä-zottsägäban! Kenytelen volt a tisztätalansäg vilä-gäban elni. D. H umburg mondta egyszer: „Nemcsak a po-kol szomorü, hanem az oda vezetö üt is. Van-nak, akiknek jöl mehetne dolguk az atyai häzban, es akik egyszer mär ereztek Isten bekes-seget, es most megis kutyaeletet elnek. Sok hä-zaselet, sok csalädi eiet, sok hivatäsbeli kfnlödäs mär a pokol elöre vetett ärnyeka itt a földön az ember eleteben.” Az Isten nelküli eiet a megaläztatäs elete. De ennek ellenkezöje is igaz: eiet Istennel, eiet ke-gyelemben - magasztos es szabad eiet! Anna hä-laenekeben ezt olvassuk: „Fölemeli a porböl a szükölködöt, es kiemeli a szemetböl a szegenyt, leülteti az elökelökkel együtt, es fö helyet juttat neki” (lSäm 2,8). Eiet a magänyossägban Megrendftö szöcskät olvasunk itt: „senki”, „de senki sein adott neki”. Jaj, te szegeny fiatal-ember, hovä lettek egykori barätaid? Eszreve-szed mär, hogy senkid sincs? Es azt az egyvalakit, aki jo szändekü volt veled szemben, elhagytad. Eszreveszed mär, hogy a barätaid nein törödnek veled? Ok csak akartak valamit töled, de te rna-gad nein szänntottäl nekik semmit. Es most ha-lälosan egyedül vagy. Ismeritek a fiatal Dürer rezmetszetet a tekozlö fiuröl? Nagy udvarhäzat es tägas mezöt äbräzol. De egyetlen embert sein lätni rajta. Csak a tekozlö fiüt. Kezet tördelve terdel a röfögö disz-nök között. Egeszen egyedül! Az Isten nelkül valö eiet ege-szen magänyossä tesz. Ez a tapasztalati valösäg. Gondoljatok csak Judas magänyos vegere. Mennyire mäs az atyai häzban! Barätaim, ele-temben voltak olyan idök, amikor napokon keresztül egyetlen embert sein lättam. De megta-pasztaltam, hogy Jezus Krisztus bevältja szavät: „Veletek vagyok minden napon a viläg vegezete-ig” (Mt 28,20). Es megtapasztaltam a közösseget a diadalmas Gyülekezettel, a mennyei seregek-kel es a harcolö Gyülekezet testvereivel! „Ö, hogy szeretem Uram a tieidet, akik teged keres-nek...” AZ EBREDES Elsö resz Ekkor magäba szällt es ezt mondta: Az en apämnak häny berese bövelkedik kenyerben, en pedig itt ehen halok! Lukäcs 15,17 Van egy kis gyermekvers, amely igy szol: „En meg kicsi gyermek vagyok, erötelen. Szeretnek üdvözülni, de nein tudom, hogyan tegyem.” Ugy gondolom, hogy sok ember igy van ezzel: szeretnenek üdvözülni, szeretnenek Istennel be-kessegre jutni, szeretnönek egyszer majd a mennybe kerülni - de nein tudjäk, hogyan csi-näljäk. Az ilyeneket kerem, nagyon figyeljenek, es nyissäk meg fülüket es szivüket Isten Igeje elött. Mert ebben es a következö versekben az Ur Je-zus egesz pontosan megmutatja az örök üdvös-segre vezetö utat. Mikor edesapäm haldoklott, igaz gyönyörü-seggel suttogta maga eie: „Üdvözülni szeretnek, es tudom is, hogyan fogok.” Szeretnem, ha mi mindnyäjan olyannä lennenk, akik igy tudnak beszelni! Az üdvösseg feie vezetö elsö lepes a fölebre-dös. Az ember lätja a nyomorüsägät „En pedig itt eben halok” - rnondja a tekozlö fiü. Az ember a Megväköja nelkül felelmetesen nyomorult. Nyomorult mär földi eleteben, de igazän az a haläläban, es mindenek fölött az Is-ten itelöszeke elött. „Ehen halok” - hangzik lep-ten-nyomon. Idogyan jutott el a tekozlö fiü eddig az „ehen halok”-ig? Egesz eletet arra ällitotta be, hogy vä-gyait kielegitse. Elöször is a viläg utäni vägyät: „Elköltözött egy tävoli videkre.” Azutän követ-keztek az alantas vägyak. Ennek a fiatalembernek az eletevel kapcsolatosan härom mondatot olva-sunk, amelyek mind arröl tanüskodnak, hogy csak egy kfvänsäga volt: vägyait kielegiteni. „Elteko-zolta vagyonät, inert kicsapongö eletet folyta-tott.” „Paräzna nökkel tekozolta el vagyonodat.” „Szfvesen jöllakott volna azzal az eleseggel, arnit a disznök ettek.” Vägyak! Vägyak! Es a vägyak kielegböseert folytatott minden färadozäs vegeredmenye: „Eben halok.” Ime, a termeszeti ember kepe, akinek sejtelme sincs az Istennel valö eletröl. A görögöknek sajätos elkepzelöseik voltak a halottak vilägäröl. De ezekben az elkepzelesek-ben titokzatos igazsägok is rejlenek. Igy pl. a Danaidäkröl szölö mondäban. Ezeknek az alvi-lägban egy hordöt kellett megtölteniük. A hordö azonban lynkas volt. Alnl kifolyt minden. Dol- goztak es gyötörtek magukat, de minden färado-zäsuk hiäbavalö volt. Ilyen az ember, aki vägyait ki akarja elegfteni. Es megis: szüntelenül, ujra meg ujra megkiserli - egeszen a vegsö pusztuläsig. Senki nein tud megällj parancsolni ennek a gyötrelemnek? De igen, Isten kepes rä. El tudja vezetni az embereket odäig, hogy felhagynak hiäbavalö törekveseikkel. Ez a fölebredes. Az em-ber fölebred. Meglätja nyomorüsägät. „En pedig itt eben halok.” Az embernek honvägya tämad az Atya utän Mär az is nagy dolog, ha valaki fölismeri, mi-lyen nyomorüsägos az elete Jezus nelkül. De ah-hoz, hogy „fölebredjen”, meg több keil. Sokan fölismertek eletük nyomorüsägos vol-tät, de ennel nem jutottak toväbb. Gondolok itt Voltaire-re, az istentelen filozöfusra, aki gyakran erintkezett Nagy Frigyessel. Ezt mondta: „Bär-csak meg se születtem volna!” Es Goethe, aki mindent megkapott, amit csak a szfv kfvänhat, gazdagsägot, hfrnevet, dicsöseget, azt mondta Eckermann-nak: „Eletern alapjäban veve csupa färadozäs voll. Es elmondhatom, hogy eletern 75 eve alatt negy hetig sem ereztem igazän jöl ma-gamat. Eletern egy ködarab ällandö görgetese volt, amelyet ujra meg ujra fei kellett emelni.” - Ugyanaz, amit a tekozlö fiü mondott: „Ehen halok.” S ezek az emberek megsem jutottak to- väbb. Miert nein? Mivel sohasem kerdeztek meg: „Mi az oka annak, hogy ilyen boldogtalan vagyok?” - O, te nyugtalan, beketlen emberi szlv! Meg-kerdezted-e mär csak egyszer is önmagadtöl: „Miert vagyok olyan boldogtalan?” A tekozlö fiü tudta a välaszt: „Mert messze kerültem az apätn-töl.” Ezt mondta: „Az en apämnak häny berese bövelkedik kenyerben, en pedig itt ehen halok.” Lätjätok, ez az igazi ebredes, amikor valaki honvägyat erez Megvältöja utän. Volt mär honvägyatok? Azt hiszem, ez a mi mostani eldurvult korunk mär alig-alig ismeri a honvägyat. Kisfiukoromban barätom szülei meg-hfvtak, hogy töltsem a vakäciöt videki häzukban. Örömmel telve utaztam el velük. De alighogy ott voltam, jött a honvägy. Azok az emberek min-dent megtettek, hogy felvidämltsanak, es elterel-jek figyelmemet otthonomröl. De semmi sein segltett. Es amikor egyszer a templomba men-tünk, ütközben a postäs ätadott egy levelet. A kishügom frta. Meg nein tudott igazäböl frni, csak ket sor i es e betüt frt. De ez a szegcnyes levelke megrendltett. Ültem a templomban, es szivszaggatoan zokogtam. Ez törtenik azzal a szrvvel, amely fölebredt. Azelott az ernber talän vitatkozott a keresztyen-segröl, es sok bölcsesseget mondott. A szlve azon-ban hideg maradt. De ha valakinek a szlve felebred, akkor mär csak egyet tud: „Ahogyan a szarvas klvänkozik a folyövlzhez, ügy klvänkozik a lelkem hozzäd, Istenem!” (Zsolt 42,2). Akkor a Jö Päsztor vonzäsa es lnväsa megdobogtatja az ember szfvet. Ha a szlvben fgy feltämad az Ur Jezus iränti honvägy, akkor a viläg megpröbäl bennünket el-terelni es megvigasztalni. De jaj nekünk, ha si-kerül! Ilyen az Ur Jezus iränti dräga honvägy! Bol-dog, akiben fölebred. Az mär a helyes üton van. Ott elkezdödik az eiet. Ilyen esetben mär min-den remelhetö. Az ember fölismeri leggonoszabb ellenseget Amikor a tekozlö fiü fölebredt, borzalmas föl-fedezest tett. Eszrevette, hogy idäig bekesen együtt eit leggonoszabb ellensegevel. Ez az ellenseg - ömaga volt. Idäig mindenkit ellensegenek tartott: apjät, hutlen barätait, kemeny szlvü munkaadöjät. Es föl nein ebredt ällapotäban ugyanazt tette, amit a vilägban az ernberek: vagdalkozott maga kö-rül. Most magäba szällt. Most önmagäval volt dolga. Önmagäval kellett leszämolnia. Mär lätta, hol van minden nyomorüsägänak a forräsa: sa-jät rneg nein tert, bunbänatra nein hajlandö szl-veben. Ez azutän ütes volt. Kiütötte sajät enjet. Kedves baiätaim, hogyan bänunk önmagunk-kal? Ainfg kedvünket leljük önmagunkban, amig igazoljuk önmagunkat, amig cirögatjuk, kedvel-jük önmagunkat - addig nein lebet seglteni raj- tunk. A fölebredt ember magäba szäll. Megta-nulja, mit jelent önmagät Jezus Krisztussal együtt a halälba adni, hogy azutän vele együtt üj eletben järhasson. AZ EBREDES Mäsodik resz Ekkor magäba szällt Lukäcs 15,17a Gyakran eltük ät a legutöbbi häborü idejen: sötet ejszaka volt. Mindenki aludt. Egyszer csak tävoli dörges hallatszott - a legvedelmi iitegek hangja! Es azutän elszabadult a pokol: a szire-näk velökig hatö üvöltese. Voltak, akik ennek dienere toväbb aludtak. A legtöbben azonban fölebredtek. Az ilyen ebredes ugyan rendkivül kellemetlen volt. De - sokaknak ez mentette meg az eletet. A szellemi eletben is van ilyen ebredes. A Biblia ugyanis az njonnan nein született ember ällapotät alväshoz, söt halälhoz hasonlitja. A terme-szeti ember Isten szämära halott. Halott büneiben es önigazultsägäban. Ha fol nein ebred, mindörök-re elveszett rnarad. De - Istennek liäla! - meg mindig hangzik Isten Igejenek a szirenäja. Bär sokan el akarjäk hallgattatni, inert zavarja az älmukat, de - bol-dogok lehetünk, ha ebböl az älomböl felver rnin- ket! Ha fölebreszt! Meg ha fäjdalmat is okoz -akkor is az. eiet re vezet. Ekkor „magähoz” tert „Ekkor magäba szällt.” A görög szövegben szö szerint ez all: „Magähoz tert.” Es inost elöször szeretnem fclhlvni a figyelmeteket a „magäba” vagy „magähoz” szöcskära. Mindenre räszäll az ember. Gsak önmagära nein. Minden szämära van ideje. Csak önmaga szämära nincsen. Van idöd a hivatäsod szämära, tisztsegeid szämära, törzsasztalod szämära cs az egyesület szämära, van idöd a fecsegesre, a mozira - de mikor van idöd a magad szämära? „O - mondod -, van idöm a magam szämära is.” Igaz! Van idöd a magad szämära. Es mit csinälsz akkor? Szörakozol. D. Humbnrg mondfa ennek a peldäzatnak egyik magyaräzatäban: „Gondoljnk csak vegig, mit jelent a »szörakozäs« szö. Ahogy a magvakat a levegöbe szörjäk, ügy igyekcznek az embcrek önmagnkat szetszörni. Nein marad idejük önma-guk (blött elgondolkozni. Vannak, akik oly sikerc-sen szetszörtäk mär magnkat, hog\7 haläluk öräjäig sein lehet összeszedni öket. Ilyenkor lätjnk, aho-gyan mindenfeiet összekeresgelnek, de nein tnd-nak összeszedni seinmit. Minden szetfut a kezükböl. Senki sc gondolja, hogy azutän meg megterhet.” Eljut az ember mindenhovä, megismer mindenfeiet. Csak „magähoz” nein ter sohasem. Pedig milyen nagy dolog, amikor ez megtör-tenik! A tekozlö fiünäl ez meetörtent: „Magähoz tert.” Magähoz teil haza. De milyen volt ott minden! Hatärtalan szegenyseg volt talälhatö. „Itt eiten halok.” Tele volt a bun törmelekevel. Kedves hallgatöim, mikor akartok magatokhoz terni? Sok mindenre volt mär idötök. Mikor akartok vegre eljutni odäig, ltogy belsö leltärt keszitsetek? Annak eredmenye megrendftö iesz. Ezert ne halogassätok! Mikor juttok el egyszer mär odäig, hogy önmagatokröl gondoskodjatok? Nern az eledelröl es a ruhätokröl, hanem lelke-tek üdvössegeröl, az Istennel valö bekessegröl, mindarröl, ami veletck a haläl ntän törtenik. Tersteegen azt mondja: „Hagyd a jelentekte-lent, cselekedd a fontosat.” Ekkor magähoz tert Miutän alähuztuk a „magähoz” szöcskät, ve-gyük most szemügyre a mondatot a niaga ege-szeben. „Ekkor magähoz teil.” Talän mär megesett velünk is, hogy felräztnnk valakit legedesebb älmäböl. Akkor megertjük, mit jelent ez, hogy „magähoz teil”. A legtöbb ember älmodozik. Egesz eletük olyan, mint egy zurzavaros älom. Mär Mözes is mondja a 90. zsollärban: „Olyanok lesznek, mint rcggelre az älom.” A tekozlö fiüt fölebresztette az fnseg. Egyszer valaki azt mondta: „Minden nyomoriisäg Isten fekete kntyäja, ainely az älmodozö, eltevelyedett juhot fblkelti, es visszahozza Krisztus nyäjähoz.” Ha ez törtenik, akkor az fnseg eierte celjät. Istennek azonban mäs eszközei is vannak az emberek fölebresztesere. A fö dolog, hogy ez megtörtenjek. „Magähoz teil.” Nemregiben olvastain valaki-röl, aki tül sokat ivott. Märnoräban veszekedest provokält, es leszürta barätjät. „Ekkor magähoz teil.” Az üjonnan nein született ember ällandö mä-morban el. Kenytelen fgy elni, inert mäskent nein bfrnä ki. Sokfele eszköze van arra, liogy magät mämorba ringassa. Az egyiket az alkohol, a mäsikat az erzeki vägyak cs szenvedelyek, a harmadikat a penz liozza mämorba, a negyedi-ket a hatalom, az ötödiket a politikai esemenyek, a hatodikat az aggodalmaskodäs szelleme, hogy ne mulasszon el egyetlen lehetöseget sein. A he-tediknek mozimämora van stb., stb. Olvastain egyszer Paolo Schwarz elettörtene-tet. Elzäszi voll, es a franciäk eletfogytiglani szämuzetesre fteltek Cayenne szigetere. O nieselte: „Marseille-ben voltunk täborban. Azutän lättuk az un. »halälhajö« megerkczeset, amely-nek minket az Ordög-szigetekre kellert szällftania. Ekkor mindnyäjunkat borzalmas ketsegbeeses töl-tött el. Mindenki eladta mindenet es pälinkät väsärolt. Es azutän mär mindern valamilyen nagy mämorban eltünk ät.” Igy tesz a viläg is, mielött a pokolba utazik. „Akkor magähoz tert”. Akkor megnyflt a te-kozlö fiii. A fejehez kapott es felkiältott: „Nem akarok elpusztulni! Haza akarok menni apäm-hoz!” A keresztyenek fölebredtek, s ezert jözan enr-berek. E viläg mämorban elö emberei rossz ne-ven veszik tölünk, hogy olyan jozanok vagyunk. De itt nincs mit tenni. Az Ujszövetsegben tlzszer fordul elö a jözansägra valö intes. „Legyünk eberek es jozanok” - mondja Päl (ITesz 5,6). Peter pedig figyelmeztet: „Legyetek jozanok, es teljes bizonysäggal remenykedjetek abban a kegyelem-ben, amelyet Jezus Krisztus megjelenesekor kap-tok” (IPt 1,13), majd kesöbb: „Legyetek tehät bölcsek es jozanok, hogy imädkozhassatok” (1 Pt 4,7). Ekkor magäba szällt A termeszeti ember tele van beketlenseeieel. Üt is, de nem önmagära, Iranern maga körül vagdalkozik. Panaszkodik az emberekre. Zügolö-dik a körülmenyek miatt. Vädbeszedet tart Esten eilen. A tekozlö fiii azonban ekkor mär nem a barä-tait vädolta, nem is az apjät, nem is a köszivu sertestulajdonost, Iranern önnragät. - Üdvös öra ez! „Ekkor magäba szällt.” Ältaläban nagyon ki-meletesen banunk önrnagunkkal. Sajnaljuk ön-magunkat, mentegetözünk. A tekozlö fiü nein ezt tette. Magäba szällt - khneletlenül. S ekkor összetört minden könnyelmusegc, igcn, teljesen összetört bcnne a regi eniber. Most mär ezt ol-vassuk: „Utra kelek, elmegyek apämhoz.” E magäba szälläs nelkül ketsegbeesett volna. Az ördög idäig akar kergetni bennünket. Gondoljunk Jü-däsra! Udvös magäba szälläs. Ez minden eiet kezdete! DÖNTÖ ELHATÄROZÄS Utra kelek, elmegyek apämhoz. Lukäcs 15,18a Krisztus születese utän a 60. esztendöben tör-tent: Cezärea nagy kihallgatäsi lermet zsüfoläsig megtöltöttek a tisztek es elökelö polgärok. Nagy pompäval vonult be Eestus, a römai helytartö es vendegei. Agrippa kiräly es Berenike kirälynö voltak ezek a vendegek. Az erdeklödes közep-pontjäban azonban nein ezek a magas urasägok älltak. Minden szem egy egyszcru ferfira irä-nyult, akit a börtönböl vezettck elö. Ez. a ferfi Päl apostol voll. Agrippa lgy szöl Pälhoz: „Megengedjük, hogy szölj a magad menlsegere.” Ekkor Päl kinyujtot-ta kezet, es beszelni kezdell. A Szem Szellem telj-hatalmäböl szölt. Erövel es tüz.zel törtek elö szavai. Mindenkit a szfven talalt. Agrippa megrendül-ten mondta: „Majdnem räveszel engem is, hogy keresztyenne legyek” (Csel 26,28). Tulajdonkeppen borzalmas szö ez a „majdnem”. Majdnem en is bekesseget talältam Isten-nel. Majdnem en is megszabadnltam a bün es halal kötelekeböl. Majdnem en is megtertem es üdvözültem. Sokan vannak, akikröl el lebet mondani: „Majdnem eljutottak az ujonnan születesig.” De - valami hiänyzott. A tekozlö ftüval mäskent törtent. Näla nein volt „majdnem”. Es nyomorüsägos elete rendbe jött. Miert? Mert a megfelelö pillanatban döntö elhatärozäshoz jutott: „Utra kelek, elmegyek apämhoz.” A szükseges elhatärozäs Egyszer gyermekeimmel kerekpärturät akar-tam tenni. De alighogy elhagytuk värosunkat, eltevedtem, es nem talältam meg a helyes utat. Azert törtent, mert nem voltak megfelelö ütjel-zesek. Az örök eletre vezetö liton azonban az nt vi-lägosan meg van jelölve szämnnkra a Bibliäban. Es ha valaki egyszer elteved, annak meg keil vallania: „Erröl csakis en magam tehetek!” Es eppen ezert rendkivül fontos szämnnkra a tekozlö fni törlenete. Azt mär hallottuk, hogy az eletre vezetö uton az elsö lepes a fölebredes. „Ekkor niagäba szällt.” Az ebredesnel ismeri föl az ember a maga nyomorüsägät, es ekkor tämad benne honvägy az Atya utän. Ha a tekozlö fiü akkor megallt volna, soha nem szabadult volna meg a disznöitöl. Azonnal megtette a következö lepest. Elhatärozta: „Ütra kelek, elmegyek apämhoz.” Mindig nagy örömmel lätorn, ha valakit föleb-reszt az Isten Igeje. De miert vannak megis oly kevesen, akik ütra kelnek es elmennek Megval-töjukhoz? Az ilyenek hasonlhanak azokhoz az emberekhez, akiket älmukböl felriaszt a legiria-dö szirenäja, es akkor felig älmukban kcrdik ma-guktöl: „Fölkeljek? Ne keljek föl?” Igen, föl keil kelned, ha rädöbbensz, hogy massä keil lenned, ha a Jo Päsztor htv teged, es figyelmeztet! Egyesek ügy velik, hogy az egesz magätöl megy. Csak engedje az ember magät so-dorni. Egyszer majd igy is celba er. Ehhez azonban szükseges a szilärd elhatäro-zäs. Egy keppel szeretnem erzekehetni. A Biblia az embervilägot gyakran tengerhez hasonlftja. Nos, a tengerben vannak äramlatok. Az eniber-vilag tengereben is letezik egy erös äramlat: el Istentöl! A büneset ntän Adam elrejtözött Isten eiöl. Kain is elmenekült az Ür sztne eiöl. A 2. zsoltärban ezt olvassuk: „Összegyülnek a föld ki-rälyai, a fejedelmek együtt tanäcskoznak az Ur eilen es felkcntje eilen: dobjuk le magunkröl bi-lincseiket!” Söt, amikor mar mindennek vege, akkor sein Istenhez kialtanak majd az emberek, hanem „azt mondjäk majd a hegyeknek: Takar-jatok el! - a halmoknak peclig: Omoljatok rank!” (Hös 10,8). Igy sodor a vilägban az äramlat egy-re tävolabb Istentöl. Aki engedi ältala sodortatni magät, azt a pusztuläsba sodorja. Ezert van szük-seg a döntesre: „Utra kelek, elmegyek apäni-hoz.” Kemeny elhatärozäs Hoffmann, missziöi felügyelö nieselt nekünk egyszer egy üj-guineai keresztelesi ünnepsegröl. A bennszülöttek nagy tüzet gyüjtottak, azutän a megkeresztelendök odaleptek, es bälvänyaikat beledobtäk a tuzbe. Odalepett egy asszony is -egeszen lassan es habozva. Kezeben tartotta bäl-vänyait, amelyek mär szülei kunyhöjäban is ott älltak. Sokszor könyörgött hozzäjuk teljes szfve-böl. De most ott ällt a tüz mellett, ezekkel a bälvänyokkal a kezeben. Arcän lätszott a nagy lelki küzdelem. Azutän hirtelen belevetette bäl-vänyait a tuzbe, es äjultan összeesett. A tekozlö flu nein äjult el. De azert vele is valaini hasonlö dolog törtent. Gondoljuk csak vegig, hogyan költözött el otthonröl! Es most ez a hazateres: „Utra kelek, elmegyek apämhoz.” Ez valami effelet jelent: „En is mintegy nagy tüzet gyüjtok, es beledobom: a viläg iränti sze-retetet, ainely elcsäbitott; büszkesegemet es nagyravägyäsomat, amelyek elsodortak; minden önbizalmamat; igen, az egesz mültamat bedobä- lom, bele a tüzbe, nagyra törö terveimef, vacl ösztöneimet, barätaimhoz valö kötöttsegemet -tüzbe velük! Es azutän elmegyck apämhoz, es örä bfzoni magam.” Ezt: jelenti az: „Utra kelek, elmegyek apain-hoz.” A megteres kemeny elhatärozäst jelent. Nein a könnyelmü sziveknek valö. Nein i.s azoknak. akik csupän keveske keresztyenseget akarnak. Komolyan keil venni. Es megis, mindenkinek tanäcsolom ezt a kemeny elhatarozäst. Mert: Ha nein akarod inagad az Ürnak adni. nyoinorüsägos lesz az eleted, azert törj kcresztül bänni äron, hogy elcsendesüljön szegeny szivcd! Üdvös elhatärozäs „Utra kelek, elmegyek apamhoz.” Van ebben a mondatban egy szö, amely megmondja, miert olyan üdvös az elhatärozäs. Ez az „apäin” szö. A tekozlö fiü nein valamilyen kemeny ürnak akar-ta alävetni magät. Oda akart menni, ahoi teste es lelke otthon volt, ahoi nein cheznck, ahoi nein aläzzäk meg az embert, ahoi szeretö atyai szi'v 2,'ondoskodäsa veile körül, oda, ahovä tarto-zott. Amikor arra kerlek benneteket, hogy (i is jns-satok döntesre, akkor ez nein azt jelenti, hogy valamilyen szervezet szämära toborzok tagokat, vagy fogadjätok el mindenben az en velemenye-met, vagy engedjetek, hogy ratok eröltessek va-lamilyen erkölcsi tanltäst. O nem! A peldäzatbeli apa Istent äbräzolja ki. Hozzä ter meg az ember. Istenhez az üt azonban jezus Krisztuson ät vezet csak. A tekozlö fiu a disznök niellöl az atyai häz-ba ment. Aki megtert Istenhez, s Igy Jezus Krisz-tushoz, az a bunböl es szegyenböl Isten gyermekenek az ällapotäba kerül, az ejszakä-böl es hidegbol a tündöklö napfenyre, a sötet-seg hatalmäböl a szeretett Fiu orszägäba, a halälböl az eletbe, a bün szolgasägaböl a szabad-sägba, a remenytelensegböl az örök eiet reineny-segenek bizonyossägäba jut. Az Ur Jezus nemcsak rokonszenvvel viseltetik irantunk. O „halälba adatott büneinkert, es fel-tämasztatott lnegigazuläsunkert” (Rom 4,25). A mägnestü nem nyugszik meg, amfg eszak feie nem mutat. Jezns Krisztus keresztje nyugta-lan lelkiismeretünknek „nyugalmi” iränya. Oda hlvlak. Es oda hfv az enek: „Lehetne bärhol is jobb dolgom, mint nälad, aki mindenkor oly sok kegyelmi ajändekot tartasz keszen ne-kem, szegenynek?” Ezert „Utra kelek, elmegyek apämhoz.” A BÜNBÄNAT Es azt mondom neki: Atychn, vetkezlem az eg eilen es teellened. Nein vagyok többe meltö arm, hogy fi-adnak nevezzenek. Tegy engem olyannd, mint bere-seid köziil egy. Lukdcs 15,18-19 A Cselekedetek könyveben olvasunk egy elbe-szelest az etiöp kincstärnokröl. Ez igen nagy ür voll Kandake kirälynö orszägäban. De ininden hatalma, gazdagsäga es a viläg minden gyönyö-rüsege nein tudta lelket megelegfteni. El lehetett röla mondani: „Ahogyan a szarvas kfvänkozik a folyövizhez, ngy kfvänkozik a lelkem hozzäd, Is-tenem!” Az üdvösseg ntäni vägy hajtotta 6t. Igy azutän ütra kelt Jernzsälembe. De a templom-ban sem talälta meg a bekesseget. Akkor megvä-särolta Ezsaiäs pröfeta könyvet, es hazafele, ntazö kocsijäban olvasott beiöle. De nein ertette - mindaddig, ainig Isten el nein küldte hozzä Fülöp evangelistät. O megmagyaräzta neki az üdvösseg ütjat, ügyhogy ez a ferfi hirre jutott, megtalälta bekesseget, es örömmel folytatta ütjat hazafele (Csel 8,26-40). Ma sokan järnak-kelnek a vilägban, akiknck sziveben szinten eg a vägy az üdvösseg utän. Ezek szämära nagyon fontos a tekozlö fiü törte-nete. Mert ebben az Ur ]ezus szemleletesen mii-tatja meg az üdvösseg ütjat. Az eszmelesröl hailottunk („Ekkor magäba szällt”), es az üdvös elhatärozäsröl is („Ütra ke-lek, elmegyek apämhoz”). Ma az üdvösseg ütjänak legfontosabb es legnehezebb pontja következik: a bünbänat. A bünbänat - vallästetel „Atyäm, vetkeztem.” Ez az a mondat, amit az ember a legnehezebben tud kimondani. A mült szäzad elejen eit Stuttgartban az äldott emlekezetü Dann igehirdetö. Egyszer gyülckeze-tenek egyik tagjäval, egy szabömesterrel talälko-zott, es megkerdezte töle: „Miert nein jön soha a gyülekezetbe?” Az fgy felelt: „Nezze Dann ür, azert nein megyek szfvesen, inert ezt keil mon-dani: »En, szegeny bünös«. Mire Dann azi felelte: „Tudja mit, mondja azt: »En, gögös sza-bömester.« Milyen jöl megertjük ezt a szaböl! Azt hiszem, hogy az Ür rajtunk valö munkälkodäsänak az a legnehezebb resze, ami'g egy ember megadja a tiszteletet az igazsägnak, es ezt mondja Istene-nek: „Vetkeztem.” Jöl vigyäzzunk, a tekozlö fui nein azt mondja: „Hibäztam, sajnalom.” Szükseg eseten rneg ilyes-fele vallomäsra hajlandök is volnänk. Nein, a „bun”, a „vetek” keineny, gyulölt szaväröl van szö. „Vetkeztem.” Azt sein mondja a lekozlö fiü, hogy: „Igaz, tc-vedtem. De az emberek es körülmenyek is hibä-sak benne.” Az effele bihivalläs ertcktelcn. Azt sein mondja: „Mindnyäjan bünösök va-gyunk”. Nein, 6 csak ünmagaröl beszel: „Vetkez-tem”. Minden az egyes szäin elsö szemelyen mülik. - Egy idös hölgyhöz. ebnem egyszer egy lelkesz, es felolvasott ncki a Romai levelböl. Amikor ahhoz a helyhez erl: „Mindenki vetkc-zett” (5,12), az asszony bölintott. A lelkesz folne-zett, es megkerdezte: „Igaz ez?” „Igen. ez igaz.” „Akkor vallja ineg maga is a bilneit.” Mire az asszony felfortyant: „Kicsoda pletykalt önnek rö-lam? Kereni, en tiszteletre meltö asszony va-gyok. Hiszen seinmi rosszat nein teitein!” - Hat igy van ez. Azt meg csak elfogadjuk, hogy „mindenki bunös”. De a lekozlö fiu azt mondja: „Vct-keztem.” Es minden az egyes szäm elsö szemelyen mulik. Nein talalunk nyugalmat, mfg ezt a szöt ki nein mondjuk. David ezt frja a 32. zsoltärban. „Mfg hallgattam, kiszäradtak csontjaim... inert ejjel-nappal ram nehezedett kezed... Megvallot-tam nekcd vetkeinet.” - Boldoar, akinck leikiis-merete lelszabadul a teher alöl. Itt keil meg valamit liiondanom. „Vetkeztem.” Ez bücsüzas a buntöl. - Egyszer beszcltem egy fötiszlv'iselövel szellemi-lelki dolgokröl. Azt mond-ta: „O igen, manapsäg mar neha elmegyck a templomba, vegail is az embernek vigasztalasra van szüksege.” Majd ezt mondta: „Tudja, nagyon vidäm iljükorom volt”, es közben hunyorftott a szemevel, es olyan közönseges arcot vägott, hogy megertettem, mire celzott. Läljäfok, ez az eniber kisse mär megvältozott, de meg mindig gyönyö-rüseget lätta a bünben. Ez nein bünbänat. A tekozlö flünäl mäs voll a helyzel. „Vetkez-tem.” Ez ijedelem volt, nyomorüsäg, irtözäs. Ez bücsü volt a buntöl. A bünbänat itelet önmagunk fölött „Nem vagyok többe ineltö arra, hogy fiadnak nevezzenek.” Az iinent hallottuk: a tekozlö fiü többe nein talälta gyönyörüsegel abban, ainit tett. De most meg ennel is melyebbre inegy: „Nein vagyok többe meltö” - azaz: nein gyö-nyörködött többe önmagäban sein. Minden ember eleteben a legerösebb hataloin az önmagäban valö gyönyörködes, az önszeretet. Es valösägos bünbänatra csak akkor kerülhet sor, ha az önszeretet inegrendül. Isten kegyelmere van szükseg ahhoz, hogy az emberben megren-düljön az önszeretet, es ne gyönyörködjek többe önmaeäban. O Irt valamit hozzä keil tennein. A viläg gunyo-lödik, es szolgalelküsegnek nevezi, ha valaki azt mondja: „Nein vagyok ineltö...” Mit feleljünk er-re? Az igazat, meg ha megaläzö is, inert ez meg mindig jobb, mint a bekepzeltseg. A viläg embe-rei azonban nem hallanak meg seminit Istentöl. Es hasonlftanak a vak emberhez, aki vaksäsjäval dicsekszik a lätök elött. Az embernek härom nagy lelki ereje van: az. ertelem, az erzelem es az akarat. Sokan azt hi-szik - köztük keresztyenek is hogy Isten Ige-jenek ezekkel az erökkel van dolga. Egyeseknek ertelmi keresztyensegük van. Mindenfeie isme-retük. De cletük halott Isten elött. Masok erzel-mi keresztyenek. Ezcket minden „szep predikäciö” meghatja. De a hetköznapokban inarad minden a regiben. A harmadik csoportnak akarati ke-resztyensege van. Minden erejükkcl az Urhoz akarnak tartozni. De közben hajötörest szenved-nek. Esten Igeje azonban nein az ertelemhez, az er-zelemhez vagy az akarathoz fordul. Melyebbre akar hatolni, sokkal melyebbre! Lelkiismeretün-ket celozza meg, az alvö, süket, sokszor erönek erejevel elhallgattatott lelkiismeretet. Csak ha cl-talälta es fölebresztelte lelkiismeretünket az Ige, akkor lepünk a valösäg vilägäba. Akkor lätjuk meg magunkat Esten vilagossägäban. Akkor mar elveszftjük minden örömünket önmagunkban, es megvalljuk - olykor könnyek között „Nein va-gyok többe meltö arra, hogy fiadnak nevezzenek.” Egyszer egy tärsasägban masok hibäiröl be-szelgettek. Feltunö voll, hogy egyikük, aki egyebkent oly elenk voll, elnemult. Megkerdez-tek töle, miert, erre azt felelte: „Ugy vagyok ve-le, mint a csödbe jutott einher. Az ilyen szegeny emberek mindenfeie beszelgetesben reszt tudnak venni. De ha a csödröl esik szö, akkor többe egy szöt sem szölnak. Mindazok a bünök, amelyeket mäs keresztyenekben megtalälok, bennem is meg-vannak, ezert nemultam el.” Az igaz bünbänat megtamt arra, hogy elmond-juk: „Nem vagyok meltö...”. A bünbänat - vägyakozäs Csodälkoznunk keil a tekozlö fiün. Amikor azt mondja: „Nem vagyok többe meltö arra, hogy fiadnak nevezzenek” - akkor ebböl logikusan egy ilyen folytatäs következne: „Ezert kerülni kl-vänom apämat, es minel messzebb igyekszem tö-le eltävozni.” De ö eppen nem ezt mondja. Igy folytatja: „Tegy engem olyannä, mint bereseid közül egy.” Csupän egyetlen vägya, egyetlen kfvänsäga van: apja mellett lenni. Az igazi bünbänat olyan, mint Petere, aki azt mondta: „Menj el tölem, inert bünös ember vagyok, Uram” (Lk 5,8). Ugyanak-kor azonban szorosan ätölelte Megvältöja terdet. A tekozlö fiü szavai: „Tegy engem olyannä, mint bereseid közül egy”, emlekeztetnek a Zsoltär 84,11-re: „Jobb az Isten häza küszöben ällni, mint a bünösök sätraiban lakni.” Az igazi bünbänat megveti a vilägot tisztsegei-vel, gyönyörüsegeivel es pompäjäval együtt. Söt, az igazi bünbänat önmagät is megveti, es csak Isten ingyen kegyelmere vägyik. Es ezt meg is kapja Krisztusban. Ezert a bünbänat az eiet kapuja. A MEGTERES Es ülra kelve, ei is ment az apjdhoz. Lukäcs 15,20a Arra vällalkoztunk, hogy a tekozlö fiü törte-nete alapjän tanulmänyozzuk az Istennel valö bekesseghez es az örök üdvösseghez vezetö utat, röviden: az üdvösseg ütjät. Hailottunk az „ebre-desröl” („magäba szällt”), a bünbänatröl („vetkez-tem”). Most meg nagyon fontos dolog következik: a megteres. Jöl tudom, hogy sokakban ez a szö botränko-zäst kelt. Szämos ün. keresztyen van, akik azt gondoljäk, hogy az ember fokozatosan bele tnd fejlödni Isten orszägäba. Ezek azonban nein tud-jäk, hogy milyen tnely a ini bukäsunk. Aki az Ur Jezushoz törlenö hatärozott megterest elkerüli, az sohasem jut celhoz. Ezt lätjuk a tekozlö fiü-näl. Ez otl a tavolban valläsos nezeteket äpolha-tott, templomba järhatott, söt, a disznök mellett csöndes ahitatot tarthatott. De - mit hasznält vol-na mindez? Semmit! Vissza keilen ternie apjähoz. Megteres nelkül semmire sein jutunk. Most nezzük meg közelebbröl öt ügy, ahogyan otthagyta a disznönyäjat, es elindnlt Itazafelc. Van-e valamifele joga meg az apjähoz, es apja häzänak javaihoz? Nincs! Minden jogät eljätszot- ta. Nezzetek csak 6t, a nyomorultat! Apja annak idejen gazdagon megajändekozta. De meg azt sein mondta erre: „Köszönöm”. Läbbal tiporta apja szeretetet. Elengedte a füle mellett a szavät, parancsait elviselhetetlen kenyszernek erezte. Hätat fordftott apjänak, es nelküle alakitotta ele-tet. Nem, ennek az embernek nincs többe joga az apjähoz! De nincs-e ebben valamikeppen a te törte-neted es az enyem is? Isten gazdagon megajändekozott minket. So-kunknak egeszseget es eletet, etelt es italt, szülöket es barätokat, esöt es napsütest, utunk menten ezer-nyi virägot es meg sok münden mäs jöt is adott nekünk. Häläsan dobogott feleje a szivünk? Nem tiportuk-e läbbal ezerszer is szeretetet? Nem ereztük-e terhes kenyszernek a parancsola-tait? Milyen sokat äthägtunk! Igeje unalmas voll szämunkra. Alielyett, hogy eltünk volna az Ige-böl, kritizältuk. Vannak, akik ügy velik, hogy a jö Istennek örülnie kellene, ha megerkeznek hozzä. Nem! Az Istennek egyältalän nem keil örülnie. Istenre valö jogunkat reges-reg eljätszottuk. Ha valaki megter, akkor ezt csak Isten kegyelmeböl leheti. „Es ütra kelve el is ment az apjähoz.” Nincs joga a hazatereshez. Es megis - es megis joga van: Aazamehet. Mivel - fiü. Igaz, gonosz, tekoz-lö fiü. De megis a jiü. Ez adja neki a bätorsägot, hogy hazaterjen. Es ha meg oly tävol voll is ap-jätöl, ha eltekozolta is a vagyonät a paräznäkkal - akkor is - a fiü maradt. Erre gondolt. Ezert merte megtenni. Es Igy vagyunk mi is! Van valamifele titkos kapcsolat valamennyiünk es Isten között. Legyen az az einher akärmilyen szemtelen, isten-telen es gonosz, meg ha käromolja vagy tagadja is az Istent - megiscsak Isten tereintmenye, Isten adott neki eletet. Es ver köti össze Istennel -megpedig Jezus Krisztus vere! Isten tereintmenye vagy, egy gondolat Otöle. Es erted adta oda önmagät Jezus Krisztus! Ezert - te is megterhetsz Ohozzä. ,,...ütra kelve el is ment” A tekozlö fiü egyszer mär ütra kelt, megpedig akkor, amikor otthagyta az atyai häzat. Es lättuk, hogy akkor az elhatärozäsa es annak kivitele között bizonyos idö telt el. Ezüttal azonban mäskent törtent. Tüstent tör-tentek a dolgok. „Ütra kelek, elmegyek apäm-hoz” - mondta. Es rögtön utäna: „Es ütra kelve el is ment.” Ez nagyon fontos! Ha meg akarsz terni az elö Istenhez, akkor tedd ezt meg ma. A megteres gyorsan törtenik, vagy - soha. Reszemröl ez nein könnyelmü kijelentes; oka van ennek. Megterni csak akkor tudunk, ha Isten szeretete hlv es vonz bennünket. Es ha ez törtenik, akkor lnväsät gyorsan keil követnünk. Mert ha nein, akkor ügy järunk, mint Ezsau, aki elszalasztotta a megfelelö idöpontot. Es amikor mär vegül kesz lett volna, akkor Isten többe nein akarta. Különös törtenetet meselnek Nagy Sändorröl. Mikor ostrom alä vett egy värost, meggyüjtott egy fäklyät. Ha a väros megadta magät, amfg egett a fäklya längja, akkor kegyelemmel es min-den jöval elhalmozta a värost. De ha a fäklya längja kialudt, akkor a väros szämära nein voll többe kegyelem, csak harag, fegyver es fielet. Istenünk fgy gyüjtja meg szämunkra a kegye-lem fäklyäjät. Amfg az eg, addig keil fölkelnünk, es Megvältönkhoz mennünk. Utäna mär csak Isten haragja es ftelete letezik. „Es utra kelve el is ment.” Nehänyszor föltet-tem mär magamnak a kerdest: „Es mi lett a disz-nökkal?” Nos, az mär teljesen mindegy! Ha valaki igazän meg äkar terni, nein szükseges, hogy jöval azelött „felmondjon” az ördögnek, es hosszas tärgyaläsokat folytasson vele. Igy sohasem szaba-dul meg regi eletetöl. „Ami mögöttem van, azt el keil felednem...” „Es ütra kelve el is ment.” Igen, de mit vitt magäval? Azt, amit mindenki magäval visz, amikor megter: A rongyait vitte magäval. Nein tette elöször „szalonkepesse” magät. Ezt kesöbb az Atya tette meg. Aki meg akar terni, jöhet - es jöjjön is -ügy, ahogy van: buneivel, sebeivel, ketsegeivel, hitetlensegevel. Ami hiänyzik, azt kesöbb meg-adja az Atya. Aki a kegyelemre meri bfzni magät, az egeszen merje ezt, es vesse magät a bünösök Megvältöja eie ügy, amint van. Megterhelt lclkiismeretet vitte magäval. Lel-kiismeretünk csak ügy szabadul fei, ha Isten Je-zusert megbocsätott nekünk. Nagy bizalmat vitt azonban magäval. „Läbbal tapostam az Atya szeretetet. De megsein fog el-vetni engem magätöl.” E bizalom nelkül nincs megteres! ,,..,az apjähoz” Ez a fö dolog! Az elsö viläghäborü jö nehäny tämadäsäban reszt vettern. Kezdetben minden nagyszerüen ment. De a celt: Verdunt, Pärizst sohasem ertük el. A keresztyen eletben is vannak ilyen megre-kedt offenzrväk. Jö nehäny eve eljött hozzäm egy fiatalember, es azt mondta: „Nälam mindennek meg keil vältoznia.” Es meg ma is ott tart, hogy „mindennek meg keil vältoznia”. Csak a lelki-päsztorig jutott el. Elhibäzott ofFenzfva voll. Egyesek eljutnak a templomig. Mäsok eljutnak az elhatärozäsig. Ismet mäsok egy leiki felindu-läsig. Egyesek a keresztyen meggyözödesig. Csu-pa megrekedt offenzlva! „Es el is ment az apjähoz.” A bünös embernek el keil jutnia az elö, feltämadott Megvältöhoz. A frankfurti Lukäcs templomban mesteri kezzel äbräzolta ezt Steinhausen. A kepen a tekozlö fiü Isten keblere borul. A Megvältö pedig verpiros köntösevel betakarja rongyait. Boldog az, akivel ez törtenik! AZ ATYA PILLANTÄSA Meg tävol volt, arnikor apja meglätta öt. Lukäcs 15,20b Aki rendszeresen es figyelmesen követi a te-kozlö fiüröl szölö elmelkedesünket, annak fel-tünhet, hogy milyen keveset hallunk az apäröl. Az apa hallgatott, amikor fia kikövetelte a va-gyont. Hallgatott, amikor fia elköltözött messzi videkre, es amikor fia eltekozolta vagyonät a pa-räznäkkal. Es hallgatott, amikor fia nyomorba került. Ilyen az Isten. Az ember eltävozhat töle. At-häghatja parancsait. Elhet nelküle. Isten hallgat. De közben az törtenik az emberrel, ami a tekoz-16 fiüval. Rendfthetetlen törvenykent all az ilyen elete fölött az Ige, amelyet Jeremias kiältott pärtütö nepenek: „Tudd meg es läsd meg, milyen gonosz es keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az Urat” (Jer 2,19). A nagy olasz költö, Dante az „Isteni szinjätek”-ban egy pokolba vezetö utazäst Ir le. Szerinte a pokol kapujära ez van fellrva: „Aki ide belep, az hagyjon fei minden remennyel.” En azt hiszem, hogy a pokol kapujän ez olvashatö: „Tudd meg es läsd meg, milyen gonosz es keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az Urat.” A tekozlö fiü megtapasztalta ezt. Csakhogy -6 meg nein voll a pokolban. Meg megterhetett. Es meg is tette. Es most vegre hallunk valamit az apäröl. Itt minden szö rendkrvül fontos. Itt ismerjük meg igazän a häromegy Istent. Az apa värakozäsa Amikor a tekozlö fiü meg tävol volt, meglätta öt az apja. Nein veletlenül pillantotta meg. Ha fgy lett volna, nein lätta volna meg mär mesz-sziröl. Nein, az apa värta fiat. Burnand, a festö festen egy csodälatosan szep kepet. Nagy, büszke häz lapos tetejet lätjuk. Es oft fent all az apa. A tävolba tekint, kezet szeme föle tartja, hogy jobban kemlelhessen. Körülöttc minden közömbös a szämära. Egesz lenye csupa värakozäs. Lätjätok, ez volt a titok a tekozlö fiü eleteben. Mikor eltävozott, apja utänanezett. Ekkor kezdö-dött a värakozäsa. Az apa värt. A fiü nagy nyo-morüsägba került. Az apa värt. Tudjätok-e, hogy ez a titok ott lebeg a ti ele-tetek fölött is? Istened vär rätok. Mintegy hall-gatagon ostromol. Hadd mondjak erre egy egeszen ostoba pel-dät. A vitorläzö repülök inditäsähoz szükseg van egy gumikötelre, amelyet egesz hosszüra ki lehet nyüjtani. - Isten värakozäsa ilyen gumikötel, amelyet szrvünk köre helyezett. Ezt a kötelet hosszan kinyüjthatjuk. Messzire eltävozhatunk. Isten värakozäsa azonban olyan, mint a hangta-lan, erös vonzäs. De meg keil mondanom: ezt a gumikötelet el is lehet szakltani, es akkor nincs többe megteres. Az ilyen emberek szämära mär nincs remenyseg. Vannak, akiket mär nein vär az Isten. „Van ha-lälos bün: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön” (ljn 5,16b). A värakozö Isten! Ilyennek mutatja be Ot ne-künk a Biblia. Ketszer is olvashatjuk a szivszon-tö szavakat: „Egesz nap kitärtam karjaimat az engedetlen es ellenszegülö nep feie” (Rom 10,21 es Ezs 65,2). Vagy ügy is bemutatja Istent a Biblia, mint a szölösgazdät, aki värja, hogy a szölöje gyü-mölcsöt terem-e (vö. Jn 15,1-8). Peter apostol ugy mutatja be nekünk Istent, mint akinek kesz a terve a viläg vegevel kapcso-latban. Es megis visszatartja azt, es türelmesen värja, hogy ez is, az is megterjen. Peter azt mondja: „A mi Urunk hosszütüreset pedig üd-vössegnek tartsätok” (2Pt 3,15). Az apa egyoldalüsäga Most valami olyan fontos dologra terek ät, hogy kernem keil Istent, segltsen abban, hogy jöl ertsük meg! „Meg tävol voll, amikor apja meglätta 6t.” Ez tehät az elsö dolog, amit az Atyäröl hallunk. De hat nem volt fontosabb dolga, mint liogy sem-mirekellö fiära värjon? Ez a legfontosabb szämä-ra? Semmi mäsra nem tekint. Aki ismeri ve«'i<> O O a törtenetet, az tudja, hogy az idösebb fiü felpa-naszolja, hogy az apja egyältalän nem törödik vele. Es ennek az idösebbik fiünak igaza van. Az apa annyira egyoldalu, hogy csak egyvalami er-dekli igazän: hazater-e tekozlö tia? Ilyen egyoldalu az Esten? Igen, ilyen egyolda-lü az. Isten! Ulnek itt olyan emberek, akik „valläsosak”. Gondolod, hogy ez erdekli a te Istenedet? Csak egyre vär: hogy teij meg hozzä. Jeruzsälem Ezsaiäs idejeben nagyon vallasos väros volt. A templomban nagy ünnepeket tar-tottak. Aldozatokat mutattak be. Kitärtäk kezei-ket imära. Hat nem kellett volna az Atyänak örülni ily nagy valläsossag lättän? De nezzük, mit mond: „Ujholdjaitokat es ünnepeitckct gyu-lölöm en, terhemre vannak, färaszt elviselni. Ha feiern nyüjtjätok kezeteket, eltakarom szemem elöttetek” (Ezs 1.14-15). Mäshol pedig xgy szöl O: „Tävozzatok elöletn hangos eneklesetekkel” (Am 5,23). S azutän: „Mossatok tisztära magato-kat! Vigyetek szemem elöl gonosz tetteiteket! Ha keszsegesen hallgattok ram, elhettek az orszäg javaival” (Ezs 1,16.19). Isten nem valläsi kul-tuszt, vallasos nezeteket akar, hanem megterest. Ülnek itt olyanok, akik azt mondjäk: „Jö es igaz vagyok. Nein talälhat bennem senki semmi hibät.” Nos, ez szep. De mit szölsz ahhoz, te ma-gabiztos ember, ha Isten Igeje azt mondja: „Is-tennek nincs szeme ennek meglätäsära. O arra vär, hogy egyszer vegre bunbänattal megterj hozzä. Hogy ezt teljesen megertsük, tudnunk keil: a peldäzatbeli apanäl az Ur Jezus Istenre gondol. Jezus Krisztus, a bünösök Megvältöja közbenjärö az atyänäl. Jezus Krisztus kezet ätsze-geztek a Golgotän. Szemebe, amellyel feled nez es vär, ököllel belevägtak. A közbenjärö - az Ur Jezus, „aki halälra ada-tott büneinkert, es feltämasztatott megigazulä-sunkert” (Rom 4,25). Es amfg igazi bunbänattal es szivböl fakadö bizalommal meg nein terürik hozzä, addig szämunkra gyümölcstelen lesz megväitö szenvedese. Ezert kiält a keresztröl: „Räm figyeljetek a föld legvegeröl is, es megsza-badultok” (Ezs 45,22). Az apa eleslätäsa A peldäzatbeli apa Isten, de a közbenjärö, a hozzä vezetö üt: Jezus Krisztus. Es Jezus Krisztus az, akiben Isten mindnyäjunkkal talälkozik. Es most halljunk valamit Isten es a Megvältönk eleslätäsäröl. Meg tävol voll: a tekozlö fiü, ainikor apja meg-lätta öt. - llyen a mi Istenünk es Megvältönk. Szeme van a megfört szlvek, a nyugtalan lelkiis- meretek es a bünösök szämära, akik üdvözülni szeretnenek. Amikor egyszer az Ur Jezus nagy tömegtol kö-rülveve ätment Jerikön, fölfedezte a vadfügefän Zäkeust, aki oly vägyakozva klvänta az üdvösseget. Amikor meglätogatta a Betesda tonal levö nagy körhäzat, elsösorban az egyik sarokban meghü-zödö, 38 esztendeje beleg ferfit pillantotta meg. Amikor haldokolva a kereszten függött, voll szeme a lator meglätasära, aki nein akart büne- iben mesdialni. ✓ ö Es fgy pillantott meg 1918-ban a sok ezer ne-met katona között engem, aki bunnel terhelt lel-kiismerettöl gyötörve eheztem a bünbocsänatra. Olyan tekozlö fiü vagy-e, aki bekessegre sze-retne jutni Istennel? Üdvözi'töd megpillantott te-ged a nagy gyülekezetben. Menj bätran Ovele haza, es teljes bizalommal beszeld meg vele lel-ked dolgait. AZ APA SZERETETE ... es megszänta. Lukäcs 15,20c Amikor egy nepet sülyos szenvedesek es nyo-morüsagok lätogatnak meg, akkor az elesebben lätökban egyre erösebben fölmerül a kerdes: mindezek a nyomorüsägok talän Isten fteletet jelentik? Fölemelte volna Isten a kezet ellenünk, es fellängolt ellenünk a haragja? Es ha a nepben az elesebben lätök eljutottak odäig, hogy ezekre a kerdesekre igennel välaszolnak, akkor fölteszik a következö kerdest: hogyan nyerhetjük meg Isten szfvet, hogy ismet kegyelmesen forduljon felenk? Olyan kerdes ez, amelyen erdemes elgondol-kodnunk: hogyan indlthatja meg az ember Isten szfvet? Az Iräs mondja rä a välaszt: megteres äl-tal. Isten egykor elküldte Jonas pröfetät Ninive-be, az istentelen värosba. Azt hirdette nekik: „Meg negyven nap, es elpusztul Ninive.” Mit tett erre Ninive kirälya? Nem nevetett a pröfeciän. Nem is kergette el Jönäst. Nem is rendezett kö-nyörgö menetet a bälvänyaihoz. Nem! Megpa-rancsolta: „Terjen meg mindenki a rossz ütrol... Ki tudja, talän felenk fordul es megszän az Isten, lelohad längolö haragja, es nem veszünk el!” Igy is törtent: „Arnikor Isten lätta, amit tettek, es hogy megtertek a rossz ütrol, megbänta Isten, hogy veszedelem.be akarta dönteni öket, es nem fette meg” (Jön 3,8b-10). Ugyanezt lätjuk a tekozlö fiünäl. Mikor a fiü megtert, fellängolt az apa szeretete iränta. A bü-nös megterese megindltja Isten szlvet. Most pedig lässuk toväbb: ..es megszänta”. Az apa fäjdalma Ott ällt az apa häzänak lapos tetejen, es lat ja jönni a fiat. A nyomorüsag siralmas kepe tärult eie. Es akkor lei ki szeme elott felmerült egy mä-sik kep: lätja fiat, amilyen volt, mielött elment. Lätja a büszke, dacos, sugärzö fiatalembert. Es lätja elmenni ifjüsägänak virägzö erejeben. Es most! A nyomorüsäg kepe! O, viläg! Bün! Ör-dög! Mennyire tönkretettetek fiamat! „Megszänta.” Szive megtelt fäjdalommal es szomorüsäggal. Igy hordoz Isten az emberert faj-dalmat. Isten tökeletesnek teremtette az embert, „a maga kepmäsära”. Es teljes szabadsägra, olyan teremtmenynek, aki välasztani tudottjö es gonosz között. Es mär az elsö einber a gonoszt välasztotta. Es most „az UR letekint a mennyböl az embe-rekre, hogy lässa, van-e köztük ertelmes, aki kc-resi az Istent? Mindnyäjan elfordultak töle, egyaränt megromlottak” (Zsolt 14,2-3). Es ätvet-te a hatalmat a bün, a szenvedes es a haläl. Ezert van Isten szive tele fäjdalommal. „Megszänta.” Azt mär hallottuk, hogy a peldä-zatbeli apa maga Isten, es az Ur Jezus a közben-järö. Amikor mindezt Jezus Krisztus clmondta, a bünösökre es a vämszedökre tekintett, akik hozzä jötrek. „Es megszänta” öket. Azutän räne-zett a farizeusokra es az Irästudökra. Ezek zügo-lödtak: „Ez bünösöket fogad magähoz.” Es O megszänta öket. Es most reänk nez - es megszän minket is. Ilyen az Ur Jezus! Az apa szeretete A tekozlö fiü törtenete nagyon szomorü törte-net, ha a fiüt nezzük. De nagyon vidäm törtenet, ha az apära tekintünk. Nein mindig fgy van-e? Ha az embereket nezziik, azok cselekedeteit, es fökent ha önmasrunkat nezziik, akkor szi'vünk megterhelödik es elszorul. De ha az Ur Jezusra tekintünk, akkor föllelegzünk. Szrvünk megvidä-modik. Törtenetünkben nezzünk hat az apära! „Megszänta.” Nem jutott-e meg eszetekbe, hogy ezen a ponton a tekozlö fiü törtenete tel-jesen valöszmütlenne välik? Kepzeljetek niaga-tok eie a helyzetet: a fiü läbäval tiporta az apa szeretetet. Eleresztette füle melletl apja minden parancsät. Bücsü nelkül tävozott otthonröl. Kint a vilägban egesz örökreszet a legocsmänyabb mödon es könnyehnüen eltekozolta. Es most ki-ehezve, szegenyen, lerongyolödva jön vissza. Gondoljätok el, hogy mindez egy parasztgaz-däval törtenik. Vonäsai megkemenyednek. Hivja a kutyäit, es velük kergeti el a hitväny csavargöt. Igy emberi ez. De amit ez a törtenet elinond, az - isteni. Itt az Ur Jezus egyszerü szavakkal hirdeti az evan-geliumot. Jezus Krisztus szereti a bünösöket. Ezt en nein tudom megmagyaräzni. Ezt en egyälta-län nein tudom felfogni. Ezt csak hirdetni tudom: az Ur Jezus szeret titeket; titeket, akiket lelkiismeretetek vädol; titeket, akik sehol nein talältok bekesseget. Es együtt enekelhetitek Isten minden megmentett es elfogadott gyermekevel: „Csak haragot erdemeltem, de Isten kegyelmet adott.” Az apa segitö akarata „Megszänta.” Mi is megszäntunk mär egyne-mely nyomorultat. Betegägy mellett älltunk, es lättuk a beleget szenvedni. Es akkor együtt erez-tünk vele. De - segiteni nem tudtunk. Egeszen mäs a helyzet Üdvözitönknel. Mikor az O szive könyörületre indul, akkor azonnal ott a segltö szändek es erö. A tekozlö fiü segltseget kapott. - En is segltseget kaptain, ainikor megtertem. Es sokan van-nak, akik tanüsägot tesznek arröl, hogy segltseget kaptak, amikor megtertek. lsten nem maradt meg a fäjdalomnäl. Isten cselekedett. „Ugy szerette Isten a vilägot, hogy az O egyszülött Fiat adta, hogy aki hisz Öbenne, el ne vesszen, hanem örök elete legyen” (Jn 3,16). Es az Ur Jezusnak a bünös ember iränti resz-vete sem maradt meg puszta erzesnek, hanem cselekedetre inditotta Ot, hogy megmentsen minket. Eletet adta engesztelesül ertünk. Ezert nem keil többe felnünk attöl, hogy meg-valljuk az igazsägot, es hogy bünöskent jelen-jünk meg Isten elött. Isten mentö akarata azoknak a bünösöknek szöl, akik kierdemeltek a poklot. Csak a bünösök igaznlhatnak meg Jezus Krisztus haläla ältal. Csak bnnösökert halt meg! Tehät ertünk is! Ez az iidvösseg. ISTEN IRGALMA ... elebe futolt, nyakäba borult es megcsökolla öt. Lukäcs 15,20d Neinreg meglätogattam egy beleg öreg ferfit. Bizonysägot tettem elötte az evangeliumröl. Ka-rosszekeben ült es hallgatagon maga eie meredt. Mikor üjra el akartam kezdeni, felbeszakitott: „Hagyja mär abba, kerem! Az egyhäz Isten szereteteröl beszel. Ugyan, hol talälhatö ez? Mindenütt gyilkossäg es haläl! Hol van az Isten szeretete?” S azutän oly günyosan es keserüen nevetett, hogy az embernek szinte a szrve szakadt meg. Üjra meg üjra fölmerül ez a kerdes mindenfeie. „Hol van az Isten szeretete?” Tulajdonkeppen megrenditö dolog ez. Aimg jö dolgunk van, addig ez a jelszö: „Örüljünk az eletnek!” Es ekkor szöba sem jön Isten szeretete. De azutän jönnek a sötet felhök - es akkor többe nein lehet megtalälni Isten szeretetet. Pedig Isten szeretete minden oldalröl körülvesz bennünket. Minden szem vetömag a földeken, minden egyes burgonya, minden üj reggel az O megtartö szereteteröl tesz bizonysägot. De minden csapäs is, amely minket er, az O szereteteröl tesz tanüsägot. Az ember azonban nein veszi eszre. Nem läthatja. Az ember vak ennek meglätäsära. Ezert azutän üjra meg üjra föltesszük a ker-dest: „Hol van Isten szeretete?” Igenk vilägosan megmondja: csak egyetlen mödja van annak, hogy megtapasztaljuk Isten irgalmät: ha megterünk. Amikor a tekozlö fiü megtert, megtapasztalta az apa szeretetet. „Elebe futott” A Biblia valöban hallatlan dolgokröl beszel ne-künk. Isten elebe flu az embereknek. De jöl je-gyezzük meg, csakis a megterö bünösnek. Mäsnak nein! Amikor a Biblia ügy mutatja be nekünk Is-tent, mint a viläg kirälyät, aki kezeben tartja a nepeket - es meg ma is O az akkor fgy szöl: „Isten uralkodik a nepeken, szent trönusän ül az Isten” (Zsolt 47,9). A Biblia beszel arröl is, hogy fölkel az Isten. De csak Iteletre. „Fölkel az Isten! Szetszörödnak ellensegei, elfutnak eiöle gyülö-löi” (Zsolt 68,2). De hogy Isten fölkel es fut -nos, mikor? - a Föld nagyjai eie? Vagy a jök eie? A kegyesek eie? A szentek eie? - O nein! Ez csak akkor törtenik meg, amikor egy bunös megter. A kegyelem nagy csodäja ez! Es ennek megvan a maga oka. Senki se terne haza, ha Isten nein tenne ezt. Merf Isten tudja azt, amit mi mindnyäjan tndunk: a megteresnel az utolsö lepes a legnehezebb. lme, a tekozlö fiü elindult, es ment hazafele. Es akkor megällt, es a szive majd kingrott a helyeröl. Nemsokära megpillantjak öt a szolgäk es szolgalölanyok, ugyanazok, akik tanüi voltak gögös elvonuläsä- nak. Es nemsokära ott all majd (teljesen leron-gyolödva) apja elött. Es most habozik. Milyen nehez is ez az ntolsö lepes! Olvastam egyszer egy kis törtenetet valakiröl, aki szinten haraggal ment el otthonröl Amerikäba. Azutän valami hazavonzotta. Megtette a hosszü utat. Meg is erkezett szülöfalujäba. De amikor meglätta a szülöi häz udvarät, toväbb ment. Ki a temetöbe, es az egesz estet ott töltötte anyja slrjänäl. Ejszaka pedig ismet eltävozott. Az utolsö lepest nein tudta megtenni. Sokan lehetnek, akik ugyamgy vannak Isten-nel. Es ezert fut O a bünös eie. Az evangelium arröl szölö üzenet, hogyan fut Isten a bünös eie. Elenk fut Jezusban, szeretett Fiäban. Isten mi-csoda elenkfutäsa az, hogy Jezus meghalt er-tünk, meg mielött ismertük Ot, meg mielött megszülettünk volna! Sokkal messzebbröl fut elenk, mint ahogy a peldäzatban olvassuk. E vi-lägi bünös eletünk közepette fut elenk, int, figyel-meztet, hlv bennünket, hogy megmenthessen. Ezert kopogtat oly erösen üjra meg üjra szlvünk ajtajän. „...nyakäba borult” Ez megint peldazatunk egyik fontos esemenye. Aki ezt megerti, az megertette az evangeliumot. „Nyakäba borult.” Gondoljuk csak vegig, hon-net jött a tekozlö fiü! A szegenyseg es ehseg a disznök melle hajtotta. Nein hinnem, hogy egy disznöpäsztor nagyon tiszta lenne! A disznö tisz-tätalan ällatnak szänntott. Aki disznöhüst evett, vagy disznökkal baut:, nein mehetett be a temp-lomba. Velemenyem szerint meg az is nagylelküseg lett volna az apätöl, ba azt mondja: „Itt vagy te-hät? Nos, menj, fürödj meg, vegy magadra tisztes-seges ruhät. Majd azutän megbeszeljük a dolgot.” De nein! „Nyakäba borult.” Jöl jegyezzük meg: elfogadta öt ügy, amint volt. Elengedte min-den bünet. Visszafogadta fiänak es gyermekenek - ügy, amint volt. Es csak azutän szölt: „Hozzä-tok ki hamar a legszebb ruhät...” Tudom, hogy sok a nyugtalan lelkiismeret. Nincs bekessegük, mivel nein ragadjäk meg az evangeliumot. Hogy is van ez? Valakinek nyugtalan lesz a szfve, es bekessegre vägyik Istennel. Elismeri, hogy bünös egy kisse, es azt mondja ma-gäban: „Igy, ahogy vagyok, utälatos vagyok a Meg-vältönak. Meg keil javulnom.” Es harcolni kezd a bünei eilen es a rossz szokäsai eilen, de egyre job-ban belejük keveredik, vegiil teljesen ketsegbe esik. Kedves barätom! Add fei a küzdelmet! Bajod sokkal sülyosabb, hogysem te magad segiteni tudnäl rajta. Terj meg, ügy, amint vagy, es vesd magad Jezus Krisztus läba eie. Bfzd magadat -ügy, amint vagy - azokra a kezekre, amelyeket erted ätszögeztek. Kerj kegyelmet! Semmi mast, csak kegyelmet! Reszesülsz benne. Es ugyanez a kegyelem ät is formal teged, megvältoztat, nevel es üj emberre tesz. Az Ür Jezus nein klvän mast töled, csak azt, hogy terj meg! Mäskent kifejezve: sokan vannak, akik elöször eletük megszentelödeset klvänjäk elerni, es majd ennek a megszentelödesnek az alapjän akarnak megigazulni Isten elött. Ez helytelen! Az elsö mindig az, hogy Isten elött Jezus Krisztus ältal igazulunk meg, aki vetkeinket hordozta. Mindig ez marad a keresztyen eiet alapja. Az ember kegyel-rnet nyer, es Isten gyermekeve lesz. Es ugyanez a kegyelem munkälja azutän eletünk megszenteleset. „...es megcsökolta öt” A csök a szeretet pecsetje, es eppen ezert va-lami nagyszerü. Maradjon is meg annak - ked-ves fiatal barätaim -, es ne jätszadozzunk vele. Vannak csökok - amelyek jobb lenne, ha nein törtentek volna meg. Dolgom akadt egyszer egy fiatal katonäval. Ennek eletet tönkretette egy könnyelmu leäny. Könnyek között panaszolta a fiü. „O, az az elsö csök, az vette el az eszemet!” Es gondoljatok Judas csökjära! A csök a szeretet pecsetje. Ezt jelenti az edes-anya csökja, vagy ket olyan ember csökja, akik egy eletre összekötik sorsukat. Van Istennek, az Ür Jezusnak csökja? Igen! Mi-kor az apa megcsökolta tekozlö fiat, elpecsetelte öt: „Fiam vagy!” Az Ür Jezus mentö szeretetenek tehät van elpecsetelese is. A Biblia gyakran beszel erröl. PI. az Efezusi leveiben: „...eljegyzett pecset-jevel, a meglgert Szent Szellemmel” (Ef 1,13). Vegül szeretnek az egeszhez meg nehäny szöt füzni, amelyeket D. Humburg ezzel kapcsolat-ban mondott: „Azt hiszem, az ilyen csok sok nyo-morusägot es siralmat betakar. Udvözkodnel olyan szlveslätäsra talälsz, amilyent meg soha eletedben nein tapasztaltäl. Tekozlö gyerrnek, jöjj haza! Sok szenvedes talält mär menedeket Jezus Krisztusnäl. De meg mindig van hely szä-modra is!” A MEGMENTO SZO A fiü ekkor igy> szölt hozzä: Atyäm, vetkeztem az eg eilen es teellened. Lukdcs 15,21a A Bfräk könyveben (12,1-6) figyelemre meltö törtenetet olvasunk. Efraim törzse harcban ällt Gileäd ferfiaival. A gileädiak Istentol kijelöh ve-zerük, Jefte iränykäsäval legyöztek az efraimia-kat. Ezek serege menekült, es a Jordänon ätkelve akart biztonsägba kerülni. A gileädiak azonban gyorsan elfoglaltäk a Jordän gazloit. Igy kerül-tek nagy bajba az efraimiak. Mit tegyenek? Vol-tak, akik älruhät öltöttek, vagy eldobtäk fegyvereiket, es megpröbältak jämbor paraszt-kent ätkelni a gäzlön. Csakhogy a gileädiak esz-revettek a csalafintasägot, es egyszerü eszközhöz folyamodtak. Ismeretes voll, hogy az efraimitäk nein tndtäk tisztän kimondani az „s” betut. Nos, a gileädiak minden ätkelöt felszölftottak, mondja ki a „sibbolet” szöt. Ha az illetö azt mondta: „szibbolet” - akkor fölismertek, hogy ellenseg, es megöltek. Egyetlen szön mülott tehät eiet vagy haläl. Aid ki tudta mondani a szöt, az megmenekült. Ismerek en is ilyen megmentö szöt, olyant, amely megment bennünket szfvfäjdalomtöl, Is-ten haragjätöl, halältöl, Isten iteletetöl es pokol-töl. Ez a megmentö szö fgy hangzik: „Vetkeztem.” Pal ezt mondja az IKorintus 11,31-ben: „Mert ha mi magunk Itelnenk meg önmagunkat, nem esnenk itelet alä.” Ez azt jelenti: aki megtanulja kimondani ezt a szöt: „vetkeztem”, az megmene-kül Isten haragjätöl. Aki azonban nein tudja szfvböl kimondani, azt megfteli Isten. Az elveszett. A tekozlö fiü kimondta a megmentö szöt. A kimondäs idöpontja A tekozlö fiüröl szölö egesz törtenet peldäzat: az isteni dolgokat peldäzza. Üjra meg üjra el szeretnem mondani: tisztän emberileg nezve ez teljesen lehetetlen es valöszmutlen. Ha a törtenet az embervilägban ment volna vegbe, akkor valahogy fgy folyt volna le: az apa elöször megengedte volna, hogy fia közeledjek hozzä. Azutän a fiünak el keilen volna monda-nia: „Apärn, vetkeztem.” Es csak azutän lett volna kegyelmes hozzä az apja. Itt azonban forditva törtenik a dolos;. Mielötf a fiü bärmit is szölhatott vagy tehetett volna, az apja elebe szaladt es kitärta feleje karjat. Es most, most, miutän az apa megnyitotta fia elött irgalmas szfvet, mondta a fiü: „Apäni, vetkeztem.” Rendkivül fontos ez mindazok szämära, akik üdvözülni szeretnenek. Az elsö dolog nem a mi megteresünk es bunvalläsunk. Nein, az elsö Is-ten kegyelme! Isten kegyelmet fger minden ember-nek, minden bünösnek. Vilägosan es erthetöen teszi ezt Jezus Krisztus magasra ernelt golgotai keresztje ältal. A bunvalläsodat nein valamilyen kemeny, ha-ragvö Istennek keil elmondanod, miközben nein tudod, hogyan viszonyul majd ehhez. Nem! A megmentö szöt: „vetkeztem”, olyan Istennek mondhatod el, aki mär biztositott bünbocsänatä-röl es kegyelmeröl. Veres karok, kitärva a bunös szämära, a kereszten. Bnneidert immär eleg te-tetett Megvältöd ältal. A büntetest, ami räd värt volna, mär elhordozta Jezus Krisztus a kereszten. Istennek ez az eled sietö kegyelme Jezus Krisztusban ne indftana teged is arra, hogy meg-terj, es kimondd a megmentö szöt: „vetkeztem”? Hogy kimondd az enekkel: „Uram, mindent el-tekozoltam, seinmiin sincs mär nekem. Färadtan es alig remelve csendül fei enekern.” Mert Isten azzal, hogy elöre hirdeti szämodra kegyelmet es büneid bocsänatät, egyenesen hlv arra, hogy megbänjad büneid, es kimond a megmentö szöt. A belso szükseg kenyszeriti a szö kimondäsät Amikor a tekozlö fiü meg a disznök mellett ült, elhatärozta magäban: „Utra kelek, elmegyek az apämhoz, es azt mondom neki: Atyäm, vet-keztem.” Ezt hatärozta. De a dolgok csodälatosan es kü-lönösen alakultak. Mielött eszbe kapott volna, mär ott volt apja karjai között. Lätjätok, ezt el sein tudta kepzelni a tekozlö fiü. De ha mär igy törtent, akkor gondolhatta volna magäban: „Mär minden rendben van. Mi szükseg van meg arra, hogy ezt mondjam: vet-keztem. Apäm ügyis mindent megbocsätott.” De jaj lett volna a tekozlö fiünak, ha igy gon-dolkozott volna, es nein mondta volna ki a meg-mentö szöt! Akkor soha többe nein tudott volna apja szeme köze nezni. A regi bün mindig kö-zöttük ällt volna. Soha nein jutott volna el a teljes bekesseghez. Es ez a felig-meddig megol-däs vegül is - apja szeretete dienere - üjra el-üzte volna az apai häzböl. Es az apa? Sohasem hihetett volna fiänak va-lösägos, szfvbeli megvältozäsäban. Mert az igazi, szivbeli megvältozäs jede csak ez: „Vetkeztem”. Es igy az apa is egyre jobban elzärta volna szfvet a fia elött. Ertitek mär, rniert volt oly nagy szükseg erre a szöra: „Vetkeztem”? Sokan ugyan tudnak valamit Istennek a Krisz-tusban megjelent szereteteröl, de megsincs be- kessegünk. Meg nein elnek ügy, mint gyermekek Isten häzäban. Es miert? Mert be akarnak hatol-ni Isten häzäba es gyülekezetebe anelkül, hogy kimondjäk a megmentö szöt: „Vetkeztem”. Soha nem terdepeltek meg megtört sztvvel a szent Isten elött, es nem vallottäk meg: „Atyam, vetkeztem az eg eilen es teellened.” Kerdezlek titeket, akik ilyen felemäs helyzet-ben eltek Isten elött, akik ismeritek Isten szere-tetet, de rnegsem adjätok meg a tiszteletet az igazsägnak - miert teszitek ezt? Ennek szämos oka lehet. Vannak, akik egyältalän nem tudnak beszelni Istennel. Mäsok tül büszkek. Nem akarnak bünöskent itt ällni. Ismet mäsok azt stondol- O jäk, hogy nem is olyan rossz a helyzet - ahogy mondjäk - aprö buneikkel. A negyedik csoport tül könnyeden veszi a dolgot, es azt veli, minden rendben van - holott semmi nincs rendben. De a legtöbben azert nem akarjäk megvallani: „Vetkeztem” - mert nem akarjäk elhagyni büneiket. Meg akarjäk lartani Istent es a bunt. Ez azonban a legbiztosabb üt a teljes megkemenyedes - es a kärhozat feie. Elias Schrenk szinte minden igeszolgälatäban arra kerte a gyülekezetet: „Hozzätok rendbe a dolgotokat Istennel!” Es most en is erre kerlek titeket. Ahogyan mondja „Atyäm, vetkeztem - majd igy folytatja - az eg eilen es teellened.” „Ellened!” - Minden azon mülik, hogy ezt meglässuk. Ketsegkfvül sokfelekeppen vetkezünk: vetkez-tünk a tamtöink eilen az iskoläban, a lelkesz eilen, aki oktatott minket, szüleink eilen, az emberek eilen, akikkel együtt cselekedtünk go-nosz dolgokat. De ha azt akarjuk, hogy eletünk teljesen rendbe jöjjön, akkor föl keil ismernünk: mindenekelött es elsösorban Isten eilen vetkez-tünk. Ainikor David häzassägtörese es gyilkossäga utän sirva borult Isten eie, megvallotta: „Egye-dül ellened vetkeztem” (Zsolt 51,6). Olyan korban elünk, amikor az emberek mär egyältalän nein tudjäk szemüket Istenre emelni. Es egyältalän nein ertik azt a szöt: „bünös”. Be-szelnek „közlekedesi kihägäsröl”, „adöcsaläsröl” es „elevült bünökröl”. Szegenyes visszaeles a bib-liai szavakkal! Emcljetek szemeteket Istenhez, aki nekünk az Ur Jezusban teljes kegyelmet iger. Es valljätok meg neki szivvel es szäjjal: „Atyäni, egyedül ellened vetkeztem, azt tettem, amit rossznak lätsz.” Es akkor feltärul elöttünk a kegyelem orszägänak merhetetlen nagysäga es dicsösege. A KI NEM MONDOTT MONDAT Nem vagyok meltö arra, hogy fiadnak nevezzenek. Lukäcs 15,21b Ez olyan rnondat, ainit nein mondtak el! yVki figyehnesen olvassa a törtenetet, annak feltünik valami: amikor a tekozlö fiü meg a disznök mel-lett volt, elhatärozta magäban: ütra kelek, elme-gyek apämhoz es azt mondom neki: „...nem vagyok többe meltö arra, hogy fiadnak nevezzenek, tegy engem olyannä, mint bereseid közül egy". Amikor azonban apja karjaiban volt, mind-össze annyit mondott: „Nem vagyok meltö arra, hogy fiadnak nevezzenek.” Pont! Es vege! Elma-radt ez a rnondat: „Tegy engem olyannä, mint bereseid közül egy.” Miert? Ez nagyon fontos. Mivel a fiü szamära a fö dolog a legfontosabb lett... Tekintsünk meg egyszer vissza. Ott ült a tekozlö fiü a disznönyäj mellett. Vagyonät elpre-dälta. Drägasäg uralkodott a videken. Szeretett volna jöllakni a disznök eledelevel, de senki nem ad neki beiöle. Rosszul ment neki. Es akkor leiki szemei elött megjelent az atyai häz gazdagsäga. „Az en apämnak häny berese bövelkedik kenyerben, en pedig itt eben halok!” Es akkor elhatärozta magäl, es ezt mondta: „Utra kelek, elmegyek apämhoz, es megkerem: tegy engem beresedde.” Ha ezt fgy nezzük, az a benyomäsunk: fonto-sabb volt szämära a kenyer es ehsegenek csilla-pftäsa, mint maga az apa! Az a fontos szämära, hogy ujra megelhetesi lehetöseghez jusson. Az apa csak mäsodsorban jött szöba. Oszinte bünbänata dienere meg mindig a ter-meszeti, meg nein tert ember gondolkodäsmödja tartotta fogva. Ennek ugyanis az az elve: „Elö-ször gondoskodnom keil a megelhetesemröl, az-utän majd törödhetek az Istennel.” A viläg ezt fgy fejezi ki: törödjetek elöször a viläggal, es an-nak javaival. Es azutän - ha marad idö rä - meg mindig törödhetsz Isten orszägänak igazsägäval. Märpedig ez istenkäromlö sorrend. Az Ur Je-zus azt mondta: „Keressetek elöször az O orszä-gät es igazsägät, es ezek is mind räadäsul megadatnak nektek” (Mt 6,33). Ezt tanulta meg a tekozlö fiü, amikor haza-rnent. Egyszeruen elhagyta azt a mondatot, amely külsö megelhetesere vonatkozott. Most sokkal fontosabb dologröl volt szö: Bunbocsäna-tot keil nyernem, rendbe keil jönnörn apämmal. Es akkor a többi dolog magätöl rendezödik majd. Megadatik nekem. Mivel a koldusböl fiü lett... A tekozlö fiü tehät fölkerekedett nyomorüsägä-böl. Elinent az apjähoz. Akait valamit apjätöl. Nem nagy dolgot, de mindenkeppen azt, hogy gondos-kodjek röla. Kesz ajänlatot vitt magäval. „Tegy engem olyannä, mint bereseid közül egy.” Egyäl-talän nem szämolt apja teljes bünbocsänatäval. Sok keresztyen ember hasonlft a tekozlö fiü-hoz ebben az ällapotäban. Nem istentelen. O nem! Meg imädkozik is. Kiönti Isten elött szfvet. De mindig csak külsö dolgokat ker. Hol ezt, hol azt keri Istentöl. De nem ertekeli sokra magat, az Üdvözltöt, kegyelmet, szeretetet es hüseget. Märpedig ebböl a koldusällapotböl tovabb keil jutnunk, ahogyan a tekozlö fiü tovabb jutott. Mär nincsenek javaslatai es kfvänsägai. Eleg ne-ki az, hogy apja szereti, es bünbocsänatot ajän-dekozott neki. Nem valamit akar az apjätöl. Magäröl az apäröl van szö. Ahogy Aszäf is mondja a 73. zsoltärban: „Nincs senkirn rajtad kfvül a mennyben, a földön sein gyönyörködöm mäsban. Ha elenyeszik is testen) es szivem, szfvemnek köszikläja es öröksegem Te maradsz, Istenem, örökke” (23-24. v.). Mivel teljesen rahagyta magat az apa vezetesere... Hadd vilägftsam meg ezt egy peldäval. Kerek-päromra eiöl räszereltem egy kicsiny nyerget, amelyre a kisleänyom räülhet. Amikor egyszer együtt bicikliztünk, arra kert: „Papa, hadd kor-mänyozzak en!” Atadtam neki a kormänyt - de csak nehäny mäsodpercre. Különben baj lett volna beiöle. Mi is fgy teszünk. „Hadd kormänyozzak” -mondjuk Istenünknek. Es azutän mi magunk kormänyozzuk az eletünket. Ez bajba visz. Es ha nyomorüsägosan vegigkormänyozzuk az eletünket, megiscsak a pokolba kormänyoztuk magun-kat. De mär itt a földön is ezernyi bajt okozunk ezzel az önkormänyzässal. Igy fette a tekozlö fiü is, es igy juttatta magät a nyomorüsägba. De ezt meg akkor sein tudta feladni, amikor megtert. „Tegy engem beresed-de” - akarta mondani. Tehät meg mindig maga akarta az eletet kormänyozni. Csakhogy közben hazaerkezett. Az apa szere-tete körülölelte öt. Es ekkor a torkän akadt a keres. Keze lecsüszott elete kormänyäröl. Es az apa ragadta meg azt. Azert nein mondta ki a mondatot, inert ätadta az apjänak a vezetest. Mert mär fölismerte: „Igaz ösvenyen vezet az Ö neveert” (Zsolt 23,3). A VALÖDI KERESZTYEN EMBER ÖLTÖZEKE Az apa viszont ezt mondta szolgäinak: Hozzälok ki hamar a legszebb ruhät, es adjätok red, hüzzatok gyü-rüt a kezere es samt a läbära! Lukäcs 15,22 Pal mondta egyszer: „Ha valaki Krisztusban van, üj teremtes az; a regi elmült: fine, üj jött letre” (2Kor 5,17). Az ember Isten kegyelineböl Krisztus altal lesz üjjä. Az ember szive nein a jo szandekai altal lesz üjjä. Milyen sok jö szändekunk volt mar! Es megis: minden maradt a regiben. Azältal sein lesz üjjä az ember, hogy helyzete jobbra fordul. Ismertein egy embert: gonosz ve-rekedö volt. De vitte valamire. Tekintelyes ember lett. Am nein vältozott meg. Ugyanaz a brutälis ember maradt, aki koräbban volt. Nein! Az ember csak akkor lesz üjjä, ha „Krisztusban” van, ahogy Pal mondja, ha megtalälta Megväl-töjät, ha - mikent a tekozlö fiü - hazatert. Kepzeljük most magunk eie a tekozlö fiüt, amikor meg disznökat örzött. Ehesen, rongyo-san, ketsegbeesetten. Es nezzük meg most! Va-donatüj ünneplö ruhäban, szikräzö gyürüvel az ujjän, üj sarukkal. „Uj jött letre.” A ruha, a gyü-rü es a saru mind lelki dolgokat äbräzolnak ki. Es megtalälhatök mindazoknäl, akik Krisztusban vannak. Mintegy a valödi keresztyen ember föl-szereleset jelentik. Az üj ruha - az üj megigazultsäg Würtembergben töltött szabadsägom alatt tör-tent, hogy ket barätommal elmentünk a falksteini barlangba. Legöcskäbb ruhäinkat hüztuk ma-gunkra, es ügy järtuk vegig a barlangot. Nos, ettöl a ruhäink nein lettek szebbek. Tetötöl tal-pig mocskosan ertünk liaza. Es akkor azt mondta anyäm: „Lätogatöd van. Egy ür akar veled be-szelni.” Vegigneztem magamon, es azt mond-tam: „Igy most lehetetlen.” Ez egy talälö kep! Istennel akarsz talälkozni; az O gyermeke akarsz lenni; egykor majd a fel-tämadäsnäl vele akarsz lenni. De nezz csak vegig magadon! Läsd eleted minden bünet, engedet-lenseget! Es föl keil ismerned: fgy lehetetlen. Ügy, ahogy vagy, nein lehetsz Isten gyermeke. Es ilyenkor a legtöbben elkövetik azt a nagy hibät, hogy gyorsan elkezdik szennyes ruhäikat tisztogatni. „O, az en büneim nein is olyan sü- lyosak.” Es: „Masok sokkal rosszabbak nälam.” / / Igy nein inegy! Nein, fgy nein inegy! Uj ru-hära van szüksegünk! Es ekkor ismet sokan gyorsan mäskepp tud-nak segfteni magukon. Elövesznek egy mäsik ru-hät, amelyet velt jö cseleketekböl täkoltak össze. Biblikusan szölva, ez az „önigazultsägunk” kon-töse. Es ezze! dicsekszünk: „Semini hiba nincs bennem!” Meg a sirnäl is a jö cselekedetek ru-häjät mutogatjäk, dicserik, csodäljak. Nos, ezzel megcsalhatjuk az embereket. De Is-tent nein. Önigazuksägunkböl összefoltozott ru-hänk nein takarja be buneink rongyait. Nein! Valami egeszen mäsra van szüksegünk. A tekozlö fiü egeszen üj ruhät kapott ajändekba apjätöl. Isten is egeszen üj ruhät akar nekünk ajändckozni. Ez az üj ruha az a megigazultsäg, amelyet Krisztus szerzett meg nekünk a keresz-ten. „Krisztus vere es igazsäga az en ekessegem, dlszruhäm” - enekeljük. A hitböl valö megiga-zuläs diszruhäjät ölti magära a hit, es ezutän dicsekszik: „Nagy örömem telik az Urban, vig örömre iiidft Istenem, inert az üdvösseg ruhäjä-ba öltöztetett, az igazsäg palästjät tentette räm” (Ezs 61,10). Az üj gyüru - a gyermeki ällapot szellemisege „Hüzzatok gyürüt a kezere” - kiältja az apa. Sokan csupän ekszer gyanänt hordanak gyürüt. Ilyenkor a gyürünek semmi különösebb je-lentösege nincs. Vannak azonban mäsfele gyürük is. Az a gyürü, amelyet a fiü kapott, hasonlö voll ahhoz, amelyet az ujjamon viselek. Ez nein pusz-tän ekszer. Ezt a gyürüt akkor hüztam az ujjamra, amikor eljegyeztem magamnak a menyasszonyo-mat. Ez a gyürü tanüsägtetel arröl, hogy mi ketten összetartozunk. Isten pedig azt üzeni Höseäson keresztül: „El-jegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek rna-gamnak az igazsäg es a törveny, a szeretet es az irgalom ajändekäval. Eljegyezlek magamnak a hit ajändekäval, es megismered az Urat” (Hös 2,21-22). Ez a gyurü tehät annak a szövetsegnek a jelkepe, amelyet az apa a fiäval kötött. Isten es az emberi lelek közti szellemi eljegyzes kepe. Termeszetetöl fogva az ember Isten ellensege, mint ahogy a tekozlö fiü is ellenseget lätott ap-jäban. Nein szereti Istent, gyülöli az O ütjait. „Ezert ha valaki Krisztusban van, üj teremtes az: a regi elmült, nne, üj jött letre” (2Kor 5,17). Az ember megtert, bünbocsänatot nyert Jezus Krisztus vere ältal, a kereszt megszüntette az el-lensegeskedest Istennel szemben. Az ember Isten oldalän äll. Szövetsegben van vele. Krisztus menyasszonyi gyülekezetehez tartozik, amely värja az Ur visszajövetelet, es elöre örül annak. Ezt jelenti a gyurü! Sot, meg többet is. Nemcsak a szövetseget! Ez a gyurü, amelyet az apa a fiänak adott, pecset-gyürü volt: pecsetgyürü a csaläd ctmerevel. Immär a fiü megkapta es hasznälhatja is az apa pecsetjet. Es ez az egesz viläg elott tanüsltja fiüi mivoltät. Tudjätok, milyen utälatos dolog, ha az ember nein tudja, hänyadän äll Istennel. Nos, a tekozlö fiü tudta, hogy äll vele. Es ha sziveben ketely tämadt, akkor csak rä kellett neznie a pecsetgyü-rüre, es märis tudta, hogyan äll az apjäval. Isten valöcli gyermeke ilyen szelleini pecset-gyürüt visel, ainely minden ketelyet eloszlatja. Ez a gyermeki mivolt szelleine. Pal ezt mondja: „Maga a Szellem tesz bizonysägot a mi szelle-münkkel arröl, hogy valöban az Isten gyermekei vagyunk” (Rom 8,16). Az üj saru - üj eletvitel Amikor ezt az igeverset olvastam, valami je-lentektelennek lätszö dolog tunt fei nekem. Az apa azt mondta: „Hozzätok ki harnar a legszebb ruhät”, tehät a fiün voll egy väsott, öcska ruha. De azt nein mondja, hogy „hozzätok üj samt, es adjätok reä”, hanem csak annyit: „hüzzatok samt a läbära”. Tehät a tekozlö fiünak nein voll saruja. Mezltläb volt. A mezftläbas embernek nagyon övatosan keil järnia, es meg fgy is sok mindenben megüti a läbät. Ilyen a termeszeti cmber eletmödja. Szün-telenül aggälyoskodönak es övatosnak keil len-nie, es meg fgy is sok mindenbe beleütközik, vei Isten es emberek eilen. „Ezert ha valaki Krisztusban van, üj teremtes az.” Immär saru van a läbän. Most mär meg lud tenni bizonyos lepeseket. Elmondhatja: „Az Ur ereje ältal järok-kelek.” Nein fei többe minden kavicstöl. Bätran lepdel ät rajtuk a hit ereje ältal. Söt, az Ur meg ezt is mondja: „Eltaposod az oroszlänt es a viperät, eltiprod az oroszlänköly-köt es a tengeri szörnyet” (Zsolt 91,13). Päl pedig fgy fr: „Felsaruzva a läbatokat a bekesseg evan-geliuma hirdetesenek a keszsegevel” (Ef 6,15). Röviden: nagyszeruek ezek a saruk. De gon-doljätok meg: a fiü ajändekba kapja öket az ap-jätöl. Ezek Krisztus Jezusban a mieink. A hit teszi üjjä az eletvitelünket. AZ ÜNNEPI LAKOMA Azutän hozzätok a hizott borjüt, es vdgjdtok le. Együnk es vigadjunk! Lukdcs 15,23 Üjra meg ujra emlekezetetekbe keil ideznem, hogy a tekozlö fiü törtenete: peldäzat, isleni dol-gokröl szölö peldäzat. Emberi szinten nyilvän minden egeszen mäskent törtent volna. Tegyük fei, hogy egy apa valöban fgy fogadta volna tekozlö fiat, szeretö ölelessel es csökokkal. De azutän bizonyära fgy szölt volna: „Nos, gyere be a häzba! Viselkedj szerenyen, es becsüld meg magadat. Es ha lätom, hogy megbecsülted maga-dat, akkor majd közöljük az egesz häzneppel es a rokonsäggal, hogy visszajöttel.” Földi apa nein is tudna mäskent cselekedni. Megkövetelte volna, hogy a fiü bizonyos idön ät bizonyftson. A peldabeszedbeli apa azonban egeszen mäskent cselekedett. Szö sincs ilt pröbaidöröl, bizo-nyftäsi lehetösegröl. Alighogy hazatert a fiü, märis ünnepi lakomät rendezett. Es az enek es a zene mindenkinek hirdette: a tekozlo fiü ha-zajött! Igy tud Istcn cselekedni. O ismeri jöl az em-ber szrvet. Nincs szüksege arra, hogy pröbaidöt követeljen. Vilägosan lätja, hogy a megteres va-lödi vagy harnis. Amennyiben hainis, akkor igaz az Ur Jezus szava: „Minden paläntät, amelyet nem az en mennyei Atyäm ültetett, ki fognak gyomlälni” (Mt 15,13). Ha azonban a megteres valodi, akkor fblismeri benne tulajdon müvet, es öröm van a mennyben. Es most nezzük az ünnepi lakomät. Az ünnepi lakoma - akkor „Azutän hozzätok a hfzott borjüt es vägjätok le. Együnk es vigadjunk!” - Ha mindezt mara-dektalanul meg akarjuk erteni, vissza keil men-nünk a Lukäcs 15. elejere. Ott is egy vendegsegröl van szö. Azok a bünösök, akiknek szfveben az Isten kegyelme fölkeltette az üdvösseg utäni vä-gyat, meghlvtäk az Ur Jeznst vendegsegbe. Milyen nagy öröm lehetett ezeknek az üdvössegre vägyö lelkeknek, hogy maguk között tudhattäk Ot, „akinel böseges volt a kegyelem es a megbo-csätäs”. A farizeusok es irästudok azonban ziigolodtak es igy szöltak: „Ez bünösöket fogad magähoz, es együtt eszik veliik.” Es itt vette ät az Ur Jezus a szöt. Es elmondta ezt a hosszü törtenetet a te-kozlö fiüröl, aki olyan melyre süllyedt; es aho- gyan magäba szällt; hogyan tert meg, hogyan bänta meg a büneit es mondta: „Vetkeztem”; es hogyan fogadta vissza az apja - ünnepi lakomä-val. Ezzel azt mondta az Ur Jezus - ünnepi lako-mänäl ülünk itt most együtt mindnyäjan. Elveszett bünösök tertek haza, akik megtalaltäk az Üdvözltöt. Hat ne együnk-igyunk, es ne legyünk vidämak?” A farizeusok csodälkoztak azon, hogy az Ur Jezus bünösökkel együtt eszik, pedig 6k csak pröfetänak tartottäk Öt. Milyen nagy lett volna a csodälkozäsuk, ha felfogtäk volna, hogy O „Is-ten”. Bizony, ez csodälatos! Isten együtt eszik a bünösökkel. „Örvendezzetek, egek, ti is, földi se-regek! Isten es a bünös ember barätok lettek...” Tudok a Bibliäban egy mäsik, ehhez hasonlö vendeglätäsröl. Abraham Mamre tölgyeseben a sätra ärnyekäban ült, inert forrön tüzött a nap. Es anrikor fölemelte szemet, hne, härom ferfi allt elötte. Abraham meghrvta öket: „Uram, ha megnyertem jöindulatodat, kerlek, ne kerüld el szolgädat.” Es besietett a sätorba Särähoz: „Siess, dagassz meg härom mertek finomlisztet es süss längost. Kiszaladt Abrahäm a esordähoz is es fo-gott egy szep szopös borjüt” (vö. lMöz 18,1-15). Igy tert be az Ur Jezus Abrahämhoz vendeg-segbe. Ez mär nagy dolog. Abrahäm azonban Isten embere volt, nein pedig tekozlö fiü. Es räadäsul meg ezt is olvassuk: „O maga pedig ott ällt mellettük a fa alatt, anüg ettek.” laikäcs evangeliumäban egeszen mäskent megy vegbe a dolog: az elveszett bünösök meghitt közössegben ülnek együtt Istenükkel es Üdvözitöjükkel, es vele együtt esznek es isznak. „Lassätok a csodäl, milyen melyre hajol le a Felseges...”. Az ünnepi lakoma - ma Ez az igevers - evangelium (jö hfr). Fölfigyel-nek rä azok, akiknek bänködik a szrve, es akiket lelkiismeretük nyomaszt. Ki ne venne szivesen reszt egy ilyen ünnepi lakomän?! Barataim, ti is reszt vehettek, es vegyetek is reszt rajta. Az igazän keresztyen ember egesz elete ilyen ünnepi lakoma. A kcresztyenseget mär sok ostoba szemrehä-nyässal illettek. Minden idöben hangzik: „Mivel bölcsnek tartotläk magukat, bolondokkä lettek.” De a legostobäbb ellenvetes megiscsak ez: a ke-resztyenseg eletet tagadö szemlelet. Az ketsegtelen, hogy a hfvö ember megtagadja a termeszeti ember testies eletet. De hat eiet az? Hajszoltnak lenni az elvezetvägytöl, lortetes es aggodalmaskodäs a täplälekert es a penzert, tö-rekves elismeresre es kitüntetesre, szüntelen felelem az emberektöl es a halältöl, a lelkiisme-ret elnemftäsa? Mindez csak vegetäläs, ahogy az iszapban csüszö-mäszö fergek vegetälnak. Isten irgalmazzon ettöl! Ezt az eletet a hit mindene-setre megtagadja. Aki megtalälta Istenet Jezus Krisztusban, az megtalälta az igazi eletet. A Biblia a keresztyenek eletet üjra ineg üjra iinnepi lakomähoz hason-litja. „Asztalt terltesz nekem ellensegeim szeine lättära. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam” - inoiidja David (Zsolt 23,5). Nein va-lami szegenyes etkezes ez! „...megitatta a szom-jazökat, es jöl tartotta az ehezoket” (Zsolt 107,9). Bizony, az Ür maga szolgäl fei, inert azt mondja: „Megelegltek minden elcsüggedt lelket” (jer 31,25). Ezen a lakomän nincs kiadagolva, ki mennyit ehet. Ezert mondja Salamon: „Az igaz jöllakäsig ehet” (Peld 13,25). „Düslakodnak hä-zad bosegeben, örömöt ärasztasz rajuk, mint pa-takot” (Zsolt 36,9). Miert is maradnänk ehesek, szegenyek es üresek! Isten Igeje iinnepi lakomära lnv minket: „Erezze-tek es lässätok, hogy jö az Ür!” (Zsolt 34,9). Az iinnepi lakoma - az örökkevalösägban Minden gazdagsäg dienere is ervenyes a keresztyenek szämära az IKorintus 15,19: „Ha csak ebben az eletben remenykedünk a Krisztusban, minden embernel nyomorultabbak va-gyunk.” Az Ür Jezus feltämadäsa azonban mar re-menyseget ad az örök eletre nezve. Amikor a viläg embere „tülviläg”-röl beszel, többnyire rendklvül homälyos szellemi elkepze-lesei vannak felöle. A Biblia maskent ludja. Ben- gel szavai szerint: „A testiseg Isten ütjainak a vege.” A Biblia beszel a lest feltäniadäsäröl, egy üj vilägröl, amelyben igazsägossäg lakozik. A Szentiräs szerint ebben az üj vilägban vannak folyök, värosok, fäk, emberek. Söt, az Ür Jezus azt monclja, O maga bort fog inni ott. Halala elött kijelenti: „Nem iszom mostantöl fogva a szölötönek ebböl a termeseböl ama napig, ame-lyen majd üjat iszom veletek Atyäm orszägäban” (Mt 26,29). Az lesz azutan a lakoma, amelyben valosagos lesz a felszoh'täs: „együnk es vigadjunk!” Orökke tarto menyegzöi ünnepseg lesz ez, inert az Ür Jezus, a völegeny, tartja menyegzöjet a menyasz -szonnyal, a Gyülekezetevel. Mondjon ez a viläg, amit akar - en szeretnek ott lenni! Befejezesül meg csak egy mondatot: Vege feie tart eleted? Erzed, hogy ez a viläg a vege feie rohan? Nos, engedd, hogy mäsok panaszkodja-nak! Mi a költövel tartunk: Sion hallja mär az örök eneket, fblujjong szfve hatalmasan, nem alszik toväbb, sietve felkel: jön, jön a Vendeg diadalmasan! Kegyelem es Igazsäg hozöja, „Ama fenyes esthajnali csillag”. Urunk jön, Krisztus, az Isten Fia, a värva-värt gyöztes nap felvirrad! Hozsänna! Beällhatunk a boldog menetbe indulunk az ünnepi terembe... Zeng mär imädsägunk, VELE vacsorälunk! A MEGTERES HATASA Mett ez az en fiam meghalt es feltdmadt. Lukäcs 15,24a Különös es csodälatos törtenetet mond el ne-künk a 2Kirälyok 13: Elizeus pröfeta, Isten nagy embere meghalt, es eltemettek egy sziklastrba. Röviddel a temetese utän arra jött egy gyäszme-net, amely egy halott ferfit kisert. Egyszer csak valami megzavarta az ünnepelyes menetet. Re-mülten kiältozzäk: „Az ellenseg betört az orszäg-ba.” Es mär lätni is lehetett az ellenseges moäbita katonäkat. Az emberek szetfutottak. Csak a halotthordozök maradtak ott a holttest-tel. Gyorsan belöktek a tetemet I lizetis sfrjäba, es ök is elmenekültek. „Az az ember pedig hoz-zäerve Elizeus tetemehez, eletre kelt es talpra ällt.” „Bolond dolog” - mondod? Nos, ez az en ele-tem törtenete, es meg ezer mäs ember törtenete. A bun kigyömaräsa es Isten kärhoztatö törvenye ältal mi mindnyäjan mintegy halottak vagyunk. De azutän kapcsolatba kerültünk Isten pröfetä-jäval, elküldött Fiäval, az Ur Jezussal. Haläla ältal jutottunk vele erintkezesbe. Es akkor eletre keltünk. Isten azt mondja rölunk: „Ez az en fiam meghalt, es feltämadott.” Ilyen nagy vältozäst idez elö a megleres! Az ember rädöbben elveszett ällapotära A tekozlö fiü törteneteben ügy ismerjük meg az apät, mint nagyon irgalmas embert. Egyetlen szemrehänyö szö nein hagyta el szäjät, amikor bunös lia hazatert. Egesz lenye szeretetet, irgal-mat, könyörületesseget sugärzott. Ebben a jösagäban azonban nyoma sincs a szentimentälis lägysägnak. Ezt mutalja mai igenk is. Meg mielött lakomähoz telepednenek, az apa szinte kegyetlen tärgyilagossäggal meg-jegyzi, hogy tulajdonkeppen mi is törtent: „Ez az en fiam meghalt.” A fiü összerezzen, lehajtja fejet. Valamennyi vendeg öt nezi. Mindenki azt värja, hogy most felcsattan es azt mondja: „Nein, aparn, azert nein volt ennyire rossz a helyzet. Ketsegkfvül letertem a helyes ütröl, de - nein voltam halott!” A fiü azonban egy szöt sein szöl. Ügy gondo-lom, hogy csak räbölintott: „Igen, fgy volt” - es azt suttogja: „Halott voltam! Nemcsak akkor, amikor a disznök mellett kötöttem ki, hanem mär akkor is, amikor gögös fickökent, elköltöz-tem az atyai häzböl.” A termeszeti ember halott, meg ha vidäman ugräl is ide-oda, s betölti a vilägot nyüzsgesevel. Isten elött halott. Nein lät, mivel nein lätja sein Isten szentseget, sein Jezus Krisztus szeretetet, sem önmagät, hogy kicsoda is 6 valöjäban. Nem hall, mert noha a Jö Päsztor hlvogatja, es kfnalja neki kegyelmet, minderröl nem vesz tndoniäst. Erzeketlen, inert noha Isten mär Iteletekkel süjt-ja, szive mozdulatlan marad. No de kerem - mondhalja valaki ez azert tülzäs! Nem olyan rossz az en ällapotom. - He-lyesen szöltäl. Nem olyan, hanem sokkal rosz-szabb. A meg nem tert ember, az üjonnan nem született ember nemcsak halolt, hanem hatvä-nyozottan halott. A lest szerint halott ember leg-aläbb csöndben van, es nem csinäl semmit. A szellemileg halolt viszont a haläl cselekedeteit vegzi. „Halott a buneiben” - hja a Biblia. Pal ezt mondja: „A test cselekedetei azonban nyilvänvalök, megpedig ezek: häzassägtöres, pa-räznasäg, tisztätalansäg, bujälkodäs, bälväny-imädäs, varäzsläs, ellensegeskedes, viszälykodäs, feltekenyseg, harag, önzes, szethiizäs, pärtosko-däs, irigyseg, gyilkossäg, reszegeskedes, tobzödäs es ezekhez hasonlök” (Gal 5,19-21). Kell-e meg erröl többet mondanom? A meg nem tert ember amellett marad, hogy nem olyan rossz az ällapota. A megteres viszont azt munkäl-ja, hogy igazat adunk Istennek, halott ällapotun-kat fölismerjük, semmi mästöl nein felünk jobban, mint a sötetseg cselekedeteitöl. Az ember üj teremtes lesz „...es feltämadott.” A megteresnel beällott väl-tozäs szinte felülhaladja elkepzelesünket. Pal azt mondja: „Ha valaki Krisztusban van, üj teremtes az” (2Kor 5,17). Ugy van a megteresnel is, mint a teremtesnel. Felelmetes sötetseg volt. Es a sö-tetsegbe belezeng Islen szava: „Legyen vilägossäg!” Es lett vilägossäg. Ez törtenik a megteresnel is. Päl erröl Igy tesz tanüsägot: „Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötetsegböl vilägossäg ragyog-jon fei«, O gyüjtott vilägossägot szlvünkben” (2Kor 4,6). A tudösok ugyan vitatkoznak a teremtestörte-net fölött, hogy Igy volt-e vagy sein, ahelyett, hogy az lMözes 1 monumentälis törtenetenek hatalmas akkordjaiböl kihallanäk a dicseneket rö-la, „aki szölt, es meglett, parancsolt, es eloällott”. Ugyanez a teremtesi aktus ismetlödik meg minden megteresnel, es a vege mindeniknek az: „Feltämadott!” „Honnan van mindez, es miert törtenik?” A tekozlö fiü törtenete tele van sajätossägok-kal. Hadd mntassak rä az egyikre. A törtenel hosszasan elmondja, mit lesz a tekozlö fiü, ho-gyan szäll rnagäba, hogyan ter meg, hogyan bän-ja meg bünet. Az Ige tehät tevekenynek, aktlvnak mutatja be öt. A vegen pedig ezt olvas- suk: „Feltämadott.” Es in 6 egeszen passzfv. In ö'vele törtenik valami. Hogyan is all tehät a dolog a megteressel? En cselekszem ekkor valamit, vagy velem törtenik valami? Mindenki, aki megtert, ezt mondja: Tör-tent velem valami. Isten Igeje bennem az üjon-nan születes magva len. Az Atya a Fiühoz vonzott, es a Fiu az Atyähoz. Isten belevilägltott a szlvembe, ügybogy fölismertem sajät nyomo-rult ällapotomat, de az O szabadltäsät is. Meg-ajändekozott bünbänattal es hittel. Az igazi megteres oly nagy dolog, hogy csak Isten tulajdon müve lebet. Mivel azonban Isten ezt a nagy müvet veghez akarja vinni benned, ezert ne ällj eilen toväbb, hanem add meg ma-gad neki. Es azutän Isten valamennyi gyer-mekevel együtt enekelheted: Nagy irgalomban reszesedtem, En elveszett, erdemtelen. Csodälom ezt, hisz gögös szivem Vakon nein vägyott rä sosem. De most mindegyre zeng dalom: Legy äldva, dräga irgalom! Majd kesöbb: ...nekem seinmim, semmim nincsen, Minden csak puszta irgalom. A MEGTERES CSODÄJA Ez az en fwm... elveszett es megtalältatott. Lukäcs 15,24b Ha valaki mintegy 3500 evvel ezelött körbese-tält az egyiptomi kiräly pompäs palotäjäban, esetleg talälkozott egy fiatalemberrel, di'szes öl-tözekben, akit nagy tisztelettel üdvözölt mindenki. A legkivälöbb Uidösok vettek körül, akik megtanf-tottäk 6t Egyiptom minden bölcsessegere. S ha valaki megkerdezte: „Ki ez a tehetseges fiatalember?”, azt a välaszt kapta volna: „Ez M6-zes, a färaö kirälyi csalädjänak egyik tagja.” Nehänyan azonban ismertek ennek a fiatal-embernek a titkät. Valöjäban rabszolga fia volt, rabszolga maga is, aki rabszolgätöl született. Söt, meg annäl is kevesebb. Olyan nephez tartozott, amelyet halälra szäntak. Igy 6t is kitettek kis-gyermekkoräban a Nilusba - a haläl gyermeke volt. De megtörtent a csoda: ott megtalälta a kiräly leänya, amikor fürdeni ment. Es ekkor követke-zett be eleteben a nagy vältozäs. Mözes törtenete az en törtenetem is - es meg sok ezer embere. Mi is elveszett es kärhozatra rendelt emberek voltunk, Satan rabszolgäi, akik a haläl feie siettünk. Es akkor megtalält bennünket a kiräly Fia, az elo Isten Fia. Kivont bennünket a pusztuläs ver- meböl, a särböl es iszapböl. A mindenhatö Isten gyermekeive tett bennünket. Gondolkozzunk csak toväbb el ezen, miközben a megteres csodäjäröl beszelünk. A meg nem tert ember ällapota „Ez az en fiam elveszelt” - mondja törte-netünkben az apa. Nem szeretek vitäzni e viläg vak embereivel. Ezek azt ällitjäk: „Nem, azert nem ennyire rossz az ällapotom.” Majd az utolsö nap megmutatja nekik, hogy milyen az ällapotuk. Inkäbb Da-mann-nal, az ebredesi predikätorral tartok, aki a szäzadfordulö täjän, Essenben munkälkodott. „A Szentfräs sokezernyi szava közül egyet-lenegytöl sem felek jobban, mint attöl, hogy »elveszett«” - kezdte bevezetö igehirdeteset. Akkortäjt egy fiatal leäny ült a templomban. O kesöbb elmondta nekem: „Ez eppen eleg voll szämomra! Sziven talält. Bärmit is hallottam kesöbb - mindig ez a szö lepett az elöterbe. Elveszett! - Miert? - A büneid miatt. Te is elvesztel.” Az „elveszett” szönak ketlös jelentese van. El-veszitheti az ember peldäul ut közben a kesztyü-jet. Lebet, hogy valahol a särban hever, es szettapossäk a jtirökelök, vagy pedig jogtalan bir-toklöra taläl. Ugyanilyen „elveszett” a termeszeti ember. Ki-esett jog szerinti Uränak, az elö Istennek keze-böl. Van, aki a bun saräban hentereg. A mäsik egeszen „rendes”, de nem a jog szerinti tulajdo-nosa viseli: egy mäsik ember, tehät az ördög. Mivel azonban az ember nem elettelen tärgy, mint a kesztyü, ezert sajät vetke miatt veszett el. Bizony, Adam bukäsa öta mi valamennyien elve-szettkent születünk. Az „elveszett” szönak van azonban egy mäsik jelentese is. Vegyünk peldänak egy hajöt egy sö-tet ejszaka borzalmas viharäban. Egy hulläm ät-csap a fedelzeten, es tengerbe sodorja az egyik matrözt. Teljes lehetetlenseg leereszteni a men-töcsönakot. A kapitäny belemered az ejszakäba, es ezt mondja: „Elveszett.” Häny es liäny ember utän neztem mär fgy, akiket bünei a halälba ragadtak. „Mindörökre elveszett” - jajdnlt fei a szivern. „Esten haragja marad rajta. Akit Isten elveszitett, az elveszett. „Isten haragja marad rajta.” Ime, a termeszeti ember ällapota. A megtert ember ällapota „Megtalältatott. ” Bärcsak szavakat talälnek annak kifejezesere, hogy mit jelent, amikor az ember mindenestöl visszakerül jog szerinti tulajdonosa, Isten kezebe. Elöször is szeretnem körülhatärolni a felreer-teseket: az erös, valläsos erzelmi megindultsäg meg nem jelenti azt, hogy „Megtalältatott”. Gya-kori elmenyem a következö: jön valaki hozzäm nagy nyomorüsägäban, inert hordoznia keil bü-nei következmenyeit. Fölismeri elveszett ällapo-tät, es megvältäs utän vägyakozik. Azt hiszi, hogy hamarosan elnyeri. Csakhogy az idö mülik. Ele-te nehezsegei rendbe jönnek. Es hamarosan minden visszater a regi kerekvägäsba. Hiänyzott az igazi bünbänat. - Az ilyen ember olyan, mint a sivatag vändora. Szomjazik. Egyszerre csak esz-revesz egy oäzist, arra vesz iränyt. De az csak delibäb volt. Minden szetoszlik a levegöben. Egy mäsik felreertes: az elsö viläghäborü ide-jen a csatateren a mi tüzelöälläsunkban voltak istentelen günyolödök. Amikor azonban a Somme folyönäl heteken keresztül vedtelenül es te-hetetlenül ki voltunk teve a pergötüznek, akkor ezek közül a cstifolödök közül nein egy üjra imädkozni kezdett. Es egyesek meg is vallottäk utölag: „Megtanultam üjra hinni Istenben.” El-mondhatjuk ezekröl: „Megtalältattak?” Nein. Ezek meg nincsenek tulajdonosuk, Isten keze-ben. A vegsö, magas fal välasztja el töle öket: a bünük. Nein nyertek el Jezus Krisztus vere ältal büneik bocsänatät. Nein az tert meg, aki azt mondja: „Visszatalältam Istenhez”, hanem az, akit az Ur Jezus, a bünösök Megvältöja elfoga-dott. Az emlitett ket esetben az emberek azt mond-täk: „Megtalältam.” Ez azonban nein az Isten ältal munkält megteres. Az igazi megteresnel az ember megvallja: „Az en Uram es Istenem meg-talält engem büneim nyomorüsägäban, inegal 1 i- tott elveszett voltomban, irgalmassägäban meg- talält engem, es ingyen kegyelmeböl tulajdonävä . . >> tett. „Megtalältatott.” Milyen boldog ällapot! Ilyen-kor Pällal együtt vallja az ember: „Mivel tehät megigazultunk hit ältal, bekessegünk van Isten-nel a mi Urunk Jezus Krisztus ältal. Oältala kap-tunk hitben szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, es dicsekszünk... a megprö-bältatäsokkal is” (Rom 5,1-3). Es ujjongunk a szentekkel együtt: „Mert meg vagyok gyözödve, bogy sem haläl, sein eiet, sein angyalok, sem fejedelemsegek, sein jelenvalök, sem eljövendök, sem hatalmak, sem magassäg, sem melyseg, sem semmifele mäs teremtmeny nein välaszthat el minket az Isten szeretetetöl, amely megjelent Jezus Krisztusban, a mi Urunk-ban” (Rom 8,38-39). Aki keres Igeversünkben „elveszett”-röl es „megtalält”-röl van szö. Keil tehät lennie valakinek, aki keres. Ez a valaki: Jezus Krisztus. O az, aki szerte jär es keresi az elveszetteket. Nein vetted meg eszre, hogy belepett a te häzadba is, es kcresett teged, neveden szölftott, es üjra meg üjra neve-den szölft? Nagy irgalom es nagy türelem van ebben a keresesben. Vetkeznek azonban, ha elhallgatnäm elöttetek a dolog komolysägät. Jezus Krisztus celhoz er. Olyan, mint a vadäsz, aki nein nyugszik, anug be nein cserkeszte a vadat. „Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzö kemence” (Mal 3,19). Ekkor meg a legdacosabb es leghitetle-nebb ember is kenytelen lesz eleje ällni. Isten azert „rendelt egy napot, amelyen igazsägos fte-letet mond majd az egesz földkerekseg fölött egy ferfi ältal, akit erre kivälasztott, akiröl bizonysä-got adott mindenki elött azältal, hogy feltämasz-totta a halälböl” (Csel 17,31). Ki lenne olyan könnyelmü, hogy nein törödik ezzel a nappal? „Meg van idö, meg lnv a kegyelem...” A NAGY ÖRÖM Es vigadozni kezdtek. Lukäcs 15,24c Hadd kezdjem David eleteböl vett törtenettel. Mielött Isten ezt a ferfit a juhnyaj mellöl kiräly-sägra emelte volna, siilyos nyomorüsägokon ve-zette ät. Dävidnak eveken ät menekülnie kellert a dü-höngö Saul kiräly eiöl. Legmelyebb megaläzott-sägänak idejeben egyszer a filiszteusok kirälyähoz menekült Gätba. A kiräly szlvesen fogadta az edzett harcost. A menekülö azonban itt sein talält nyu-galmat. A filiszteusok felni kezdtek Dävidtöl. Gyanakvövä tettek a kirälyt vele szemben, es felin- gereltek ellene. Odäig fajult a dolog, liogy meg akartäk ölni. Ekkor David sajätos csellel mentette meg ele-tet. „Felkegyelmünek tettette magät elöttük, eszelöskent viselkedett köztük, firkält az ajtöszär-nyakra, nyälät pedig a szakällära csurgatta” (lSäm 21,14). Erre a pogänyok azt liittek, liogy demonok szälltäk meg. S mivel a pogänyok nagy tisztelettel viseltettek minden ördögi dolog iränt, nein mertek hozzänyulni. Igy azutän David megmenekült es toväbbällt. Szegeny David! - Valöban? Szegeny David? -nos, keressük meg a 34. zsoltärt: „Davide, abböl az idoböl, amikor eszelösnek tettette magät Abi-meleknel, aki aztän elkergette, 6 pedi» elment. Aldom az Urat mindenkor, ällandöan Ot diesen szäm. Az Urral diesekszik lelkem. Halljäk ezt az aläzatosok es örülnek.” Dicserö enek az üldözött szäjäböl! Hät nem vilägos ebböl is, liogy az Istenben lifvö, az O közeleben elö ällapot örvendezö? Olyan öröm ez, amelyet a viläg nem ert Kigondoltam egyszer egy kis mellektörtenetet a tekozlö fiü törtenetehez. Egy napon talälkozik a tekozlö fiü ket koräbbi barätja, ket könnyelmü fickö azok közül, akik segltettek neki javai elte-kozoläsäban. „Te - kerdi az egyik -, mi lett a mi ügynevezett »tekozlö fiü«-nkkal?” „Jaj - nevet a mäsik -, bizony, valösägos gyäszmadär lett belö- le. Hazament az öregehez terden csüszva: ege-szen jämbor lett, mindig otthon ül, logatja az orrät, es nagy kegyesen az eg feie forgatja a sze-met.” „Ha, ha - nevet a mäsik ilyesmi nein törtenhet meg velünk! Mi csak megmaradunk az eddigieknel: nevetünk, iszunk, szeretkezünk!” Es nevetgelve tävoznak. Akinek azonban erzekeny füle van, az meg-hallhatta, milyen mesterkelt ez a nevetes. Es akinek jö a szeme, azt is läthatta, hogyan hajtja öket egy demon ostorral elöre, miközben a megseb-zett lelkiismeret - meghal. S mindez akkor törtenik, amikor a tekozlö fiü törtenete ahhoz a ponthoz erkezik, hogy: „Es vi-gadozni kezdtek.” Ket viläg! Sokfele öröm van. Az elveszett viläg legtöbb öröme abban van, hogy az erzekek sövär kivän-sägät kielegiti az einher. A test kivänsäga, a szem kivänsäga es az elettel valö kerkedes - foglalja össze klasszikus tömörseggel a Biblia. Vannak azonban nemesebb örömök. Ezek a keddlyünket üdftik fei: amikor a zeneszeretö ember elmerülten elvezi Beethoven kilencedik szimföniäjät; amikor gyermekeimmel egy tün-döklö nyäri reggelen a Hornisgrinde csücsän äl-lok, es elragadtatva nezek a Fekete-erdö hegyvonulatära. Ilyenkor azt szoktäk mondani: „Mennyei!” Es azt gondoljäk, hogy elertek a legmagasabbat. Csakhogy a keresztyen ernber „mennyei” örö-me sokkal, sokkal magasztosabb. Elsösorban nincs sernmi dolga az erzekekkel, sem a ke-dellyel. Nein, hanein a lelkiismerettel! A mind-örökke nyugtalan lelkiismerettel. A keresztyen ember mely öröine a bünök bocsänatäban all. Ezert alapja a felszabadult lelkiismeret, aniely megnyugodott, es amelynek teljes bekessege van. Egyszer egesz sor ferfivel vitäztam. Azt mond-tam az egyiknek: „On menekül az igazsäg elol.” „Melyik elol?” - kerdezte ingerülten. „Ez eiöl: »elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meg-haljanak, azutän pedig itelet következik«” (Zsid 9,27). Miközben a beszelgetes niäs iränyba tere-lodött, ez a fiatalember egyszer csak niegrantotta kabätom ujjät: „Tudja ön bizonyosan, hogy Islen önnek meg fogja bocsätani a buneit?” „Barätom - välaszoltam -, mär regen megbocsätotta Jezns Krisztus vere Altai.” Lätjätok, ebben a felszabadult lelkiismeretben van a keresztyenek tnely öröinenek alapja. Ez meg csak az öröm kezdete „Es vigadozni kezdtek.” Mintha nemi habozäs csendülne ki ezekböl a szavakböl. Mintha ezutän kellene megtannlniuk, hogyan keil vigadozni. Igy van ez az igazi keresztyen eleteben. A teljes öröm majd csak a kiteljesedeskor lesz osztäly-reszünk, amikor majd megerkeztem a mennybe. Akkor tölt el majd a legnagyobb öröm! Itt, a földi eletben meg csak „kezdtek” viga-dozni. Hadd eljek egy hasonlattal. Az iment emlltett kilencedik szimföniäban, annak utolsö teteleben van az örömöda. Ennek örvendezö dallamai fel-csendülnek mär az elsö tetelben, de akkor köz-belepnek mäs, sötet, nehez, komor, fäjdalmas hangok. Üjra meg üjra keresztültör rajtuk az örömöda dallama, de üjra meg üjra ügy tünik, mintha elnyelnek fäjdalmas hangok, nhg vegül diadalmasan ragyogva es legyözhetetlenül csen-dül fei az örömöda. Ilyen a keresztyen ember elete is. Igaz ugyan, hogy mär a megteresekor felhangzik: „Nagy örömöm telik az Urban, vfg örömre indlt Iste-nem, rnert az üdvösseg ruhäjäba öltöztetett, az igazsäg palastjät tentette räm” (Ezs 61,10). De azutän hallunk mär sülyos, szenvedesekkel teljes hangokat is Isten gyermekeinek szäjäböl. Hall-juk, ahogy Dävid siratja harcban elesett fiät: „Fi-am, fiam, Absolon! Bärcsak en haltam volna meg helyetted!” (2Säm 19,1). Vagy halljuk, aho-gyan az elkeseredett Äszäf zügolödik: „Mert fel-induham a kerkedök miatt, lätva a bünösök jöletet” (Zsolt 73,3). Halljuk az Ür Jezus tanltvä-nyainak aggodalmaskodäsät: „Mit együnk? Mit igyunk? Mit öltsünk magunkra?” (Mt 6,31)- Pal fgy panaszkodik: „Arra, hogy akarjam a jöt, van lehetösegem, de arra, hogy megtegyem, nincs... En nyomorult ember! Ki szabadh meg engem ebböl a halälra itelt testböl?” (Rom 7,18.24). Es nemelyekert ügy panaszkodik a gyülekezet, mint egykor Pal: „Mert Demäs elhagyott engem, mi-vel ehhez a viläghoz ragaszkodott” (2Tim 4,10). Nos, effele panaszok nyilvän ott lesznek a mi szrvünkben es szänkban is. Es olykor bizony na-gyon nyomorüsägos a keresztyen ällapotunk! De csak tünjek el az ilyen ällapot! „Hü az, aki elln-vott minket.” Eljön majd az idö, amikor minden igazi keresztyen ember szrveben ismet felcsendül Isten dicserete. Mert „teljes öröm van Tenälad” (Zsolt 16,11). Es vegül majd a teljessegben minden gyöztes ajkän fölcsendül az öröm eneke. Mivel: Ez az öröm veg nelkül valö Itt ugyan ez all: „Vigadozni kezdtek” - de ar-röl sehol nein lebet olvasni, hogy befejeztek vol-na a vigadozäst. Orök öröm van az Ur Jezusnäl, „Aki halälra adatott büneinkert, es feltämaszta-tott megigazuläsunkert” (Rom 4,25). Mäskent van ez a vilägban! Milyen gyorsan elhervadnak a virägok, elnemulnak a dalok, oda lesznek az örömök. Es azutän következik a haläl, a sfr, az Itelet es a pokol. „Hiszen amit vet az ember, azt fbgja aratni is” (Gal 6,7). Az Ür Jezusnäl veg nelküli öröm van - az örökkevalösägban. Panaszkodtak mär, hogy a predikäciöm har-madik resze mindig oly rövid. Nos, ma valöban rövidnek keil lennie. Mivel a veg nelküli öröm-röl valöban nein sokat tudok mondani. Hiszen meg van mva: „Amit szem nein lätott, fül nein hallott, az ember szrve meg sein sejtett, azt ke-szftette Isten az Ot szeretöknek” (IKor 2,9). Ezert en sern tndok sokat mondani az eljövendö üj vilägröl. De örömmel värom. Es gyakran vä-gyödom is utäna. Bärcsak mindnyäjan oda igye-keznenk! Halld, az eg harangi zügnak, Mär az ünnepev közel. Orvendj, nepe egi Urnak, Üdvözültek sergivel! A Kiräly jön nemsokära, Legy kitartö kis sereg! Boldog lesz, ki homlokära A koronät nyerte meg. Szent harang, egi hang Zendiil szerte hangosan. Dräga hm, Jezus el! S most kegyelme napja van. AZ IDOSEBB FIU Az idösebb fiüpediga mezön voll, es mikor hazajövet közeledelt a hdzhoz, hallotta a zenet es a täncot. Elöhi-vott egy szolgät, es megtudakolta töle, hogy mi törte-nik iit. Lukäcs 15,25-26 A jeruzsälemi templomban minclig nagy voll a nyüzsges. Mindenfeie eniber özönlött ki s be. Amikor az Ur Jezus egy napon a templom ka-pujäban ällt, feltunt neki egy ferfi: tartäsän es öltözeken lätszoit, hogy vitte valamire, mär tel-jesftett valamit az eletben. Csak rä keilen nezni az arcära, hogy lässa az eniber: ez nein tartozik a könnyelmü nephez, amely arra feie fordftja köpenyeget, ahonnan a szel füj. Egy ferfi, akinek szilärd vilägnezete voll. Milyen nagyszeru ferfi! Es most bemegy a templomba. Tehät nem tartozott azok köze, akik-röl az Ige ezt mondja: „Azt gondolja magäban a bolond, hogy nincs Isten” (Zsoli 14,1). O nem! Ez a ferfi hin az „Uristenben”. Es nezzetek, mennyire beleillik ez az ferfi ko-runkba: nem aläzatosan, nyöszörögva lep Isien eie, mint az a bizonyos vämszedö. Nem: fölemelt fejjel, meltösägänak tudatäban, egyenesen ällva es szilärdan imädkozik: „Isten, hälät adok ne-ked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi einher...” (Lk 18,11-12). Nagyszerü ferfi! Es olyan, mint „derült egböl a villämcsapas” a termeszeti ember szämära, amikor Isten Igeje ilyet niond röla: „Hiänyzik neki az, ami a legjobb.” Isten nein ismeri öt. Tävol van Isten orszägätöl? Pedig eppen ez az, amit igenk mondani akar nekünk: az önigaz ern-bernek hiänyzik az, ami a legjobb! Nem ismeri az Urban valö örömöt Nezzük meg közelebbröl a tekozlö fiü törte-neteben az idösebb fivert. Erröl is elmondhatjuk - mint az iinenti farizeusröl - egy nagyszerü ferfi! Nein hagyta ott az apjät, ahogy az öccse tette. Nem tekozolta el vagyonät paräzna nökre, mint a fivere. Csöndben teljesltette kötelesseget. Cso-dälnunk es szeretnünk keil az elfajta embereket. Most azonban nem a mi Iteletünkröl van szö, hanem Isten Iteleteröl. Ez pedig Igy hangzik: ez az idösebbik fin is tekozlö, elveszett fiü. Söt, meg remenytelenebb eset, mint a mäsik. A Biblia Igy utal helyzetere: „Az idösebb fiü pedig a mezön volt.” Nein hagyta ott az apjät, de - nem is volt vele. Rajongö beszednek lartol-ta volna, ha valaki azt mondja neki: „Apäd töb-bet klvän töled, mint a kötelesseged teljeslteset. Szeretetedre vär. Arra vär, hogy megnyisd elötte szlvedet, hogy O is megnyithassa szämodra szl-vet.” „Badarsäg - mondta volna erre hiszen ki keil menneni a mezöre!” Igy tartja napjaink embere is badarsägnak, rajongäsnak, amikor mi enekelünk, imädkozunk, es Isten Igejet olvassuk es hallgatjuk. „Mi inkäbb dolgozunk - mondjäk ez a rni istentiszteletünk.” De beszeljünk csak magunkröl, es ne a kfvüläl-lökröl. Nera az-e a helyzet közülünk nehänyunk-näl: nein tävol Istentöl, es megis - elidegenedetten az isteni elettöl? A Harmadik Birodalom idejen mint rab egy börtöncelläban ültem. Nagyon räm nehezedett a magäny. Egyältalän nein messze tölem volt egy mäsik ember. Mindjärt a szomszed celläban. Hallottam, ahogy köhögött, söhajtozott, amikor nyugtalanul fei s alä järkält. Lassacskän ponto-san megismertem. Es megis - el voltam välasztva töle. Ott volt az irgalmatlan fal. Mondjätok - sokan közületek nein igy vannak Istennel? Nincs messze egyiküktöl se. Hisznek benne es ismerik Ot valamelyest. Csakhogy - ott van a fal. Szegenyek! Nein ismerik az Urban valö örömöt, mivel csak az önmagukban valö örömöt ismerik. Nem lätjäk szegenysegüket, inert önmagukat gaz-dagnak tartjäk. Nem ismerik az igazi eletet, inert azt kepzelik, hogy ürrä lettek az eiet fölött. Nem ismeri a kegyelem nagyszerüseget Azt mondta nekem egyszer egy merges ferfi: „Ön mindig csak Jezusröl beszel. Mit adott ön-nek ez a Jezus?” Azt feleltcm: „Olyan sokat, hogy holnap reggelig sein tudnäm elöszämlälni. De a legfontosabbat egy rövid mondatban ösz-szefoglalhatom: megbocsätotta minden bunö-met.” Es ezt meg is teheti, men a keresztfän helyettem elhordozta a büntetest es iteletet. Teljes bünbocsänat es teljes bekesseg Istennel ~ letezik-e valami ennel nagyobb? Es mindegyi-künk megkaphatja mindezt mär ebben a pilla-natban, ha el akarja hinni, hogy az Ürjezus erte is meghalt es feltämadott. A golgotai kereszt be-lekiältja a szrvebe: „Megbocsättattak a büneid!” A szfv azonban oly nehezen kepes ezt meger-teni. Hasonlftunk a tekozlö fnihoz. Amikor meg-tert, elhatärozta, hogy ezt rnondja apjänak: „Atyäm, vetkeztem az eg eilen es teellened. Nein vagyok többe meltö arra, hogy fiadnak nevezze-nek, tegy engem olyannä, mint bereseid közül egy.” Es ezt is csak felelemmel tudta kimondani. Mit is erezhetett, amikor apja ätölelte, üj ruhäk-ba öltöztette es gyürüt hüzott a kezere! Teljes bünbocsänat a legnagyobb bünös szä-mära is Jezus Krisztus vere ältal - ez az evange-lium, az örömhfr. Most azonban az önigaz emberröl keil beszel-nünk: az idösebb fiverröl. O mindebböl - sern-mit sein ert. A „kegyelem” szämära megvetendö szö. O nein tart rä igenyt. Es miert nein? Azert, mert ügy gondolja: nincs szüksege rä. Es tnost valami egeszen komoly dolgot keil mondanoin: aki nein tart igenyt a kegyelemre, annak nein keil elfogadnia! isten senkire nein kenyszerhi rä a kegyelmet. Csak üppen - min- denkinek tudnia keil, hogy ezzel mit iitaslt el magätöl. Minden ember szämära eljön az öra -talän a halälakor, de biztosan haläla ntän Isten Iteleteben amikor egyszerre csak rädöbben: en is bünös vagyok. Senimire nincs nagyobb szüksegem, mint kegyelemre. De - a visszantasl-tott kegyelem nein ter vissza többe. Aki nein tan igenyt Isten kegyelmere Jeznsban, annak hor-doznia keil Isten üeletel. Ha a peldäzatbeli idösebb fiü most itt volna, felcsattanna, es sokak neveben Igy szölna: „Mi-csoda beszed ez! Nekcin nincs szüksegem kegye-lemre, inert en nein vagyok bünös.” En pedig välaszkent elmeselnem neki: Katalin, orosz cär-nönek voll egy Potenikin nevü niinisztere. Acärnö nagy összegeket utaltatott ki neki, hogy parasztte-lepiileseket letesltsen. O azonban a penzt elsik-kasztotta. Egy nap a cärnö meg klvänta tekinteni a települeseket. Ekkor a miniszter nagyon gyor-san a cärnö ütjänak menten falnnak lätszö kn-lisszäkat eplttetett. Amikor a cärnö elhaladt arra, az üt menten mindenütt häztetöket es templom-tornyokat lätott. Csakhogy mindez - kartonpa-plrbol keszült. Az önigaz ember velt erenyeiböl ilyen „Potem-kin-falvakat” eplt Isten szämära. De gondoljätok, hogy ezek kibhjäk majd az utolsö Itelet tüzet? „Mindenki lässa meg, hogyan el, niindenki lässa meg, milyen marad...” - mondja Goethe. - En mindenesetre a kegyelem orszägäban szeretnek maradni! Tävol marad, amikor a bünösök hazaternek „Es amikor hazajövet közeledett a häzhoz, hal-lotta a zenet es a täncot.” Unnepet ültek, mert hazatert a tekozlö fiü. A „zene” szö görög erede-tije „szünfönia”, ami azt jelenti: összhang. Az va-löban a legtökeletesebb szünfönia, a legszebb összhang, amikor a mennyben az angyalok ör-vendeznek egy bünbänö bünös megteresen, es a megtert bünös szfveben minden hang együtt zeng ebben a magasztalö enekben: Nagy irgalomban reszesedtem, En elveszett, erdemtelen. Csodälom ezt, hisz gögös szivem Vakon nein vägyott rä sosem. De most mindegyre zeng dalom: Legy äldva dräga irgalom! Mily csodäs szünfönia! Az idösebb fiü azonban felreäll, elöhfv egy szolgät, akitöl günyosan es mergesen kerdi: „Mit törtenik itt?” Mind a mai napig hangzik a szünfönia, amikor a mai tekozlö fiak megtaläljäk az Ür Jezus kegyelmet, es hazaternek. Es mind a mai napig kerdik az önigazak: „Mi törtenik itt?” Nagyszerü emberek ezek az önigazak! De en nein követem tanäcsukat. A Bibliänak igaza van: hiänyzik nekik az, ami a legjobb. ISTEN ERTEKMEROI Elöhivott egy szolgät, es megtudakolta töle, hogy mi törtenik itt. Mire a szolga igy felell: a testvered jött meg, es apäd levägatta a hizott borjüt, mivel egesz-segben visszakapla öl. Lukäcs 15,26-27 Aki figyelmesen olvassa a Bibliät, sajätos föl-fedezest teilet: azokat a dolgokat, amelyeket mi rendkfvül fontosnak tartunk, a Biblia jelentek-telenkent kezeli. Viszont esemenyeket, amelyek a viläg szämära jelentektelennek tunnek, Isten Igeje nagyon fontosnak tart. Lässunk erre egy peldät: Kr. e. a 2. evezred-ben Egyiptom hatalmänak tetöpontjan ällt. Erröl a hatalmas birodalomröl es magas kultüräjäröl ta-nüskodnak a piramisok, a templomok öriäsi romjai es az äsatasok eredmenyei. A Biblia nagy-vonalüan ätsiklik a vilägtörtenelem e fontos da-rabjän. Viszont reszletesen tudösft arröl, hogy az ido täjt egy häzaspär, Amräm es jökebed hitben elrejtette a kicsiny gyermeket, Mözest, a kiräly gyilkos indulata elöl - olyan esemeny, amelyet a viläg egyältalän nein tartott fontosnak. Vagy egy mäsik pelda: micsoda esemeny volt, amikor a römai vilägbirodalom eloällott Augustus csäszär uralma alatt! A Biblia azonban Augustus nevet mindössze egyetlen mellekmondatban em-liti. Ezzel szemben egesz fejezetet szentel annak az esemenynek, hogy egy iställöban egy Jezus nevü gyermek született - olyan teny ez, arnely-röl a viläg egyältalän nein vett tudomäst. Nyilvän ügy keil tehät lennie, hogy a viläg-rengetö nagy esemenyeket Isten nem tartja meg emlltesre sem meltönak, nng azokat a törte-neteket, amelyeket a viläg figyelembe sein vesz, a mennyei viläg rendkfvül jelentösnek tartja. Ezen elgondolkoztam, es fölmerült bennein a kerdes: mit tart a mennyei viläg fontos esemeny-nek? Milyen välaszt ad erre az igenk? Kepzeljük magunk eie a törtenteket. Az idö-sebb fiü eppen hazater a mezöröl. Fogalma sincs arröl, ami közben otthon vegbement. Mikor kö-zeledik a häzhoz, meghallja az ünnepseg zajät: a zenet es a täncot. Meghökken: mi lehet ez? Ez a hangos örvendezes? Apämat talän polgännes-terre välasztottäk? Vagy valami nagy örökseg ju-tott ränk? Vagy az orszäg egyik fejedelme jött lätogatöba? Ugyan, mi törtenhetett, hogy a szü-löi häz ilyen nagy izgalomba jött?! Elöhi'v egy szolgät, es megkerdi, mi törtent. Es ekkor kapja a nem värt välaszt: „A testvered jött meg, es apäd levägatta a hfzott borjiit, mivel egeszsegben visszakapta öt.” Ez volt tehät az, amely az egesz szülöi häzat kihozta a sodräböl: hazajött a tekozlö fiü. Nos, ez a törtenet peldäzat. Ertelmeznünk keil: az atyai häz az egesz mennyei viläg, angya- laival, hatalmassägaival, kerubokkal es szeräfok-kal, de mindenek fölött a häromegy Istennel. Mi hozza ezt az örömteli izgalmat a mennyei viläg-ba? - kerdezzük mi is az idösebb fiüval. Mir tart a mennyei viläg fontos esemenynek? A välasz az: ha egy tekozlö gyermek hazater. Ugyanazt a vä-laszt kapjuk itt, amelyet az Ur Jezns ugyanebben a fejezetben mäs helyen ketszer is elmond: „Mondom nektek, hogy ugyamgy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megterö bünösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksege megteresre” (Lk 15,7.10). Hatalmas esemenyek töltik meg a vilägot. De jelentösegük mnlandö. A rohanö idöben elveszl-tik fontossägukat. y\z örökkevalösägban csak az az egyetlen dolog fontos, hogy az ember megter: Szereto otthonäba, az üressegböl a bösegbe, a lätszatböl a valösägba, hazugsägböl igazsägba, sötetsegböl vilagossägba, halälböl eletre, a vilägböl a mennyek orszägäba. Mivel egyetlen lelek megteresenek a mennyben oly nagy jelentösege van, ezerf meg keil itt all-nunk es meg keil kerdeznünk: Mit jelent hat egy ilyen „megteres”? Szeretnem ezt nehäny oldalröl megvilägftani. Amikor a közepkorban valaki idegenbe költö-zött, azt mondtäk: „Nyomorüsägba megy.” Akkor a „nyomorüsäg” szönak kettös jelentese voll: „idegen” es „siralom”. Az „idegen” szö együttal azt is jelentette: „nyomorüsäg”. Ameddig az ember az Ur Jezustöl tävol el, ide-genben el. „Nyomorüsägban.” Lebet, hogy te-kintelyes älläsod lesz a vilägban, lebet, bogy vagyont szerzel - nyomorüsägban vagy. Talän felörlöd magad a büseges kötelessegteljesltes közben, talän baladsz az idövel, es modern ember vagy - megis nyomorüsägban vagy. Megle-het, bogy az emberek dicsernek, es idönkent boldognak es elegedettnek erzed magad - megis nyomorüsägban vagy. Es lebetsz minden leben kanäl, ällandö nyugtalansäggal keil megtöltened szegeny eletedet, bunt bünre keil halmoznod, csakbogy bonvägytöl beteg lelkiismereted ban-gos jajszavät elnemltsad. Vannak, akiknek egy napon elegük van a nyo-morüsägböl: „Meg akarok terni Istenbez, az eiet forräsähoz” - mondjäk. Igen, de bol van Isten? Sebol mäsutt, mint az Ur Jeznsban. Nos, akkor gyerünk bozzä! ßoldog az az idö, amikor valaki igy tud szölni: „Lelkem Megvältöja, Jezus, keb-leden nyugossz Te meg!” Es itt maradbat az ember mindörökre. Ezert ottbon ez! Itt vege a nyomorüsägnak. Most szeretnem egy mäsik oldaläröl megmu-tatni, mit jelent az ilyen megteres. Igenkben azt mondja a szolga. „Apäd levägatta a hfzott bor-jüt.” Borjühüs! Összefut a nyäl a szankban, ami-kor halljuk. Mit jelenthetett ez a kiehezett tekozlö fiünak! Hiszen nemreg megette volna a disznök eledelet i.s, es abböl sein kapott. Most pedig - hfzott borjü! Az ehsegböl a bösegbe jn-tott. Aki az Ur Jezustöl tävol el, borzalmasan szen-ved az ehseg - a lelki ehseg miatt. Ujsäg, mozi, rädiö, teve, napi esemenyek - nos, igen! De ha ezekböl akar elni a szellem, akkor bizony ehezni fog. Es arnikor lätom az emberek tömeget a mo-zik elött kfgyözni, amikor lätom, hogy milyen mohön hallgatjäk a „legüjabb” hfreket, nos, akkor szinte hallom, ahogy a lelkük sfr az ehsegtöl. E viläg legnemesebb dolgai sein „hfzott borjak”, hanem a legjobb esetben is csak hfg, nagyon hfg levesek. De barätaim! Ha az ember az Ur Jezushoz es az O Igejehez fordul, akkor megelevenedik. „Aki megtalälta az Ur Jezust, az csöndes es ele-gedett.” O maga mondja: „En azert jöttem, hogy eletfik legyen, söt, bösegben eljenek” (Jn 10,10). Mär a pröfetän keresztül i.s O maga szöl: „Minek adnätok penzt azert, ami nein kenyer. Hallgas-satok csak rärn, es jö etell fogtok enni, elvezni fogjätok a köver falatokat” (Ezs 55,2). Meg a harmadik oldalröl is meg akarom mu-tatni, mit jelent az ilyen hazateres. A szolga azt: mondja az idösebb fivernek: „A testvered jött ineg, es apäd levägatta a lnzott borjüt, mivel egeszsegben visszakapta 6t.” Ezzel nem azt akar-ta mondani, hogy a tekozlö fiu egeszsegben es sertetlenül eite ät tevelygesenek idejet, hanem azt: a tekozlö fnl halälos beteg volt, de most meggyögyult apja szeretetetöl. Az ember Jezus Krisztus nelkül tehät beteg. Megpedig halälosan beteg. Läzas ällapotban el. Deliriumban es käbulatban. Rögeszmei vannak önmagäröl, Istenröl, a halälröl es Isten ftelete-röl. Es a vegen örök haläl värja. A tekozlö fiü meggyögyult. Most mär vilägo-san es jözanul lätja önmagät, elveszett ällapotät, a vilägot, amilyen az valöjäban, es mindenekfö-lött apja szeretetet. Igy van az az ember, aki rnegter az Ur Jezushoz, az, aki meggyögyult halälos betegsegeböl. „Az O sebei ärän gyögyul-tunk meg” (Ezs 53,5). Es a hathatös orvossägol igy hfyjäk: „bunbocsänat”. De terjünk vissza a temähoz! Mindez csak az örökkevalösäg mennyei vilä-gäban fontos: hogy az ember megterjen nyomo-rüsägäböl az atyai häzba, az ehinsegböl a bösegbe, a halälos betegsegbol az eletbe. Ezert vegül azt kerdezem: Szämodra is fontos ez? Mindez neked magadnak fontos-e mindenek-fölött? A mäsodik viläghäboruban megrendftö ehnenyem volt. Talälkoztam egy katonäval, aki a keleti frontxöl jött haza szabadsägra. Häroni kitüntetese volt, köztük egy 1. osztälyü vaske-reszt. Hallatlanul nagy dolgot teljesftett. Meg-räztam a kezet, es azt mondtam: „Gratulalok, hogy ezt a keresztet hordod.” Mire ez a ka.ona halkan välaszolt: „Szfvem melyen egyedül jezus Krisztus neve es keresztje vilägft ejjel es nappal. Ezert vagyok boldog...” Lätjätok, ennek a kato-nänak isteni, mennyei erzülete volt. Szämära a megterese es üdvössege fontosabb volt bärmi mäsnäl. Mi is tgy vagyunk vele? Mert akkor kö-zel vagyunk az isteni gondolkodäshoz. Igy ertet-te az Ur Jezus is. Mikor tanftvänyai beszämoltak neki sikereikröl, azt mondta nekik: „Ne annak örüljetek..., inkäbb annak örüljetek, hogy a ne-vetek fei van irva a mennyben” (Lk 10,20). Es mäsokra nezve ügy vagyunk-e, hogy szä-munkra legfontosabb a bunösök megmentese? O, az Ur Jezus Krisztus Gyülekezete! Ne szöröd-jek szet figyehnetek sokfcle! Inkäbb tartsunk az enekszerzovel: A Te sebeidet, a Te szeretetedet, mellyel megszerezted üdvössegünket, ertünk könyörgö huseges szivedet, ? dicserjük mindenkinek! AZ ONIGAZ EMBER Ekkor az megharagudott, es nein akart bemenni. Lukäcs 15,28a Amikor az Ür Jezus elmondta a „tekozlö fiü” törtenetet, körülötte bö, keleti köntösbe öltözölt emberek älltak. Ezek az emberek meg semmit sem tudtak a rädiöröl, se a repülögepekröl. A motor eppoly ismeretlen voll elöttük, mint Max Planck kvantumelmelete. Milyen nagyot vältozott a viläg, amiöta az Ür Jezus elmondta ezt a törtenetet! Hat van-e meg egyältalän ertelme annak, hogy a „tekozlö fiü”-röl szölö regi törtenetet vizsgäljuk? Beleillik-e ez meg korunkba? O, igen! Beleillik! A Biblia soha nein avul el. Mert ket olyan tärggyal foglalkozik, amelyek sohasem vältoznak, amelyek az idök vältozäsäval is mindig ugyanazok maradnak: ti. az elö Lstennel es az emberi szivvel. Ezek a rä-diö, az autö, a repülögep es a sajtö dienere pon-tosan ugyanazok, mint az Ür Jezus idejeben. Ma is vannak „tekozlö gyermekek”, akik haza-ternek a kegyelem orszägäba. Es ma is letezik „idösebb testver”, önigaz ember. Most meg egy-szer vele foglalkozunk. A kegyelem - fölizgatja öt „Az idösebb fiü pedig a mezön voll.” Ime, a derek, önigaz es meg nein tört ember kepe. Kö-zeledik a häzhoz, hallja az ünneplö ujjongäst, odahrv egy szolgät, es megkerdezi töle, ini tör-tenik. Es hallja a kegyelemröl szölö üzenetet. Es akkor azt gondolna az ember, hogy 6 is velük örvendezik. Talän meg azt is megerte-nenk, ha vällat vonna, es azt gondolna: semmi közöm ahhoz, amit apäm csinäl. De nein: „Ekkor az megharagudott.” Tulajdonkeppen miert? Nein tudom. Csak azt tudom, hogy ez fgy van. Bizony, a tnai napig fgy van, hogy a kegyelemröl szölö evangelium egye-nesen fölizgatja az önigaz embereket. Eppen a mi korunkban indult el a harag äradata a kegyelem „csontlägyftö” tamtäsa eilen. Könyvek-böl, üjsägcikkekböl, szönoklatokböl halljuk az „idösebb testver” haragjät a „bünbakelmelet” eilen, ahogy manapsäg a Megvaltö helyettes szen-vedeset nevezik. Talän a te szfved is csatlakozik az idösebb test-verhez, es läzadozik az üzenet eilen, hogy csak a bünbänö es a megkegyelmezett bünös jut a mennybe? Az idösebb fiver haragja nein tudja leällftani a kegyelem ünnepleset. Szegeny, önigaz ember! Nein tudod megakadälyozni sein azt, hogy a megtört szfvek bünbänatot tartsanak, sein pedig azt, hogy Megvältöjuk kegyelmesen kitärt karjai köze meneküljenek. Es megis Isten ellensege A tenneszeti ember önigaz. Es mi mindnyäjan magunkon viseljük ezt az önigazsägot. Az egyik ember erenyeire es erdemeire büszke. Van, aki rözsaszmü fenyben lärja magät, es ügy gondolja, hogy Istennel mindezzel nyilvän kedvezö fogad-tatäsra taläl. Az idösebb fiü is azt mondta apjänak (29. v.): „Lätod, häny esztendeje szolgälok neked, soha nein szegtem meg parancsodat.” Ma mintha ezt mondanä: „Helyesen cselekszem, es senkitöl sein felek.” Ekkor szeretnek ennek az embernek a szaväba vägni, es azt mondani: „Rendben van! Nagysze-rü fickö vagy! Csak eppen most kfvül ällsz es haragszol. Hat nein veszed eszre, hogy apad ellensege vagy - eppen olyan, söt, meg dühösebb ellensege, mint öcsed, amikor eltävozott a viläg-ba? S mivel apad ellensege lettel, ezert eppügy rä vagy utalva a kegyelemre, mint a testvered.” Ez az, amit igenk oly nyomatekosan hangsü-lyoz es kiemel. A derek, önigaz ember eppügy Isten ellensege, mint a leggonoszabb ateista, vagy a legnagyobb bünös. Akärkik vagyunk is -ervenyes rank nezve, amit Pal mond: „Mindenki vetkezett, es hijäval van az Isten dicsösegenek” (Rom 3,23). Mindnyäjan kegyelemre szorulunk. Iiadcl szemleltessem ezt is egy törtenettel. Oroszorszägböl jött szabadsägos katona mondta el a furcsa törtenetet. Ott egy harci egysegnek telefon-összeköttetest kellett letesftenie a parancs-noksäggal. A vezeteket magänyos erdöreszen vit-tek keresztül. Nos, egy ejszaka partizänok jöttek. titokban elvägtäk a kabelt, es egy mäsikhoz kö-töttek. Ott a dröt vegen egy nemetül jöl beszelö orosz eilt. Igy azutän a harci egyseg a parancso-kat az ellensegtöl kapta, anelkül, hogy sejtelme lett volna erröl. Hat nem ilyen az ember helyzete a buneset öta? Az a bunös ember, aki rossz lelkiismerettel vetkezik, legaläbb tudja: az ösellenseg iränyhot-ta. Az önigaz ember azonban nem tudja, hogy az ellenseg iränyhja öt. Azt hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben van. Pedig az ördög irä-nyftäsa alatt all. Ez csak akkor jön rendbe, ha a kegyelem te-rületere jutunk; ha az Isten Fia „megvähja ele-tünket a sirtöl” es „szeretettel es irgalommal koronäz meg” minket (Zsolt 103,4). Nem akar a kegyelem orszägäba kerülni „Nem akart bemenni.” Ott ällt most ez az ember az ajtö elött. Berit öröm, eiet es boldogsäg värnä, enek es zene. De ö ott all - mint egy fatuskö. Az ember szeretne lökni rajta egyet, es azt mondani neki: „Menj mär be!” Igy szeretnek en is nemelyeken lökni egyet, es azt mondani: „Menj mär be! Üdvözftöd vär read! Istennek az Ö Fiäban megjelent szeretete räd vär! Menj mär be az eletbe, az örömbe, a kegyelem orszägäba!” De 6 nem akart bemenni! O, ez a gonosz aka-rat! Az egyik ember azt mondja: „Nem tudom elhinni, ami a Bibliäban meg van irva.” A mäsik: „Tudomänyos kepzettsegem nem engedi.” A har-madik: „Hivatäsommal es tärsadalmi helyzetem-mel nem fer össze.” Milyen sok ürügyet taläl az ember, hogy ezt a „nein altarom”-ot szepen kife-jezze. Ott ällt az Ur Jezus a hegy tetejen. Elötte fe-küdt a nap ragyogäsäban a csodälatos Jeruzsä-lem. Es ekkor Isten Fia könnyekben tört ki: „Jeruzsälem, Jeruzsälem... hänyszor akartam összegyüjteni gyermekeidet, ahogyan a tyuk szärnya alä gyüjti csibeit, de ti nem akartätok!” (Mt 23,37). Fölöttünk is fgy sfrjon az Ur Jezus? Nem? Nos, akkor menj be belsö szobädba, es imädkoz-zäl: Ö vonj Atyäm Fiadhoz engem, Hogy Szent Fiad is hozzäd elvigyen, S rnig jövoltodat äldva zengem, Keblem hajlekod legyen, Add bekesseged izet erzeni, Es dicsereted vfgan zengeni! AZ ATYA KERLEL De az apja kijött, es kerlelte. Lukdcs 15,28b A Horeb hegye mögötti lakatlan szteppen -fgy rnondja ei a Biblia - ült egy magänyos päsz-tor es legeltette nyäjät. Ezt a päsztort Mözesnek hfvtäk. Egykor kirälyokkal tärsalgott, es nagy tervei voltak. De minden összeomlott, fei kellett adnia pompäs eletmödjät, es idegenbe keilen menekülnie. Es most magänyos lett, akinek ked-venc tartözkodäsi helye a csöndes pusztasäg. Egyszer csak hirtelen... Meglätott egy csipke-bokrot, amely tüzben egett, es megsetn hamvadt el. „Odamegyek - mondta es megnezem ezt a nagy csodät, miert nem eg el a csipkebokor.” De ahogy közelebb ment, nyilvänvalövä lett, hogy az Ur akart vele itt talälkozni. Es megszo-lftotta egy hang: „Mözes! Mözes! O pedig fgy felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a läbadröl, inert szent föld az a hely, ahoi ällasz” (2Möz 3,2-5). Ez a törtenet järt az eszemben, amikor a mai ige magyaräzatära keszültem. Mert erröl az ige-röl is el lebet mondani: „Szent föld ez!” A törtenet, amelyet mär oly reg tärgyalunk, itt eri el csücspontjät. Elenk tärul Isten szeretetenek tel-jes kijelentese az Ur Jezusban. Azt, hogy Isten a megtört sziveket szereti, lättuk a tekozlö fiünäl. Es nem gyöztük csodälni ezt a szeretetet. Ma azonban egy meg ennel is rend-kfvülibb dologröl hallunk, arröl, hogy Ö meg a kemeny, önigaz szfveket is szereti. A felbeszakadt ünnep A tekozlö fiü hazaerkezett nagy nyomorüsägä-böl. Apja szeretettel fogadta, söt, nagy örömün-nepseget rendezett. Egyszer csak egy küldönc lepett a terembe. Valamit sügott az apa fülebe. Vajon mifele üzenetet hozhatott? „Kint van az idösebb fiad, haragszik räd es az öccsere, es nein akar bejönni.” Ekkor az apa felällt... Ainikor az ÜrJezus ezt elmondta, pontosan ez törtent. Kikböl ällt hallgatösäga? Nezzük meg meg egyszer a fejezet elejet: „A vämszedök es a bunösök mindnyäjan igyekeztek Jezushoz... A fa-rizeusok es az h'ästudök pedig fgy zügolödtak: »Ez bünösöket fogad magähoz, es együtt eszik velük«” (Lk 15,1-2). Itt tekozlö fiak gyülekeztek Jezus köre. Es az Ür Jezusnäl megtapasztaltak: näla nyugalmat talälnak a szegeny, megfäradt szlvek. Az örömünnepet azonban felbeszakltotta a lä-rizeusok zügolödasa. Es ekkor mondta ei az Ür Jezus törtenetünket. ßeszelt a tekozlö fiüröl, aki nyomorüsägba jutott. Ezek mi vagyunk - gon-doltäk a vämszedök. Es az. Ür Jezus elmondta, hogyan tert haza a tekozlö fiü, es hogyan vallot-ta meg: „Vetkeztem.” Igen, fgy volt! - gondoltäk Jezus körül a bunösök, nekünk is meg kellett vallanunk büneinket. Es Krisztus Jezus beszelt az apa kitart karjäröl. A te karjaid ezek - gon-doltäk a bünösök, es boldogan neztek Jezusra. -Fis az Ur Jezus beszelt az idösebb testverröl. Aha! - gondoltäk a farizeusok, ezek rni vagyunk. Es az Ur Jezus elmondta azt is, hogy az idösebb fiü megharagudott. Mi is! - gondoltäk a farizeusok. Azutän az Ur Jezus elmondta, hogy eztjelentet-tek az apänak. „Es akkor az apa felällt. A zenc elhallgatott. Es mindnyäjan lelegzet-visszafojtva figyeltek. Es az apa kiment, es...” es „összeszidta fiat” - egeszitettek ki magukban a farizeusok. Es most majd összeszid bennünket is - gondoltäk. Az Ur Jezus azonban fgy folytatja: „De az apa kijött es — kerleile 6t”. Es rätekintett ellensegeire. Es azok tudtäk, most kerlel bennünket is, hogy jöjjünk be a kegyelem orszägäba. Minket kerlel - minket, az ellensegeit. Vajon ez ät- meg ätjär-ta-e öket? A felbeszakadt ünnep ällapotät minden igazi keresztyen ismeri. Szeretnenek ujjongani megta-pasztalt üdvössegük miatt. De nein lehetnek ege-szen boldogok, inert meg fivereik es növereik kivül ällnak - a kegyelem orszägänak ajtaja elött. Es az Üdvözftönek ki keil mennie hozzäjuk - es az öveinek is ki keil menniük hozzäjuk, es kerlelni es hrvogatni öket: „jertek az Üdvözltö-höz...” Nein lehet addig bekesseg, amig szeretete nein gyöz, ainlg az egesz földkerekseg nein fekszik läbai elött! A kimenetel „De az apja kijött...” Milyen sok valläs van ezen a földön! Eppügy nein tudjuk megszämlälni, mint az egen a csil-lagokat. Es megertem azokat, akik mergesen azt mondjäk: „Melyik lebet a valödi? Nein tudok eligazodni köztiik, es mär egyältalän nein hiszek semmit!” Megmondom: Egyik sein az igazi! Egyik sein! Mert mindegyik valläsban az ember keresi Is-tent. De senki sein talälhatja rneg Ot, hiszen „meg-közelithetetlen vilägossägban lakik” (lTim 6,16). Az ember nein keresheti Istent. De az igazsäg es az evangelium az, hogy Isten keres minket az Ur Jezus Krisztus ältal. Ez a Biblia üzenete, amely veget vet az ember minden valläsos törek-vesenek: „Isten keres teged, te elveszett ember!” „De az apja kijött.” Ilt az Ur Jezus önmagäröl beszel. Igen, O kiment. Elhagyta a mennyek or-szägät, es kiment a hideg es gonosz vilägba, ahoi haläl, gyilkossäg, gyulölet, tisztätalansäg es ha-zugsäg uralkodik - ahoi az ördög az ür. Kiment, elhagyta istenfiüi meltösägät, es szegeny ember-re lett. Milyen melyre hajolt, lässätok a csodät: hogy elhagyta Isten a mennyei honät, micsoda szeretet: gyermekke lett Isten, bününk hordozöja: ertiink törtent minden! Ketszer jött ki az apa a peldäzatban: egyszer, hogy bevigye gonosz fiat, mäsodszor, hogy be-kerlelje a jö fiüt. Mennyit keil färadoznia az Üd-vözltönek gonoszokkal es jökkal, bünösökkel es kegyesekkel, összetörtekkel es önigazakkal, csüg-gedtekkel es büszkekkel! Es az Ur Jezus meg mindig „kijön”, hogy lh-vogassa az embereket a kegyelem orszägäba. Innen van a viläg titokzatos nyugtalansäga: az Ur Jezus nein hagyja nyugodni az embereket. Ke-resi öket. Felkutatja öket. Vonz es hlv. Miert? Mert O jobban tudja, mint rni, milyen borzahnas örökre elveszni. A keres „...es kevielte. ” dokeletlen emberi nyelven (amellyel mär annyi ostobasägot mondtam), szavakkal, amelye-ket a hetköznapokban hasznälok, hogyan tud-näm elmagyaräzni azt a hallatlanul nagy dolgot, amiröl itt az Ur Jezus beszel? Ott älltak a fari-zeusok, ezek csak ertettek a valläsi dolgokhoz! Es tudtäk, hogy az ember kerbet ezt-azt Istentöl. Itt azonban az Isten Fia hirdeti a nagyszerü üze-netet, hogy Isten keri az embert. A Teremtö ker-leli a teremtmenyt, a Szent a szentsegtelent. Az apa kerleli ostoba, önigaz fiat. Üdvözltöd kerlel teged! O, aki a te büneid miatt függött a keresz-ten; O, akit felnek a kerubok es szeräfok - O kerlel minket. Mire ker? A görög szövegben itt olyan szöt olvashatunk, arnely azt is jelenti: inteni, barätsägosan es ko molyan „räbeszelni”. Ugyanezzel a szöval meg egyszer talälkozunk az Üjszövetsegben: „Mintha Isten kerne ältalunk, ... kerünk: beküljetek meg Istennel!” Napjainkban gyakran hallom: „Olyan borzal-mas dolgok törtennek, es Isten megis hallgat!” Nem! O egyältalän nein hallgat! Kijön hozzänk, es kerlel: „Beküljetek meg Istennel!” AZ ÜJONNAN NEM SZÜLETETT EMBER BESZEDE Ö azonban ezt mondta az apjanak: Lätod, hany esz-tendeje szolgälok neked, soha nem szegtem meg pa-rancsodat, es te sohasem adläl nekem meg egy kecskegidät sein, hogy mulathassak bardtaimmal. Lukäcs 15,29 Csöndes ejszakai öräban törtent. A viläg mär aludt. S ekkor kopogtattak az Ur Jezusnäl. Mi-kor Jezus ajtöt nyitott, egy igen elökelö cs ta-nult, amellett nagyon valläsos ember älli az ajtöban, Nikodemus. Feit nappal jönni chhez a sokat vitatott Jezushoz. Ugyanakkor kfväncsi is voll. Üj ismereteket akart szerezni az Ur Jezusnäl. Szämomra fontos, hogy az Ur nein utasftotta el azzal: „Kedves Nikodemus, legy szfves nappal jönni!” Nein, hanem beengedte es ezzel azt is bizonyhotta, hogy Ohozzä mindenkor lebet for-dulni. Mindenesetre olyan dolgokat mondott, amelyek Nikodemust ät- trieg ätjärtäk: „Nikodemus, neked nein üj ismeretekre, hanem üj elet-re, üjonnan születesre van szükseged.” Ez ideeenül hanarzott Nikodemus fülenek. Ive- O O söbb azonban megtapasztalta az ujonnan szüle-test. Es mi? Altöl felek, hasonlftunk a peldäzatbeli idösebb fiühoz, az üjonnan nein született ember öskepehez. Az embert beszedjeröl lebet megis-merni. Az üjonnan nein született embert is beszedjeröl lebet megismerni. Az idösebb testver is tart nekiink egy kis beszedet. Ma is pontosan igy beszel az üjonnan nein született ember. Lässuk közelebbröl a beszedet. „Lätod, häny esztendeje szolgälok neked...” Olvassuk el ineg egyszer a szöveget: „O azon-ban azt mondta az apjänak: Lätod, häny esztendeje szolgälok neked...”. - Nein tünik fei nektek, hogy itt hiänyzik egy szöcska. Ez az ember nein ügy szölltja ineg apjät, hogy „Atyäm”. Az üjon-nan nein született entber nein mondja Istennek azt, hogy „Atyäm”. Beszel „Ur Isten”-röl, „Is-ten”-röl, „sors”-röl, de az „Atya” szöt nein tudja kimondani. Hogyan is tudnä! „Atya” - ezt csak azok a gyermekek tudjäk kimondani, „akik Is-tentöl születtek”. Akiket Isten Fia, Jezus az Atyähoz vonzott, akik Isten Igeje ältal születtek, azok mondjäk Istennek: „Atyäm”! De most hallgassuk csak, mit mond ez az idö-sebb testver. Ezt mondja: „Häny esztendeje szolgälok neked...”. Igen, Igy beszel az ujonnan nein született ember. Be tudja nyüjtani Istennek a szämlät, amelyben összeällltja es felsorolja ere-nyeit, szorgalmät, kivälösägait es jö cselekedete-it. Udvösseget arra alapozza, amit tesz es amit tett. Ezzel azonban valöjäban ügy jär, mint az egyszeri ember älmäban, aki azt kepzelte, hogy minden jö cselekedete egy-egy foka annak a let-ränak, amely a földröl a mennybe visz. Egyszer azt ähnodta, hogy meghalt. Es fei akart menni a mennybe erdemeinek leträjän. De amikor a letra legfelsö fokära hägott, remülten vette esz-re, hogy meg messze, nagyon messze van a cel-jätöl. Ekkor megingott, lezuhant - es fölebredt. „Häny esztendeje szolgälok neked” - mondja az üjonnan nein született ember. Az üjonnan született embernek mäs a beszede. Tudjätok, mit mond? „Häny esztendeje szolgälsz nekem” -mondja Megvältöjänak. Az üjonnan született ember nein arra epiti üdvösseget, amit 6 tett, hanem arra, amit az Ur tett erte. Olyan Üdvözi-tönk van, aki ezt mondja magäröl: „Az Emberfia nein azert jött, hogy neki szolgäljanak, hanem hogy O szolgäljon, es eletet adja vältsägul soka-kert” (Mt 20,28). Olyan Üdvözftönk van, aki szolgält tamtvänyainak, es megmosta läbukat. Hogy szolgält nekem az en Üdvözitöm? Megmo-sott engem verevel. Sasszärnyakon hordozott. O, aki az en Urain, ezerfele mödon szolgält nekem. Tehät: az üjonnan nein született ember ezi mondja: „Häny esztendeje szolgälok neked.” Az üjonnan született pedig: „Oröktöl fogva szolgälsz Te nekem.” „Soha nem szegtem meg parancsodat” Valöban ezt mondja. Es meg csak el sein pirul közben. Valöban hiszi is, amit mond. Elhiszitek-e, hogy ezen a vilägon letezik valahol olyan fiü, aki ezt mondhatnä apjänak: „Soha nem szegtem meg parancsodat”? En nem hiszem. De hat l'gy beszel az üjonnan nem született ember Istenevel. Jöl ismerjük ennek a rnondat-nak a vältozatait: „Soha nem szegtem meg parancsodat.” Azaz: „Senki nem mondhat räm semmi rosszat.” Vagy: „Jelszavam: jöt cselek-szem, es nem felek senkitöl.” Vagy: „Egykor majd vällalom Isten elött mindazt, amit tettem.” Tudjätok-e, hogy az ilyen beszed a legnagyobb öncsaläs? Nemreg utaltam arra, hogy milyen na-gyot vältozott a vilag azöta, hogy Jezus elmondta ezt a törtenetet. Mennyi mindent fölfedezett az ember! Feltärta a termeszet a maga titkait! Milyen nagy fölledezesek születtek a technika, a biolögia, az orvostudomäny teren! Csak egyvala-miben nem jutott az ember semmivel elöbbre: tulajdon szrvenek ismereteben. Ugyanugy hazu-dik ma is önmaganak es Istennek, mint Jezus koräban: „Soha nem szegtem meg parancsodat.” Mas az ujonnan született ember! David azt mondja: „Egyedül ellened vetkeztem!” (Zsolt 51,6). Mözes joedig: „Magad eie ällltod bünein-ket, titkolt vetkeinket orcäd vilägossäga eie” (Zsolt 90,8). Pal: „A bunösök... között elsö va-gyok en” (11 im 1,15). Jänos: „Ha azt mondjuk, nincsen bününk, önmagunkat csaljuk meg” (ljn 1,8). Jo nehäny eve törtent, hogy meglätogattam egy közel nyolcvaneves ferfit. „O - mondta -, testileg mär nagyon rossztd ällok. Ha valaki ilyen öreg, nyugodtan meghalhat.” „ All j! -mondtam -, hogy valaki nyugodtan rneghalhat-e, az nem az eletkorätöl függ, hanem attöl, hogy van-e Istennel bekessege.” „Ezen a teren jöl ällok - velte az öreg -, sohasem loptam, az O pa-rancsait soha ät nem hägtam. Mindig megtettem kötelessegemet...” Erre azt feleltem: „Ön tehät ezen a teren igen jöl all. En csak feie olyan idös vagyok, mint ön. Lelkiismeretem azonban oly sok mindent elem tär, ami nein helyes, ezert bol-dog vagyok, hogy van Udvözitöm.” Erre elgon-dolkodott. „Igen, igen, ha jöl meggondolom, az en eletemben sem volt minden ügy, ahogyan kellett volna.” Es ezutän - bünvalläs következett. Es most mär kereste - es megtalälta a bünösök Megvältöjät. Tehät: az üjonnan nein született ember azt mondja: „Soha nein szegtem meg parancsodat.” Az üjonnan született pedig: „Bünös vagyok - de megkegyelmezett bünös.” ,,Te sohasem adtäl nekem meg egy kecskegidät sem...” Ez az ember semmit nein lät, amit meg kelle-ne köszönnie apjänak. Amire vitte, es amije van, azt önmagänak köszöni. Igen, ez a termeszeti ember beszede. Nincs megköszönni valöja Isten-nek. Ha egeszseges, akkor eröteljes terme-szetenek köszöni. Asztalhoz ül, kanalazza a levest, es nevetsegesnek talälnä, ha valaki meg-kerdezne töle, hälät adott-e mär erte Istennek imädsägäban. Ha jöl megy neki, akkor dicsek-szik azzal, hogy milyen ügyes. Ha rossznl megy sora, csodälkozva kerdi, hogyan engedheti meg Isten. Nein, nincs mit megköszönnie Istennek. Mas az üjonnan született ember! Nein fbgy ki a hälaadäsböl. TLidja, hogy eieret, egeszseget, täp-lälekät es ruhäzatät mennyei Atyjänak köszönheti. Es hälät ad erte. Hälät ad a napsütesert es az esöert. Bizony, hälät ad meg a megpröbältatäsokert is (Rom 5,3), inert tudja, hogy azok is üdvössegere välnak. Es mindenekelött megköszöni, hogy Is-ten odaadta a Fiät. Hiszen vele együtt mindent megad nekünk: eletet, bekesseget, bünbocsäna-tot, remenyseget, örök eletet, örömet, vigaszt, eröt. Az üjonnan nein született ember azt mondja: „Sohasem adtäl nekem meg egy kecskegidät sein...”. Az üjonnan született ember pedig: „Az Ur Jezusban mindent megadtäl nekem.” Hogyan beszelünk mi? NYILVANVALOVA LESZNEK A SZIVEK Amikor pedig megjött az a find, aki paräzna nökkel tekozolta el vagyonodat, levdgattad neki a hizott bor-jüt. Lukäcs 15,30 Egy idös keresztyen ferfi talälkozott egyszer egy fiatalemberrel, aki hevesen panaszkodott eletkörülmenyei miatt. Elviselhetetlennek mondta azokat. Az öreg megkerdezte: „Imädkoztäl mär, hogy Isten szabaditson meg belölük?” „Nein - mondta a fiatalember azt meg nein tettem.” „Nos, akkor tedd meg.” Nehäny hönap mülva ismet talälkoztak. A fia-talember egeszen meg voll vältozva. Az öreg megkerdezte: „Nos, megszabadultäl eleted sü-lyos körülmenyeitöl?” „Nein - felelte az ifjü -, meg bennük vagyok. De megis segitseget kap-tam. Idöközben ugyanis megismertem tulajdon szfvemet, es a Megvältönk szi'vet.” Sajätos välasz! Szeretnem azonban megmon-dani, hogy nagyon jö välasz! Akärmilyen hely-zetben vagytok is, akärmilyen szükseg szorongat titeket, akärmilyen fäjdalmak kmoznak - szä-rnunkra a valösägos segftsegnek csak egyetlen ülja van: meg keil ismernünk tulajdon szivünket es Megvältönk szrvet. Ebben segft mai igenk. Az idösebb fiü szive Elöre megmondom, milyen celt akarok elerni. El akarom mondani, hogy az ember szive go-nosz, eladva a bünnek. Oly gyakran hallom: „Hinni keil az emberek jösägäban.” Erröl Isten Igeje mit sein tud. Isten Igeje sokkal inkäbb azt mondja: „Ismerd meg szived gonoszsägät es romlottsägät, läsd meg vegre gonosz es elveszett ällapotodat, es terj meg!” Evekkel ezelött csalädlätogatäsaim sorän bc-mentem egy lakäsba, ahoi nagyon ingerült Fia-talemberrel talälkoztam. „Kifele” - kiältotia, ahogy meglätott. „Nos, miert?” - kerdeztem. Er- re üvöltve folytatta: „Elvesztettem az emberiseg-be vetett hitemet. Azt ön sem tudja nekem visszaadni.” „Keblemre, barätom!” - kiältottani. „Összeillünk mi ketten! En is mär regen elvesztettem az emberisegbe vetett hitemet!” „Igazän? Pedig önnek kötelessege, hogy megtartsa azt!” „Nein!” Azutän leültünk egymäs melle, es meg-mutattam neki, hogyan tärja fei a Biblia az em-ber elveszett es bünös voltät, ügyhogy az ember valöban elveszfti az önmagäba vetett hitet, es ehelyett megtalälja a jobb hitet az Ur Jezusban. Es most nezzük a peldäzatbeli idösebb fiüt. Milyen vak önmagäval szemben! Büszken jelenti ki: „Lätod, liäny esztendeje szolgälok neked, so-ha nein szegtem meg parancsodat.” Ilyennek lät-ja önmagät. De hogyan lätja 6t az Atya? Elöször is tökeletesen szeretetlen embernek! Azt mondja a fiü: „Amikor pedig megjött ez a fiad...” - „Ez a fiad...”. Hat nein testvere volt neki? Mit jelentsen ez a jeghideg beszedmöd! De mi vajon mäsok vagyunk? Az ember szfve oly szeretetlen, oly kökemeny, oly jeghideg. Es toväbb! Hogyan is mondja ez az idösebb fiü? „Amikor megjött ez a fiad, aki paräzna nök-kel pazarolta el vagyonodat...”. Az egesz törte-netben idäig meg sehol nein lättnk a tekozlö fiü bünet ilyen brutälisan, gyülölködoen kiemelve. Idäig mintegy csak utaläs törtent rä. De ez a fiü elöhozza; ez az ember, aki teljesen vak sajät bü-nevel szemben. Ö igen, ilyenek vagyunk! Tulajdon cgbekiältö bününket nem akarjuk meglätui. De a mäsok bünet - azt nagy elvezettel ecseteljük. Ime, ilyen az itelkezes szelleme! Azutän a birtokläsi vägy! Az idösebb fiver meg csak meg tudta volna bocsätani a hetedik paran-csolat megszegeset. De hogy a penzt is eltekozol-ta, azt nem. Mennyire megkötöz minket is ez az erzület, amely abban keresi boldogsägät, amit halälunkkor ügyis itt keil hagynunk, s amely megveti az örök javakat. Szerencsetlenseg, itelkezes, anyagias erzület -Ime, a bukott ember jellemzöi. De a legszomo-rübbat meg nein is mondtam: megvetjük azt, ami pedig egyedül kepes megszabadftani minket, megvetjük Istennek Jezus Krisztusban meg-jelent kegyelmet. Megvetöen mondja ez a fiü: „Ennek a te züllött fiadnak levägtad a lnzott bor-jüt.” S miközben az Ur Jezus ezt mondta, räne-zett a farizeusokra, akiknek ajkan meg oft voll a güny: „Ez bünösöket fogad magähoz, es együtt eszik velük.” A termeszeti ember szämära a kegyelem nem-csak unalmas, hanern megvetendö is. Mi mindennek keil megtörtennie egy szivvel, amig megismeri önmagät, büneit, es raehezik Is-ten kegyelmere! A fiatalabb flü szive Egyenesen klnos, hogy erröl beszelnem keil. De hat ez a helyzet: a kisebb fiü szlvet itt vilä-gltja nieg teljes fennyel az Ige: „...paräzna nök-kel tekozolta el a vagyonodat”. Ime, az a hataloin, amely fiatalok es öregek szlveben egyaränt uralkodik es tombol: a paräznasäg. Ezen a ponton korunk mindenesetre tülhaladja Jezus peldäzatät. Mindket fiü tudta, hogy a paräznasäg bün. Korunk ezt mär nein ismeri el bünnek. Ezen a teren szabad utat nyitott. Es ezert keil nekern mint Isten Igeje hirdetöjenek, Isten igaz-sägät is hirdetnem. A nemi kapcsolat a häzassäg-hoz tartozik. A häzassägon klvüli es elötti nemi kapcsolatot a Biblia paräznasägnak nevezi. Es Isten Igeje komolyan figyelmeztet: „A paräznäkat es häzassägtöröket pedig Iteletevel süjtja Isten” (Zsid 13,4). Azt hiszem, Isten nagyon sok keresz-tyen fiatalt is meg fog Itelni. Bärcsak ezen a teren nagy vältozäs következnek be a szlvekben! Az Ur Jezus meg azt is mondja: „Aki elbocsätja feleseget, es mast vesz el, häzassägtörö, es aki ferjetol elbocsätott asszonyt vesz el, szinten hä-zassägrörö” (Lk 16,18). Es most megismetlem: „A paräznäkat es häzassägtöröket pedig Iteletevel süjtja az Isten.” A fiatalabb fiü ättört minden akadälyozö falat, es szabad utat engedett szenvedelyenek. Ettöl nagyon boldogtalan lett. Es ma is Igy van, hogy eppen ez a bün az, ami az embert nagyon bol- dogtalannä teszi. De ez meg nein vezet el a szlv megvältozäsähoz. A tekozlö fiü szrveben csak akkor ment vesjbc , o vältozäs, amikor fölismerte: vetkeztem. Es ezt meg is vallotta apjänak. Eppen ezen a teren lett korunk szerfölött bu-nös. Es Bäläm büne belopakodott Isten nepebe. Nein akarunk mi is meinend? o Terj meg! - erre ker az Isten menekülj szeretetehez! Hidd el, mäs megoldas nincsen, O az, aki veled erez! Tärd ki szivedet elotte, fajdalmadat modd el neki, gynlladt sebcd ne kendözd be, a gyögyh't csak O ismeri! Egyetlen nt az O szlvehez: nincs mäs teendö, meg keil terned! Az Atya szfve Felelmetes dolog bepillantani az emberi sziv-be! Es aki csak a maga szlvet ismeri, az ketsegbe esik. De - milyen dräga dolog egy pillantäst vet-ni Isten, az Ur Jezns szlvebe! Az idösebb fiü szemrehanyast akar tenni apjänak. Es megis - a kegyclem dicsösege: „Amikor pedig megjött ez a fiad... levägattad neki a hfzott borjüt.” Fejezetünk elejen a farizeusok is szem-rehänyäst tesznek az Üdvözltönek, es ezt mondjäk: „Ez bünösöket fogad magähoz.” Igen, ezt teszi, es häla legyen erte! Söt, nemcsak magähoz fo-gadja öket, hanem megfizetett minden bünü-kert, minden büntetest elhordozott a kereszten. Megtisztftja es szabaddä teszi öket, es meghivja örökke tartö ünnepi lakomära. Milyen szlve van a mi Megvältönknak! Any-nyira ismer minket, hogy nem taläl bennünk semmi szeretetre meltöt. Es megis - szive minden vägya, hogy hozzä jöjjünk. Befejezesül azonban hadd figyelmeztessek: egy megätalkodott bünös, akit Isten fteletere fi-gyelmeztettek, egyszer igy günyolödott: „Isten-nek meg keil bocsätania, hisz ez a mestersege.” Nem, nem igy van! Istennek egyältalän nem keil megbocsätania. Istennek az Ur Jezusban megje-lent kegyelme csak azok elött tärul fei, akik Ot felik, akik az igazsägböl valök, es akik megter-nek. Az ilyeneknek valöban akadälytalanul nyit-va all. DÖNTES ELÖTT ÄLLÖ EMBER O azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy; es mindenem a tied. Lukdcs 15,31 Megrenditö kepet tär itt elenk a Biblia: Ott kfvül van a nagyviläg, amelyben a tekozlö fiü boldogtalannä lett; a viläg, ahogyan ma is ismerjük, kepmutatö, csäblto, tele csalärdsäggal es boldogtalansäggal. Es itt az atyai häz. Vigado-zäs es enek hangzik, mert hazatert a tekozlö fiü: Jezus Krisztus Gyülekezetenek eneke. E ket viläg között all egy ember: az idösebb fiü. Idäig magätöl ertetödöen az atyai häzhoz tar-tozott. De inost egyszerre minden megvältozott. Az atyai häz mär nein fzlik neki többe. Es ott äll, mereven, zärközottan, es megis ingadozva. Szive melyen a kiältäs: „Hagyd ott az apät! Mit akarsz meg näla?” Egy mäsik hang azonban öva inti. Egy ember döntes elött! Sokan hasonlftanak hozzä! Valakinek borzalmas nehezet keilen ätel-nie. Es most läzad: „Ha Isten ezt tette velem, en szakltok vele.” Vagy egy mäsikat teljes erövel csalogat a viläg gyönyörüsege: „Hät ne azt te-gyern en is, mint a többiek? Ezek mind mär re-ges-reg szakitottak Isten rendjevel.” Ugy äll az ember döntes elött, mint az idösebb fiü. De ekkor az apa odalep hozzä. Es amit neki mond, mindazoknak mondja, akik el akarjäk hagyni Ot. „Fiam...” Ezzel a szöval emlekeztet minket az Ür Jezus arra, hogy voltakeppen kie vagyunk jog szerint. „Fiam”. Igen, az Ürnak joga van ränk. Es aki otthagyja Ot, az az egesz eletet valami felelmetes jogtipräsra epfti. Istennek, Jezus Krisztusnak joga van rank. Megpedig kettös alapon: elöször is O teremtett, O hrvott eletre minket. O ad nekünk eletet es leheletet. Ezert az övei vagyunk. Mäsodszor, megväsärolt minket. A legdrägäbb arat fizette: a veret ontotta ertrink. „Aron vetettetek meg” -mondja Isten Igeje (IKor 7,23). Ezert egyedül neki van joga, hogy rank tegye kezet, es azt mondja: „Enyem vagy.” Van egy kis gyermekdal. Arröl szöl, milyen az, amikor egy kisgyermek önällösitja magät, es el-megy hazulröl: „Es a kis Jancsika elment egyedül a nagy vilägba...”. O, de häny ilyen kis „Jancsika” van manapsäg, akik oly magabiztosan - es nevetsegesen otthagyjäk Üdvözitojüket. Ez a dolog azonban tragikus. Ezsaiäs pröfeta panaszkodott egyszer, es en vele panaszkodom: „Az ökör ismeri gazdäjät, a szamär is uränak jäszlät, de ...nepem nein ert meg engem” (Ezs 1,3). Ezzel azt fejezi ki Isten Igeje, hogy az az ember, aki az Ur Jezusnak hätat fordlt, ostobäbb, mint az ökör es a szamär. Az elfutott szamär hamarosan üj gazdära taläl. Es a jezus Krisztus nelkül elö ember is taläl mäs urakat. Erröl sok mindern lehetne elmondani. Csak körül keil neznetek, es bösegesen talältok szemleltetö anyagot. „Fiam” - mondja az apa. Az eredeti görög szö-vegben itt egy nagyon gyönged szö talälhatö, amely tulajdonkeppen azt jelenti: „gyermekem”. Az Ur Jezus gyöngeden teszi rä az imädkozö em- berre az ätvert kezet, es azt mondja neki: „Isten gyermeke vagy. Ezt nein vitathatod! Ezert mondj rä boldogan igent!” ,,Te mindig velem vagy...” Ezzel az apa emlekezteti idösebb fiat az elmült idökre. Mintha azt mondanä: „Nezd, a te öcsed nein volt mindig velem. Es milyen nyomornlt, boldogtalan es bünös lett ennek következteben. De te mindisr velem vokal.” Es ezzel emlekezteti O fiat mindarra, ami volt, az apai häzban eltöltött szep oräkra. Mennyi öröm es bekesseg volt ak-kor! Aki az Ur Jezust el akarja hagyni, annak tisz-täban keil lennie azzal, mit hagy maga mögött. - Talän hivö edesanyäd volt. Emlekszel-e meg, hogy megnyugodott kicsiny szlved, amikor együtt enekeltetek: „Jezns Krisztus baränykäja vagyok, ezert sztvem örömtol ragyog, hogy ilyen jö päsztorom van...”. Ezt a „Jö Päsztort” akarod hat elhagyni, es magadnak akarod megkeresni a „legelödet”? Ehen halsz majd a viläg pusztasägä-ban. Emlekszel meg talän, amikor ezt enekelted: „Mondjatok akärmit, Jeznse vagyok, bun, viläg nein csäbft, vele maradok”? Hogyan dobogott if-jü szived. Es akkor öszinten tgy is gondoltad. Es ez most mär nein ervenyes? Talän tagja voltäl egy keresztyen ifjusägi kör-nek. Milyen szep volt, amikor együtt enekeltetek az Ür Jezusröl szölö enekeket! Es erezted, hogy egyedül Jezus Krisztus teheti boldoggä es vi-dämmä az ifjüsägot. Es amikor bajban voltäl, gondok terheltek, ak-kor tudtad, hogy hovä siethetsz segftsegert. Ismerted a Mestert, aki segkeni tud. Meg-könnyebbük a szrved, amikor hozzä siettel! Hat nem kell-e megvallanunk, hogy eletünk legjobb es legboldogabb öräi azok voltak, ame-lyeket az Ür Jezussal együtt töltöttünk. „Fiam, te mindig velem vagy...” - mondja az apa. Es akär folytathatnä is a kerdest: „...es most mindent el akarsz hagyni? Mindez nem jelent többe szämodra semmit? Tudod-e, hogy mit kapsz erte cserebe?” Igen, mit kapunk Jezusert cserebe? Megmon-dom neked. Azt kapod cserebe, hogy az Ür Jezus most mär fgy szöl hozzäd: „Most mär soha többe nem vagy velem!” Az örökkevalösägban Jezus Krisztus nelkül! Az örökkevalösägban tävol töle! Az örökkevalösägban Istentöl tävol, töle eltaszk-va! Ez a pokol! O, bärcsak mindazok, akik az Ür Jezusnak hä-tat akarnak fordftani, tisztän lätnäk, hogy miröl van szö: üdvösseg vagy kärhozat. Aki ezt vilägo-san lätja, az elmondja Aszäffal: „De en mindig veled leszek, inert Te fogod jobb kezemet” (Zsoll 73,23). ...es mindenem a tied” 11 Ott all az apa az idösebb fia eiölt, es az apa azt mondja: - Panaszkodsz, hogy nein kaptäl egy kecskegidät sem, hogy barätaiddal inulass. O, fi-am, tisztän rajtad mülott. Nein erezted igazän otthon magad. Hiszen csak el kellett volna ven-ned. Mert ami az enyem, az a tied is.” Sokan vannak, akik azert hagyjäk el az Ur Jezust, mert ügy velik, nein kaptak töle semmit. Ha nälunk is ez a helyzet, ez tisztän rajtunk mü-lik. Akkor mi sem voltunk igazän Jezus Krisztus-sal együtt. Läsd meg, mit ki'näl nekünk az Isten Fia: „Ami az enyem, az a tied is.” Ez az Ige meg egyszer elöfordul a Bibliäban. Akkor azt mondja az Ur Jezus Istennek: „Ami az enyem, az mind a tied, es ami a tied, az az enyem” (Jn 17,10). Tehät: Isten teljes gazdagsäga Isten Fiäe. Es most nekünk mondja: „Ami az enyem, az mind a tied!” Aki ezt hitben elfogadja, az ügyszölvän Isten örököse lesz. Ez az evangelium. A Biblia gyakran mondja, hogy Krisztus ältal Isten gyermekei es örökösei leszünk. Sok mindent elmondhatnek, hogy tnilyen gaz-daggä välunk ezältal. Ezzel sohasem lennek kc-szen. Csak annyit szeretnek mondani: A märtirok jöl tudtäk, miert mennek inkäbb a halälba, sem-hogy Isten gyermekeinek örök gazdagsägäröl le-mondjanak. Mindenki szeresse, amit akar, En Jezus Krisztust szeretein, O a celom. MEGHIVÄS AZ ÖRÖMRE Vigadnod es ömlnöd kellene. Lukäcs 15,32a Ismeritek azt a megrendltö lelräst, amelyet a Biblia ad Mözes 2. könyveben a törvehyadäsröl? Ott all az öszövetsegi gyülekezet a Smai-hegy köriil. Sok nap öta lätjäk mär a hatalmas, szaka-dekoktöl meghasogatott, magänyosan ällö hegy-öriäst. Most azonban ezerszeresen felelmetesebb lätvänyt nyüjt. Az egesz hegy füstölög. Sötet fel-hö boritja be. Es a felhöböl mennydörges hallat-szik, rettenetes villämok cikäznak. Az egesz hegy reng. Es akkor erös kürtzenges hangzik fei. A Biblia fgy mondja: „...mert leszällt rä tüzben az Ur” (2Möz 19,18). A nep megrettenve häträl, es tiszteletteljes tävolban marad. De Mözes felmegy a felhöbe. Es azutän Isten elmondja az O paran-csolatät: „Ezt tedd, ezt ne tedd...” Ez az isteni szö hangzik felenk is igenkböl. De - milyen barätsägos es kedves, milyen kegyelmes es vidärn ez a „keil” az Ujszövetsegben! „Vigad-nod es örülnöd kellene.” Ugye barätsägos pa-rancsolat. Lässuk közelebbröl. Istenünk leleplezi a szivet Isten jöt akar nekünk. Szeretne, ha vigadnank es örülnenk. Es ha nein vigadunk es örülünk, akkor erröl nein Isten tehet. Isten a javunkat akarja. A Biblia az öröm könyve. Amikor Isten az einbert tereintette, neki adta a gyönyörü Eden-kertet. Es legelsö paran-csa Igy szölt az emberhez: „A kert ininden fäjäröl szabadon ehetsz” (lMöz. 2,16). Örömöt es jöletet adott nekik. Nein Isten tehet arröl, hogy jött a büneset, hogy az ember elszakadt Istentöl; hogy az ördög befolyäst nyert az ember fölött; hogy bevonult a vilägba a bün, a szenvedes es a haläl. Nein, erröl nein Isten tehet. O jöt akart nekünk. Es meg ina is jöt akar nekünk, egy bukott vi-läg gyermekeinek. Isten Igeje szinte ininden lap-jän azt hirdeti: Esten celja, hogy vigadjunk es örüljünk. A viläg emberei nein hiszik ezt. Istenünket sö-tet, komor Istennek tartjäk. Gyermekeiröl pedig azt mondjäk, hogy „keserüek” - „savanyüak”. Evangeliumät nyomasztö dolognak tartjäk. amelyben megfullad ininden eletöröm. Kevesse ismerik ezek a Bibliät! Hiszen mär az Oszövetsegben is meg van Irva: „Ugy örülnek szlned elött, mint aratäskor szoktak örülni, aho-gyan vigadnak, ha zsäkmänyt osztanak” (Ezs 9,2). Az Ujszövetsegben pedig halljnk az angya-lok örömeneket; halljuk, ahogy Pal felszöllt: „Örüljetek az Urban mindenkor!” (Fil 4,4). Es pillantäst vethetünk az uj vilägba, amelyben Is-ten „letöröl minden könnyet a szemükröl” (Jel 21,4). A Biblia az örömröl szölö könyv. Mindenesetre ez nein olyan felszlnes öröm, mint amilyent a viläg szeret. Olyan, mint az el-rejtett kincs, amelyet fei keil kutatni. Az embe-rek pedig az olyan örömet szeretik, amelyet gyorsan meg lebet väsärolni, akär a mozijegyet. Aztän - olyan is az! Az az öröm, amelyet Isten szämunkra elgon-dolt, egeszen mäs. Althoz az örömhöz, amelyet a tamtvänyok Krisztus feltämadäsakor äteltek, csak akkor jntottak, miutän äteltek a nagypente-ket. Az Urban valö örömhöz es vigadozäshoz csak akkor jutunk el, ha elözöleg bunbänattal Krisztus haläläba adtuk magunkat. Es az eljö-vendö viläg örömehez sok nyomorüsägon ät ve-zet az Ur. „Akik könnyezve vetettek, ujjongva aratnak majd” (Zsolt 126,5). De - Isten szändeka velünk, hogy vigadjunk es örüljünk. Miert nem vigadunk es miert nem örülünk? Ott äll az idösebb fiü apja elött. Area sötet. Nem, 6 egyältalän nem vigad es nem örül. Es miert nem? Mivel ellenszegül az apa akaratänak es szändekainak. Es közülünk is sokan nem vi-gadnak es nem örülnek. Es miert nem? Mivel ellenszegülnek az Atya akaratänak es szändekainak. Elmondok most egy kis törtenetet a finn Wre-de Matild bärönöröl, aki oly sokak äldäsära lett. Egy napon csöngettek näla. Ajtöt nyitott es az ajtö elött ott ällt egy cigänyasszony, es felajänlot-ta a szolgälataii: jövendöt tud mondani. Wrede Matild bevitte a häzba, es etelt tett elebe. Azutän azt mondta neki: „Maga azert jött, hogyjösoljon nekem. De elöször en fogok jövendöt mondani.” Azutän a cigänyasszony szemebe nezve folytatta: „Lätom, hogy magät Isten arra teremtette, sok jö kepesseggel, hogy derek ember väljek magä-böl. Csakhogy most a legjobb uton van afele, hogy tönkretegye az eletet. Felrevezeti az embe-reket, lop, hazudik es csal. De elegedetlen ön-magäval, es ällandö felelemben el. Nein igy van?” A cigänyasszony erre sind kezdett, es azt mondta: „Igy van!” Es Wrede Matild megmutat-ta neki a megteres utjät, amely az eletre vezet. Altogyan Wrede Matild tudott, ugy en is tu-dok jövendöt mondani. Sokan vannak itt, akik gonosz utakon järnak, es olyan dolgokat tesznek, amelyek Istennek nein kedvesek. Lelkiismeretü-ket pedig elnenntjäk. Csakhogy rossz lelkiisme-rettel nem lehet vigadni es örülni. Es vannak itt olyanok is, akiket Isten rögös utakon vezet. Szlvük pedig läzadozik az Ur el- * Eletrajza magyarui is megjelent „Foglyok angyala” ci'mmcl az Evang61iumi Kiadö gondozäsäban. len, es vezetese eilen, fgy sein lebet vigadni es örülni. Es vannak itt olyanok, mint az idösebb testver. Ezeket mär regöta hlvogatja a Szent Szellem az Üdvözftöhöz a kegyelem orszägäba. Ok azonban ellenszegülnek. Ezek az önigazsägukban öntel-tek. Nein akarjäk Krisztus veret. Märpedig aki ellenäll a Szent Szellem vonzäsänak, az nein lud vigadni es örülni. Hogyan lehetünk vigadozök es örvendezök? Peldäzatunk vilägos es egyertelmü välaszt ad erre: csakis Isten kegyelme ältal, amely megje-lent Krisztusban a bünösökert. Vigadnunk es örülnünk keil, amikor lätjuk, hogyan fogad be es vältoztat meg Istennek ben-ne megjelent kegyelme egy elveszett, tekozlö bü-nöst. Mennyivel inkäbb keil vigadnunk es örülnünk, ha önmagunkon tapasztaljuk ugyanezt. Minel idösebb leszek, annäl inkäbb lätom: sein a viläg mulandö dolgai, sein a kötelesseg hüse-ges teljesftese nein vidämft meg igazän minket. Csak az ad nekünk örök örömet, ainit egy szep vers fgy fejez ki: Nagy irgalomban reszesedtem, En elveszett erdemtclen. Csodälom ezt, hisz gögös szivem Vakon nein vägyott rä sosem. De most mindegyre zeng dalom: Legy äldva, dräga irgaloin! Ez az öröm megmarad meg a legnagyobb szüksegben, a halälban is. Arnikor a legutöbbi häboruban egy fiatal is-merösöm elesett, a parancsnoka megfrta, mik voltak utolsö szavai: „Meghalni nein rossz. Szep dolog az Ur Jeznssal järni az eletben, es vele egynek lenni.” Istennek Jezusban megtapasztalt kegyelme megvidämft es megörvendeztet meg halälunkban is. TANULJUNK MEG HELYESEN LÄTNI Ez a te test\>eved megholt es fellämadott. Lukdcs 15,32b Az Ur Jezus Betsaidäba erkezett. Ott üjra kö-rülvettek az emberek: ki'väncsiak, segftseget ke-rök, gyögyulni vägyök. Es a tömegen ät egyszer csak elebe vittek egy vak ferfit. „Uram, gyögyitsd meg!” Es mindenki a nyakät nyüjtogatta, egye-sek a falak kiallö köveire älltak, hogy lassäk a csodät. Büveszmutatvänyt „belepödfj nelkül” -gondoltäk. Az Udvözitö azonban kezen fogta a vakot, es kivezette a falnböl. Almelkodva nezett utännk a tömeg, ahogyan mentek: a dicsöseg Ura kezen fogta ezt a nyomorult, elesett embert, es kivezet-te a magänyossägba. Azutän Jezus Krisztus mindket kezet a vak sze-mere helyezte: „Lätsz-e valamit?” - kerdezte az Ur. A vak fölnezett. Area földerült. Mär vilägos-säg derengett szeme elött. Lätta a csöndes utat, amelyen jöttek, es amelynek vegen ott tolongott a tömeg. De meg csak homälyosan lätta öket. „Ugy lätom az embereket, mintha fäkat lätnek, amint järkälnak” - felelte Jezus kerdesere. Ezzel azonban nein erte be az Ur. Helyesen lässon az ember! Ez az O akarata. Meg egyszer rätette kezet a vak szemekre. Es ekkor - ekkor mär helyesen lätott a ferfi, lätta ott az embereket, es lätta a gyögyitöjät, aki elötte ällt (Mk 8,22-26). Nekünk is helyesen keil lätnunk. Ezt jelkepe-sen ertern. Mai igenk nein mäs, mint kiserlet, hogy megtamtson bennünket helyesen lätni. Helyesen keil lätnunk felebarätainkat Gondoljuk meg egyszer vegig a helyzetet, amelyben az Ige elhangzott. Az idösebb fiü otl ällt az atyai häz kapuja elött. Area sötet voll es bosszüs. Sziveben harag es megvetes tombolt öccsevel szemben. „Ez a fickö egyre csak izgal-mat okoz. Elöször egyszerüen lelep. Azutän el-veri minden penzet. Es most kolduskent hazajön. Es az öreg meg ünnepelyt rendez tiszteletere!” Azutän a dühös fiü elött inegäll az apja. Fel-beszakitja haragos gondolatmenetet. „Te! -mondja - hiszen ez a testvered! Es te nem is tudod, valöjäban milyen mely nyomorusägba ke-rült: halott volt. Es azt sein sejtcd, hogy mi tör-tent vele: megelevenedett!” Igy akar megtamlani minket is a Megvältö ar-ra, hogy az embereket helyesen lässuk. Hiszen mi csak ugy lätjuk öket, mint a vak, aki elöször azt mondta: „Ugy lätom az embereket, mintha fäkat lätnek.” Mi embereket lätunk, honfitärsa-kat, bajtärsakat, szomszedokat, barätokat, ellen-segeket... „Bizony - mondja Jezus meg kellene lätnod, hogy ezek mind fitestvereid es notestvereid. Es ugy kellene öket lätnod, hogy verzik a szrved, amikor a halälban vannak, es ujjong, amikor megelevenednek.” Kain ezt mondta: „Talän örzöje vagyok en a testveremnek?” Igy älltink mi mindnyäjan. Kai-nok vagyunk. Talälkoztam egyszer egy öreg fer-fival. „Hogy van?” - kerdeztern. Azt felelte: „Olyan magänyos vagyok.” Pedig olyan häzban eit, ahoi rajta kivül meg legaläbb ötvenen lak-tak. De senki nem vette eszre, hogy ott el köztük egy magänyos testver. Arra, hogy mennyire nem lätjuk magunkat helyesen, akkor jöttem rä, amikor egy liatal-ember öngyilkos lett. Es senki sein tudta, miert. Hiszen voltak szülei, barätai, lclkesze. Hät senki nem vette eszre, milyen terhet hordoz titokban ez a fiatalember? Nem! Mindenki csak önmagä- val törödött. Helyesen keil lätnunk az embere-. ket! Bärcsak megtanulnänk ezt! A vad Krisztus-gyülölö talän csak egy eltevedt fiü, aki nem talälja a hazafele vezetö utat. Veszekedö szom-szedod talän csak szeretetre vägyö ember, aki idäig mindenkiben csalödott. „Ez a te testvered” - inondja a peldäzatbeli apa. „Ha szeretned, akkor lätnäd, milyen nyo-morüsägban volt, es hogyan menekült meg.” -„Ha szeretned...” Csak az lätja helyesen a rnäsi-kat, akiben szeretet van. Tudok egyvalakiröl, aki merhetetlenül szeret minket. Es ezert egeszen inegert ininket, es is-mer bennünket a melysegben. Ez az Egyvalaki Jezus, Isten Fia, aki testverünkke lett. Helyesen keil lätnunk a vilägot A tekozlö fiu annak idejen elindult a nagyvi-lägba. O, milyen szep is volt a viläg! No, nem az a viläg, amelyet Isten teremtett. Nem, az a viläg, amelyet az ember alakftott ki magänak. Nem a felkelö nap pompäja, ahogyan milliönyi harmatcseppen csillog. Nem a csöndes erdei tisz-täsok, nem az eröfelben levö büzamezök, ame-lyek fölött pacsirtäk enekeltek. Ugyan mär! Mikor a tekozlö fiü nekiindult a vilägnak, egeszen mäs vonzotta: a viläg, ahogyan körülöttünk lätjuk, nagyvärosok, erotika, törzsasztalok, gyö-nyörüsegek, mozi, emberek, üjdonsägok, kocs- mäk. Milyen tarkän csillogott ez a vilag! Milyen szep is voll! Sohasem kerdezte meg apjät, mi a velemenye erröl a vilägröl. De inost meghallotta - ha ugyan odafigyelt - kerdes nelkül is: ez a tarka viläg -slrverem. „Testvered halott voll” - inondja az apa. LäUnk-e mär a vilägot ilyen szempontböl? Milyen fontoskodöak is az eniberek a magnk üjltäsaival. A legüjabb divat! A legüjabb frizura! Es a släger! Es a film! Es in valami tönern! Es ott is! Es hogy figyelik egymäst! Hogy hajszoljäk a dicsöseget! Es hogyan eheznek a kapcsolatok-ra! S közben az ellätäs gondjai! Es valaki valahol mindig csödbe kerül! Mär aludni sincs idejük, olyan elevenek az eniberek. Vasärnapröl mär szö sein lebet! Hat nein eleven viläg ez? Es akkor jön Isten Igeje, mindezt felresöpri, es azt mondja: halot-tak, halottak bnneikben es vetkeikben es Istentöl valö tävolletükben. Halott eniberek, halottak Isten szämära, halott cselekedetek ältal hajszoltak: „Ez a te testvered meghalt.” A Biblia azt mondja: „Ne szeressetek a vilägot!” (IJn 2,15). Mire jön a felhäborodäs: „Mi-csoda vilägtagadö könyv!” Mit feleljünk erre? Ezt: szegeny viläg! Senki sein szeret ügy teged, mint mi, keresztyenek. Isten elött közben is jä-runk erted. De lenyeged nein tetszik nekünk! Az Ur Jezus megtanltott minket, hogy ezt az tigy-nevezett vilägot helyesen lässuk. Aki megtanult helyesen lätni, az helyesen erti meg az Iget: „Ne szeressetek a vilägot.” Mert ugyan mikent is sze-rethetnenk a halält es a haläl lenyeget, ha egy-szer mär ismerjük az eletet? Ez az eiet azonban a Fiüban van, aki Istennel kiengesztel minket. Helyesen keil lätnunk Isten erejet Peldäzatunkban az apa elmondja azt a nagy vältozäst, amely a tekozlö fiüval vegbement, megpedig egyetlen hatalmas mondatban: „Meg-halt es feltämadott.” Ezt munkälja tehät az evangelium, amely Is-tennek Jezusban megjelent kegyelmeröl szöl: feltämasztja a halottakat. Ha a Biblia nyelvet meg akarjuk erteni, rneg keil tanulnunk mäskent gondolkodni. Mi „ha-läl”-nak nevezzük azt, ha valakinek megäll a szrvverese. O, mondja Isten Igeje, ez a haläl le-nyegtelen. Hiszen a viläg embere mär regen ha-lott Isten szämära. Ez csak az ntolsö lepes az Itelet feie. Es ha Isten megvältott gyermeke hal meg, az azt jelenti, hogy teljesen elnyeri az örök eletet. - Mi tehät a „haläl” a Biblia szerint? A haläl a meg nein tert ember termeszetes ällapo-ta. Termeszettöl fogva halottak vagyunk büneink-ben, vetkeinkben es ertelmünk cselekedeteiben. De azt mondja igenk: feltämadhatunk, megpedig Istennek Krisztuban megjelent evangelin-ma ältal. Ez az evangelium a legerösebb hatalom. Pal azt mondja: „Nem szegyellem az evangeliu-mot, hiszen Isten ereje az” (Rom 1,16). A görög szövegben igy olvassuk: „Esten dünämisza”. Ugyanaz a szö az, mint a „dinamit”. A vilägnak olyan dinamitja van, amellyel ölni tud. Nekünk olyan dinamitunk van, ainely feltämaszt. Bärcsak helyesen ertenenk az evangeliumot! Talän van ottlion Biblia a könyvespolcon; szep fekete kötesben, aranymetszessel! Es azt gondol-juk: regimödi, de tiszteletre meltö könyv. Jö val-lästankönyv a gyermekek szämära, es vigasztaläs könyve az aggok szämära. Micsoda tevedes! Ez dinamit, amely a kemeny, halott sziveket feltä-masztja, ügyhogy a szentekkel egyült eneklik: Jezns Krisztus az eletem, osztälyreszem, nyeresegem, ezert Ot dicserem, most es örökke. VALOSAGOS NYOMOR ES VALÖSÄGOS SEGITSEG Elveszett es megtalältatott. Lukäcs 15,32c A Bibliäban megragadö törtenetet olvasha-tunk Saul kirälyröl. Ezt az embert az a gondolat gyötörte, hogy Dävid, a päsztor, a trönjära tör. Es egesz elete gyötrödesse lett. Färadsägos had-järatokat vezetett, hogy Dävidot felkutassa a bai-langokban es a pusztäban, es elfogja. Ha valaki megkerdezte volna: „Saul, miert vagy olyan el-gyötört es ideges? Mi az oka ennek?” - akkor söhajtott volna, es azt felelte volna: „Az en nyo-morüsägomat Dävidnak Invjäk.” S ebben a bibliai elbeszelesben az a lernnes:-rendftöbb, hogy David semmi rosszat nein akart tenni Saullal. Saul nyomorüsägänak egeszen mäs, sokkal melyebb oka voll: Isten elvetette 6t. Elveszitette otthonät az elö Istenben. De ezt, az 6 valösägos nyomorüsägät nein lätta. Nein hasonh't-e sok ember Saulhoz? Söhajtoz-nak ilyen meg olyan bajuk miatt. Panaszkodnak erre meg arra a nyomorusägukra. De valösägos nyomorüsägukat nein lätjäk. Es a valösägos se-gitseget nein ismerik. A valösägos nyomonisäg: a lelek hontalansäga Igenkben az apa meg egyszer összefoglalja egyetlen mondatban tekozlö fiänak elettörtenetet: „Elveszett es megtalältatott.” Foglalkozzunk elöször ennek a törtenetnek az elsö felevel. „Elveszett...” Aanikor a tekozlö fiü nagy garral otthagyta az apjät, akkor meg nem fogta fei, mit jelent szä-mära ez a lepes: hontalan voll. Az elso idökben ezt meg nein lätta, hiszen igen tekintelyes va-gyont kapott apjätöl. Amig abböl tartott, addig ältathatta magät valösägos helyzetet illetöen. De azutän eltekozolta a vagyont. Es eljött a nap, ainikor räebredt: hontalan vagyok. Jött az este, közeledett az ejszaka. Mindenki sietett ha-za. A madarak elrejtöztek feszkükben. A tekozlö fiü azonban oft ällt a kihalt utcän: „En nem me-hetek haza. Nincs mär otthonom.” Azutän jött a tel, goromba szelek füjtak. Az emberek a lämpa körül ültek meleg otthonuk-ban. A tekozlö fiü azonban kivül ällt, didergett es ätelte, mit jelent az enek: „Kärognak a varjak, csapatostöl surrognak szärnyaik, jaj annak, aki-nek nincs otthona, hiszen nemsokära havazik.” Ime, a hontalannä lett lelek kepe. Lelkünk otthona az Istennel valö bekesseg. Es Istennel bekesseget egyedül az Ur Jezus ältal kapunk, men O haläla ältal bünbocsänatot szerzett ne-künk, es megigazltott Isten elött. Ezert elmond-hatjuk: a leleknek egyedül az Üdvözitönel van igazi otthona. Es aki nem tue!ja Jezust Uränak es Udvözitöjenek nevezni, az valöban hontalan. Felelmetes ez a belsö hontalansäg azoknäl az embereknel es nepeknel, akik elvetik maguktöl az evangeliumot. Ezek pontosan ügy järnak, mint a tekozlö fiü. Eieinte nem veszik eszre, hiszen tart meg a vagyonböl, amit az atyai häzböl hoztak. Meg van emlekük Istenröl es az O sze-reteteröl. Meg ismerik Isten parancsolatait, es van fogalmuk a keresztyen csalädi eletröl es elet-vitelröl. De azutän minden elmülik, es nyilvän-valövä lesz a lelek hontalansäga. Milyen sok a hontalan lelek! Közöttünk is. A Jezus Krisztus nelkül elö ember kiszolgältatott a belsö hontalansägnak. „Nem mehetek haza...” -ez a mi tulajdonkeppeni nyomorüsägunk. A valösägos segitseg: a hazateres Lättatok-e mär valaha olyan embert, aki ma-radektalanul boldog? Sokäig keil keresgelnünk, mfg ilyet talälunk. Mindenkinek megvan a maga baja. Es mindenki mäsutt keresi a segitseget. Az egyik azt mondja: „Segftene rajtam, ha több penzem leime.” A mäsik: „...ha egeszen egeszseges lennek.” A harmadik: „Semmi bajom nem leime, ha mäs munkäm volna.” Es igy to-väbb. Valoban azt gondoljätok, hogy mindezeknek a kfvänsägoknak a beteljesülese boldoggä tenne minket? O nem! Alighogy egyik oldalon segitse-get kapnänk, märis jönnek az iij nehezsegek, ba-jok es kfvänsägok. Csak egyetlen valösägos segitseg letezik szä-munkra: ha hontalan lelkünk hazataläl. „Elveszett, es megtalältatott.” Igy beszeli el az apa fiänak törtenetet. „Megtalältatott.” Ez törtenik tehät, amikor egy hontalan lelek hazater. Megindftö levelet kaptam egy fiatal katonätöl. Emlekeztetett arra, amikor 1938-ban mint sze-rencsetlen, bunben megkötözött ember jött hoz-zäm. Azutän igy folytatta: „Milyen boldoggä lettem, amikor mäsfel evi lelki harc utän vegre megtalälhattam Jezus Krisztusban az Üdvözftö-met, azaz jobban mondva: O talält meg engem, es tulajdonävä lehettem. Ettöl kezdve megta-pasztalhattam: „Häla az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jezus Krisztus ältal!” (1 Kor 15,57). 1931-ben törtent. Nagy utazäst tettem Ameri-käban. Sok erdekes dolgot eitern at. De vilägo-san elöttem van meg az az ora, amikor vegre üjra itthon voltam, es Bremerhavenböl Bremäba utaztam. A vonaton nagy voll a zsüfoltsäg es a höseg. De mit szämftott ez, hiszen otthon voltam, a hazämban. Minden fänak, minden kicsiny kertnek külön örültem. Es a beszed! Az emberek azt a nyelvet beszeltek, amit ertettem es szeret-tem! Van valami nagyszerü a hazateresben. Erröl sokat beszelhetnenek azok, akik häborü utän visszatertek otthonukba. De milyen igazän nagv-szerü az, amikor a hontalan lelek hazater az Ur Jezushoz, az Udvözftöhöz, a Megvältöhoz! Az egesz viläg nem tud semmi ehhez hasonlö erte-ket nyüjtani. „Nem keil kfvül maradnom, nem, Jezus bebocsätott.” Az igazi segftö: Jezus Krisztus Az iment kisse vältoztattam a szöveget. Valöjä-ban itt nem azt olvassuk: „Elveszett es hazatert”, hanem azt: „Elveszett es megtalältatott.” Es csak ez adja meg a dolog helyes megvilägltäsät. Elveszettek voltunk es hontalansägunk oly nagy, hogy egyältalän senki nincs köztünk, aki önmagätöl meg tud fordulni, es keresni kepes az atyai häzat. Hiszen az elözö sor ezt l'gy fejezi ki: a termeszeti ember „halott”. De Isten Jezus Krisztus ältal törödik velünk. Utänunk jön, keres, es kegyelemben magähoz fogad. „Elveszett es megtalältatott” - es ez azöta van fgy, amiöta itt van O, aki ezt a törtenetet el-mondta: Jezus, az Isten Fia. Amiöta meghalt a kereszten a bünösökert, es feltämadt ertünk a halottaiböl, azöta lehetseges, hogy ez a törtenet a mi törtenetünk is legyen: „Elveszett es megtalältatott.” A HIÄNYZÖ BEJEZES Ö azonban ezt mondta neki: ...vigadnod es örülnöd kellene, hogy ez a te testvered meghalt es feltämadott, elveszett es megtalältatott. Lukäcs 15,32 Van egy ismerösöm, aki nagyon szereti az er-dekfeszitö, kalandos regenyeket. De van egy ko-mikus szokäsa. Mikor elolvasta az elsö tfz oldalt, akkor megnezi a könyv veget, hogyan fejezödik be a törtenet. Ha azutän megällapftja, hogy min-den jöl vegzödik, a hös megmenekül, vagy a sze-relmesek egymäse lesznek, akkor megnyugodva olvassa toväbb az egeszet. Most kepzeljük el, hogy egy ilyen ember elsö izben kezdene el olvasni a „tekozlö fiü” törte- netet. Mennyire csodälkoznek! Sokäig kereshet-ne hiäba a veget: ennek a törtenetnek ugyanis nincs befejezese. Hosszü ideje foglalkozunk vele vasärnapröl vasärnapra. Sok sajätsägos es csodä-latos dolgot fedeztünk fei benne. De a legkülö-nösebb szämomra a hiänyzö befejezes. Miert nern mondta az Ür Jezus vegig ezi a törtenetet? Mit jelent a hiänyzö befejezes? Kerdest jelent a farizeusok szämära Az emberek mär sokat törtek a fejüket Jezus szemelyen. Tobbnyire sikertelenül. Mert az em-bereknek csak egy bizonyos csoportja tudja felfog-ni, valöjäban kicsoda O: azok, akiknek lelkiismerete nyugtalan, akik büneik bocsänatära es Istennel valö bekessegre vägyakoznak. Vagy mäskent ki-fejezve: akik üdvözülni akarnak. Azok felfogjäk: Jezus a bunösök Megvältöja. Ez elesen tunik ki a Lukäcs 15-böl. Azzal kez-dödik: „A vämszedök es bunösök mindnyäjan igyekeztek Jezushoz, hogy hallgassäk Ot.” A bünröl, bünbänatröl es kegyelemröl szölö evangelium mindenkor bosszantotta a bünbä-natra nein hajlandö, önigaz embereket. Igy van ez rna is, es igy volt ez akkor is. Ezert „zügolöd-nak” a farizeusok, ahogy a fejezetet olvassuk: „Ez bünösöket fogad magähoz es együtt eszik velük.” Erre mondja nekik az Ür Jezus: „Mondok nektek egy törtenetet.” Es beszelt az apäröl, aki- nek ket fia volt. A fiatalabb elkerte magänak az örökseget, elhagyta apjät, es kiment a nagyviläg-ba. Ott eltekozolta vagyonät. S amikor mär kol-dusszegeny lett, räadäsul a bajära meg ehmseg is tämadt. Es a fiatalember a disznöpäsztorsägnäl kötött ki. De nagy nyomorüsägäban megtert, megvallotta bunet, es apja nagy örömmel fogad-ta vissza. Mialatt Jezus mindezt elmondta, a vämszedök es bünösök lelegzet-visszafojtva ha 11 -gattäk. Ez a mi törtenetünk - bölogatnak. Igen! Minket befogadott! Az Ür Jezus azonban folytatta: Itt van meg az idösebb testver. O megjött a mezöröl, hallotta az örömujjongäst es elöhrvott egy szolgät: „Mit je-lentsen mindez?” Mikor megtudta, hogy öccse hazatert, megharagudott, es nein volt hajlandö bemenni az atyai häzba. Erre apja kiment hozzä es kerlelte: Örülnöd es vigadnod kellene, inert a te testvered meghalt es feltämadott...” Es itt az Ür Jezus felbehagyta a törtenetet. A farizeusok nyilvän jöl megertettek Öt. Fölfogtäk, hogy az idösebb testver kepeben röluk van szö. Es azt is tudtäk: a törtenet veget most nekünk keil megfrnunk. Mert most felenk hangzik a kerdes, be akarunk-e mi is menni a kegyelem orszägäba - vagy pedig toväbbra is ki'vül akarunk ällni. -Nos, ök eltävoznak, es megvälaszolatlanul hagy-jäk a kerdest. A kerdes nekünk szöl A festök nagyon gyakran megfestettek es meg-rajzoltäk a tekozlo fiü törtenetet. Dürernek van ket megragadö rajza arröl, ahogy a tekozlo fiü a disznök között magäba szall. Burnard, francia festö a hazaterö fiüt festette meg. Es ismerek egy mäsik kepet töle, amelyen az apät läthatjuk, ahogyan värja a fiat. Rembrandt egesz sor nagy-szerü kepet alkotott ehhez a törtenethez. Csak azt talälom különösnek, hogy egyetlen kep sein letezik az idösebb fiüröl. Ha en festö lennek, ezt a kepet festenem meg: ott all az idösebb fiü büszken, önigazultan es hajthatatlanul. Ai'cän az atyai häzzal szemben ellenalläs tükrözödik, azzal a häzzal szemben, amelyben a kegyelem uralko-dik es a szeretet diadalmaskodik. Elötte äll az apja, kerlelve es telve vegtelen szeretettel öirän-ta is. Magunk elött lätjuk ezt a kepet? Ha igen, ak-kor megertjük, miert nem akarta ezt egyetlen festö sein megfesteni. Azert, mert az idösebb fi-ünak sajät arcvonäsait kellett volna adnia. Mert amit ez a törtenet elmond, az minden lelek törtenete, aki kapcsolatba kerül az evangeliummal. Itt az ajtö, a szoros kapu, amely az atyai häzba vezet, a kegyelem orszägäba, amelyben bekesseg es öröm uralkodik. Es itt äll az Üdvö-zftö, aki hivogat es kerlel es figyelmeztet a szf-vekben: „Vegre mär követned kellene Udvözitödet! Veget kellene vetned a pusztän külsöleges keresztyensegednek! Vegre meg kel-lene terned, es bizonyossä kellene lenned üdvös-segedben.” Az ember sötet szlve azonban vedekezik es läzadozik: „Hiszen igy is igaz es jö vagyok. Es ki tudja, milyen következmenyekkel järna, ha teljesen kiszolgältatnäm magamat.” Sokan igy ällnak az ajtö elött, amely nyitva van szämukra, es akik inegsem teszik meg azt az utolsö lepest. Ezert nein mondta el az Ur Jezus ennek a törtenetnek a veget: neked magadnak keil ele-teddel megirnod annak veget. A hiänyzö befeje-zessel az Ur Jezus mindnyäjunknak felteszi a kerdest: „Es te hogyan viselkedel? Megteszed-e az utolsö lepest az atyai häzba - vagy sein?” Hogyan nyerte el vegül megis a befejezeset ez a törtenet? Tudjätok, mikor nyert vegül megis befejezest ez a törtenet? Akkor, amikor a farizeusok, az egesz öszövetsegi neppel együtt Pilatus palotäja elött älltak. Elöttük, a Gabbata köven ällt O, aki nekik ezt a törtenetet elmondta, az a ferfi, aki a peldäzatbeli apänäl a közbenjärö: az Ur Jezus. Ott ällt - töviskoronäval a fejen, megostorozva, verrel bontottan. Akkor irtäk meg a farizeusok a törtenet veget, amikor igy kiältottak: „Feszfsd meg!” Ez a vege! Az idösebb fiü keresztre feszftette a Közbenjäröt. Megrenditö! Es aki meg ezek utän is liisz a vilägban es az emberekben, az bolond. De - es most következik a nagy „DE”: az elö Isten meg az emberek gonoszsägät is arra hasz-nälja fei, hogy ältala az O orszägät epi'tse. Igy aztän Jezus Krisztus keresztje nem azt jelentette, hogy „vege a dalnak”, hanem - mondhatom-e igy? - „most kezdödik a dal”. Mert haläla ältal lett az Ur Jezus üt a mennyei Atyähoz, aki be-fogadja a tekozlö fiakat. Mivel elhordozta azok bünet. Megszerezte szämukra a megigazidtsäg üj ruhäjät. Es miöta feltämadott, szüntelenül ki-nyüjtja ätszögezett kezeit a bünösök feie, akik az üdvösseget keresik. oOo Elliot, E.: Magänyossäg Ackermann, M.: Rocky Bühne, W: Harmadik hulläm Bühne, W: Letre kärhoztatva Spratt, G.: Mär majdnem ott vagyunk? Eareckson, Joni: Joni + Egy lepessel toväbb Palmer, B.: Yoneko Rouw, J.: Körhäz, köszönöm neked! Müller-Bohn, I: SOS-Titanic; König, E: Nincs olajod? Liebi, R.: Rockzene + New Age Liebi, R.: Bevezetes a negy evangeliumba Seibel, A: A Gyülekezet eszrevetlen eltevelyftese König, E: Rölad van szö Lukätsi V: „Igen, Atyäm!” (Ungar Aladär elete) MacDonald, W: Isten kegyelme Schaeffer, F. A.: Ö letezik es nem hallgat Lüscher, A.: Elärom kerdes Legrand, E L.: Levegöbe fogtok beszelni Gitt, W: Leggyakrabban feltett kerdesek Salamon, G: Utolsö idök veszelyei a hivök szämära Gassmann, L.: Megis van jövönk Scofield, C. I.: Magyaräzö jegyzetek a Bibliähoz Vorsatz, H.: Az öregseg keresztyen arculata Bitler, L.: „Vedd es olvasd” Utmutatö gyerekeknek Fenysugarak minden napra Apostol L: Jdnos evangdliuma BSumer, U.: Csak a lelkedet akarjuk Boddenberg, D.: Vezdrfonal a Szenü'räs lanulmänyozäsähoz i Henderson, W. G.: Megerted-e amit olvasol? J Bruce, F. F.: Az Üjszüvetsdg megbizhatösäga Gooding, D.: Lukäcs evangdliuma Langhammer, J.: Bibliai üdvtörtenet a modern Izräelben Langhammer, J.: A Szentirds ndhany igazsdgdnak rövid magyaräzata Liltle, P.: Tudd, hogy miert hiszel! Schaude-Bormuth-Spurgeon: Hinni, tanftani, nevelni Spurgeon, C. FL: Isten igereteinek tarhdza (3. kiadds) Bibliai nevek ds fogalmak (2. kiadds) Jdzus Krisztus megtaldlt! Rodney - egy cigdnyfiü törtdnete Wunderlich, A.: Üjszövetsdgemmel Szibcriäba Treude, E.: Szfnes kövek az aranyvdrosböl Sauer, E.: Isten, emberiseg ds örökkdvalösdg Sauer, E.: A vildgmegvdltds hajnalpfrja Kugler, E.: A Biblia - Isten csoddja Tfmdr Läszlö: Megtaldltam a Mcssiäst W. MacDonald: Krisztus es a Gyülekezet Grant, M.: Ellenszdlben H. L.: A figyeld szi'v Wilhelm Busch 1897. märcius 27-en született Elberfeldben, lelkesz fiakent, es a Majna mellet-ti Frankfurtban nött fei. Ott järt gimnäziumba es ott erettsegizett. Az elsö viläghäborüban a fron ton jutott elö hitre Jezus Krisztusban. Elhi-väst kapott az Urnak valö szolgälatra. A häborü utän beiratkozott a tübingeni teolögiära, es töb-bek közt Adolf Schiatter es Karl Heim voltak a professzorai. Elöször Bielefeldben szolgält mint gyülekezeti lelkesz, majd meghivtäk Essenbe, ahoi egy bänyäszkörzetben tevekenykedett. 1931-ben ifjüsägi lelkesz lett ugyanott. A harmadik birodalom idejen üldöztek es bebörtönöztek. A häborü befejezese öta mint evangelista folytatott kiterjedt munkät bei- es külfbldön. 1966. jünius 20-än bekövetkezett haläläig a közismert „Licht und Leben” (Vilägossäg es Eiet) c. folyöirat szerkesztöje is volt. Szämos ähitatos könyv es predikäciös kötet szerzöje. A Lukäcs 15-öt a Biblia aranylapjänak neve-zik. Ez a törtenet jellemzo mödon äbräzolja ki az embert a maga valöjäban. Ebben a könyvben W. Busch a tekozlö fiü peldäzatät magyaräzza. Vonzö mödon, kepekben gazdagon, mindenki szämära erthetöen viszi közel ezt a törtenetet a ma emberehez. * Magyarul eddig megjelent könyvei: Jezus a mi sorsunk (Evangeliumi Kiadö) Isten megkfsertett szolgäi (Evangeliumi Kiadö) ...ös Isten...? ...hogyan nezheti...? (Ev. Kiadö)